 |
| (c) Klesitz Piroska |
Ezüstszín ruhában érkezik,
lágyan. Majd megfordul,
pőre a háta.
Arcát nem látom,
nem tudom nevet-e, könnyezik?
Ajkából nem dől a szó,
keze: a szája!
Az érti meg, akinek lelke
vágyja a dallamot:
mit mond a tündér,
mert ami szívén,
ő azt muzsikálja.
Hrimm, primm.
Hrimm, primm.
Köszönöm, hogy tényleg létezik,
duruzsol ujjai
között a hárfa.
Mérhetetlenül
hosszú, rókavörös tincseit
a csintalan szellő
fel-le dobálja.
Az látja meg, akinek szeme
lankadatlan kutat
a vidék mentén,
mert maga a Tél
az ő rokolyája.
Hrimm, primm.
Hrimm, primm.
- - - Mesélj hát, mert lelkem éhezik!
- - - Míg szelíd nővér vagy,
- - - nem leszek árva.
- - - Meglelem nálad
- - - a választ mindenre? Mondd, melyik
- - - ajtón lépsz át erre
- - - a zord világra?
- - - Az érez meg, kinek a lepke
- - - röpte is ajándék,
- - - s a szikrázó dér
- - - bőrét nem csípi,
- - - mert szinte sajátja.
- - - Hrimm, primm.
- - - Hrimm, primm.
S ő már egyre távolodik,
az Idő sem áll meg,
rohan utána.
Némán pislogom
én is tünde tűntét, fürtjeit
elnyeli a táj, a
hó felzabálja.
Tudom, hogy nincs válasz mindenre,
csak huzatnyi zsezsgés.
Akkor értjük, ha
zsigerünk pendül
a hárfák húrjára.
Hrimm, primm.
Hrimm, primm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése