„Gondoltunk egy nagyot” – Interjú Dávid Ádámmal

 

Tíz évvel ezelőtt, 2012. január 22-én indult útjára az Író Cimborák alkotói oldal. Tíz év alatt témáról témára haladva, folyamatos műhelymunkával, alkotói jelenléttel formálódtunk alkotóközösséggé. Tíz év után érdemes megállni kicsit, és visszatekinteni, mit is csináltunk, mit jelent számunkra a cimboraság. Valljon erről először az egyik ötletgazda, Dávid Ádám, akivel Miklya Luzsányi Mónika készített interjút. Ezzel kezdetét veszi egy interjúsorozat, ami várhatóan egész évben, kéthetente mutat be hasonló módon egy-egy ÍC-alapító vagy később csatlakozott oszlopos tagot. És hogy az emlékezés teljesebb legyen, mindenkitől egy kedvenc saját és Cimbi-megjelenést is kértünk, amit az interjú után közlünk újra.

 

 

Miért indítottátok el az Író Cimborák oldalát? Mi volt a motiváció és a cél?

Irigységgel vegyes csodálattal figyeltem már egy ideje, hogy az Illusztrátor Pajtások tagjai képesek voltak alulról szerveződve online (és offline) közösséggé kovácsolódni, és hétről hétre motiválják egymást izgalmas témákkal, ráadásul a blog felületén keresztül bárki beleláthat ebbe a játékos műhelymunkába. Arra gondoltam, hogy ha a grafikusoknak ez sikerült, mindenképp megér egy próbát, hogy megszólítsak néhány tucat gyerekirodalommal (is) foglalkozó szerzőt, hátha kisül belőle valami. Finy Petrával és Lackfi Jánossal együtt összeállítottunk egy címlistát, elküldtem a levelet, és… a többi történelem.

 

Mi az a tíz szó, ami először eszedbe jut, ha meghallod: „Író Cimborák”?

Játék, műhelyezés, közösség, önszerveződés, támogatás, kíváncsiság, témafelelős, világháló, staféta, kiállítások.

 

Mi az, ami szerinted a legnagyobb érték a cimboraságban?

A puszta léte egy csoda számomra. A gyerekeim mellett arra vagyok a legbüszkébb, hogy ez a közösség tíz éve teljesen önszerveződő módon virágzik, és ha valaki épp nem tud elég energiát beletenni a heroikus háttérmunkába (mint ahogy sajnos én sem), akkor mindig akad helyette legalább négy-öt lelkes ember, akik továbbviszik a lángot, és gondoskodnak a közös játékhoz szükséges feltételekről.

 

Szerinted kik olvassák többen a Cimbi oldalt: gyerekek vagy felnőttek? Miért?

Bizonyára inkább felnőttek, már csak azért is, mert a primér, kifejezetten gyerekeknek szóló tartalmak mellett gyakran lehet olvasni a blogon műhelytitkokat, interjúkat, kamaszoknak szóló szövegeket és egyéb szakmai anyagokat is. De ezzel nincs is semmi gond: ha a szülő, pedagógus rákap az ízére, hogy a világhálónak ezen a szegletén mindig valami friss, újszerű, váratlan olvasnivaló várja, akkor abból bátran mazsolázhat a gyerekeinek, diákjainak is.

 

Miért jó, hogy alapvetően online oldal vagyunk?

Mert így a világ bármely pontján bárki bármikor bekapcsolódhat a közös játék élvezetébe. Nem kell előfizetnie, nem kell erdőket kivágni, hogy az írásainkat papírra nyomják, az írások feltöltését pedig bárki elvégezheti, csak egy kis türelem és sok lelkesedés kell hozzá. Ráadásul nem befogadhatatlan szövegtengerrel találkozik a bloglátogató, hanem az oldalunkon megfordult több száz magyar és külföldi grafikus munkáinak köszönhetően szinte minden poszt befogadását gyönyörű illusztrációk teszik teljessé.

 

Alakulhatnak-e ki (szakmai) barátságok egy online közösségen belül? Neked van-e ilyen tapasztalatod a Cimbikkel kapcsolatban?

Szakmai és nem szakmai barátságok is kialakulhatnak, de ha kizárólag online történne közöttünk a kommunikáció, akkor biztosan nem születtek volna ennyire mély emberi kapcsolatok a közösségen belül. Már a kezdetektől ügyeltünk rá, hogy lehetőleg minél gyakrabban személyes találkozásokra is sort kerítsünk. Az első év közös tervezéssel töltött offline alkalmai után többek között felolvasások, majd kiállítások és egy fantasztikus nyári tábor is keretezte az online jelenlétet.

Melyik projekt volt a kedvenced a tíz év alatt? Miért?

Mikor 2012-ben elindult az oldal, öt hónap elsősorban az útkereséssel telt. Aztán Miklya Zsolt ötletére júniusban útjára indult az első mai értelemben vett cimbis téma: a folytatásos kalózmese, amelyben az egyes fejezetek kezdőbetűit a VAKÁCIÓ betűi adták. Euforikus érzés volt részt venni ebben az önfeledt műhelymunkában, ráadásul az utolsó részt éppen Madridból küldtem el Zsoltnak, így még jobban átéreztem a blog határok felettiségének hatalmát.

 

Melyik projektet tartod a legeredményesebbnek? Miért?

A Hét határon meseprojekt volt számomra a legizgalmasabb, az egyik legkomplexebb és talán a legnagyobb figyelmet kapott vállalásunk eddig. Simon Réka Zsuzsanna fantasztikus nemzetközi illusztrátorgárdától kért és kapott képeket, amelyekre nagyon sokféle, nagyon bátor, egyszóval nagyon cimbis szövegek születtek. A teltházas bemutató is emlékezetesre sikeredett Miklya Zsolt meserészletekből összeállított versének felolvasásával, Bene Bálint élő fuvolamuzsikájával, Szabó Imola gyönyörű animációival.

 

Mi a legjobb emléked a cimborasággal kapcsolatban?

Képtelenség egyetlen emléket kiemelni. A játékos műhelymunka lényege ugyanis a folyamat, ahogy a közös gondolkodás és alkotás révén valami egészen új születik. A kezdetek sok-sok levelezése, izgatott tervezése ugyanolyan fontos számomra, mint az első személyes találkozások, a felolvasások öröme vagy a kiállításmegnyitók családias hangulata. Meghatározó élmény volt a 2016-os nyári műhelytábor is. Ugyan csak az utolsó napra tudtam eljutni, de annál jobban hatott rám a személyes találkozás, az intenzív közös alkotás ereje. Nagy öröm látni, hogy több akkor csatlakozott Cimbora ma már a legaktívabb tagok közé tartozik.

 

Hogyan ajánlanád a Cimbiket egy most induló, ifjú alkotónak?

Próbáld ki magad a gyerekirodalom határtalan játszóterén! Hidd el, akkor is sokat profitálhatsz ebből a találkozásból, ha elsősorban felnőtteknek akarsz írni. A gyerekeknek szóló szövegeket ugyanolyan műgonddal és szakmai alázattal kell megalkotni, mintha a szüleikhez szólnál, sőt néha még nehezebb is megtalálni hozzájuk az utat. Ebben az útkeresésben segíthet Neked az Író Cimborák folyamatosan formálódó, játékos kedvű közössége. Ha komolyak a szándékaid (mert játszani csak kellő komolysággal érdemes), akkor egy tapasztaltabb Cimbora a szárnyai alá vesz majd, és bevezet a közös műhelymunka titkaiba.

 

Küldetés vagy játék? Tettek mezeje vagy játszótér? Szerinted mi illik jobban a Cimbora műhelyhez: küldetésnyilatkozat, játékszabály vagy ars poetica?

A cimboraság mindez egyszerre. Tíz évvel ezelőtt küldetésemnek tekintettem, hogy megpróbáljam összehozni a kortárs magyar gyerekirodalom alkotóit egy közös játékra. A szabályok időről időre változnak, de a játékszenvedélyünk szerencsére azóta is megmaradt. Óriási öröm látni, hogy hány tehetséges szerzőnek adott inspirációt, tapasztalatot és hasznos visszajelzést ez az alkotókör, ennyiben tehát a tettek mezejére léphet bárki ezen a virtuális játszótéren, ha van mersze hozzá.

A küldetésnyilatkozat a magam részéről továbbra is az, amit az első posztban megfogalmaztam: „megszületett ez a fórum, hogy összehozza a kortárs magyar meseírókat, gyerekversköltőket, az ifjúsági irodalom művelőit és a gyerekszínházi szerzőket.” Minél többen vagyunk, minél változatosabb témákkal lepjük meg egymást, annál jobban sikerül ezt a kezdeti vállalást teljesítenünk. A játékszabályok témáról témára változnak, ez mindig az adott témafelelősök kreativitásán és lelkesedésén is múlik. A sok száz nálunk megjelent műből pedig a sorok között kiolvasható az egyes Író Cimborák ars poeticája is.