Kalas Zsuzsa: Lámpafény

(c) Kalas Zsuzsa

        Az Állólámpa a nappaliban, közvetlenül a fotel mellett álldogált. Megszokta, hogy ilyentájt, a téli délutánokon a lakásban élő két öreg közül az, amelyiket magában ő csak „Egyik”-nek hívott, kockás papucsában becsoszog, és korát meghazudtoló fürgeséggel becserkészi a nagy fotelt. Bal kezében apró kávéscsészét szorongat – erre ilyenkor nagyon vigyáz, hogy az értékes sötét folyadék ki ne löttyenjen –, jobb kezében pedig az elmaradhatatlan napilap paksamétáját szorongatja. Miután kényelmesen elhelyezkedik, a kávéscsészét a fotel mellett álló kis asztalkára helyezi, az óriási újságot pedig térdére fektetve széthajtogatja, majd elégedett sóhajtással mélyed bele a hírekbe. Mit sem törődik eközben a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül beszűrődő rikácsolással, ami be nem fejezett ebédről, ártalmas kávéfogyasztásról és beveendő gyógyszerekről szól. Az Állólámpa sem tulajdonít ennek a dühös szóáradatnak már jelentőséget, hiszen nap nap után ismétlődik meg ez a jelenet, jól tudja, hogy a lakásban élő, általa csak „Másik”-nak titulált egyén mondja el a szokásos, délutáni mondókáját. Különben is: ha akarna, sem tudna figyelni, hiszen most következik a nap fénypontja, az ő fő műsorszáma, amire egészen idáig készült. Amint ugyanis „Egyik” biztonságba helyezte a kávéscsészét, keze az Állólámpa sárgaréz kapcsolója után kutat, és az újságból már föl sem nézve felkattintja azt. És ekkor a téli szürkeséget aranyló sárga fény robbantja szét, megvilágítja az újságlapokat és egyáltalán mindent, ameddig csak a fénye terjedhet. Az Állólámpa nagyon jól tudja, milyen nagy szerepet tölt be ő ebben a nappaliban ezeken a sötét délutánokon, hallotta ugyanis, mikor az öregek arról beszélgettek, milyen gyönyörű, aranyló nyári fényt, szinte a tavaszt, nem is, a nyarat juttatja eszükbe, és ettől egyből jobb kedvük kerekedik. Ezért aztán ilyenkor egészen átéli a szerepét, sőt, igyekszik még jobban, még fényesebben világítani. Nemsokára becsoszog majd a „Másik” is, miután befejezte a csörömpölést, és szuszogva letelepedik valahol. Így töltik ismét majd kedélyesen együtt a délutánt, mint minden téli napon, és az Állólámpát szinte szétfeszíti a büszkeség, hogy ő az, aki a meleg, napfényes nyári délutánt idevarázsolja.

Nagy Izabella: Lovamhoz

 

(c) Klesitz Piroska

Úgy szeretnék írni rólad mindig,
mintha ismerne a világ apraja,
s én csak megemlíteném neved.
Szinte semmi más nem aggasztana.

Játszol. És nagy szemeiddel nézel,
sűrű szempillád rezzenéstelen,
lábad vége szép patába bújik,
koppan ütemre a macskaköveken.

Füled felém tekeredve figyel,
suttogok szerelmes butaságokat.
Hogy ha elindulnánk délnek még ma,
az volna ennél mulatságosabb!

Orfeusz. Neved mesébe illő,
persze én össze-vissza becézem,
nyakadba bújva, mintha értenéd
tekintetem, érintésem, beszédem.

Nem volt még pejló ily csoda. Ha volt is,
nem emlékeztet semmire alakod.
Sudár-hosszú lépteidben ringva
jelent adsz, nem múló pillanatot.

Nem vagy enyém. És én se a tied.
Egy legelésző ló a domboldalon.
Ácsorgok a kerítés túlvégén,
széppé teszed minden gondolatom. 

 

(c) Klesitz Piroska

 

Majoros Nóra: A zöld kendő

(c) Szalma Edit

        Egy szürke nagyvárosban, ahol autók, villamosok és buszok tolongtak dudálva a szűk utakon, volt egy kis ház. Jobbról egy ötemeletes, büszke palota nyomakodott az oldalának, balról pedig egy hatemeletes, csupaüveg üzletház. A kis háznak csak egy földszintje és egy emelete volt, no meg a pince és a padlás. A legszebb rajta mégis az a kőangyalka volt, amely a bejárati ajtó fölött állt egy fülkében. Ez volt a ház szíve.
        A ház alsó szintjén egy nagymama és egy nagypapa, a felső szinten egy anyuka, egy apuka, egy kislány meg egy borzas szőrű macska lakott. A ház szerette őket. Tisztán tartották a pincétől a padlásig, és virágot tettek minden ablakba. A macskát is kedvelte, mert puha mancsai cirógatták a padlót. De a kedvence a kislány volt, mert ő megérezte, amit ő érez.
Egyszer narancssárga mellényes emberek kezdtek el méricskélni az utcában. A ház megrettent.                     Ugyanilyen mellényesek méricskéltek akkor is, amikor a bal oldali szomszédját lebontották, és a helyére építették az üzletházat. Sok évvel korábban pedig ugyanilyen tekintettel néztek a jobb oldali szomszédjára, mielőtt a helyére építették a palotát. Amikor a ház félni kezdett, félni kezdett a kislány is, és onnantól kezdve nem tudott elaludni.
         A szülei és a nagyszülei mindent megpróbáltak. Énekeltek, mesét mondtak, a macska pedig a lábánál dorombolt. Minden hiába, a kislány csak forgolódott, és ha mégis elaludt, rosszat álmodott.
Sokat tanakodtak, mi legyen a megoldás, és arra jutottak, hogy elutaznak. Lehozták a bőröndöket és a macskaszállítót a padlásról, főztek, mostak, csomagoltak. A macska csak ült a macskaszállító előtt, és morgott. A ház pedig még jobban megijedt. Ha ezek most elmennek, ki fogja elzavarni a méricskélőket?
        Törte hát a padlását, mitévő legyen. Végül úgy döntött, nincs más megoldás, szólni kell a védelmezőinek. Pontban éjfélkor megfújta az ereszcsatornáját, zengett, mint a mérges szélvihar. Össze is gyűlt nyomban a kőangyalka fülkéjében a padláson lakó fülesbagoly és denevér, a sarki pók és az eresz alatt fészkelő verébcsalád.
        – Mit óhajtasz, ház? – kérdezte a fülesbagoly.
        A ház elmondta, mit kell tenniük.
        Azonnal munkához láttak. A fülesbagoly elrepült a parkba, és egy marék falevéllel tért vissza. A denevér hosszú ujjaival apró szálakra tépte őket. A pók kendőt szőtt a szálakból. A négy veréb megfogta a kendő négy sarkát, berepült vele a kéményen, és megkereste a kislányt. Most is nyugtalanul forgolódott az ágyában. A lábánál ott feküdt a macska, és a madarakat bámulta. A négy veréb megtorpant. A macska becsukta a szemét, összegömbölyödött, és tovább dorombolt.
        Akkor a négy madár a kislány fölé szállt, és elejtette a kendőt. A kendő libbent, mint egy marék hulló falevél, és ráborult a szemére.

Békés Márta: Tünde néni és az IKT eszközök – Iskolamese

(c) Szabó Imola Julianna

        Ma a Tünde néni elhatározta, hogy kitesz magáért. Vetítés lesz, de csak, ha jók vagyunk.Már a szünetben elküldte a Katicát, a projektorért. Kiderült, hogy az bizony el van zárva a bések Ildikó nénijének a folyosói szekrényében, de ő csak délután jön.  

        Akkor fusson a Katica a titkárságra, és nyomozza ki, hogy hol van a szekrénykulcs. Fut a Katica a titkárságra, de bizony a titkár néni nem tudja, hol a szekrénykulcs, de azt tanácsolja, kérjék el a felsősök projektorát. Ezzel a javaslattal siet vissza a Katica. Akkor a Tünde néni azzal bízza meg, hogy járja végig a felsős termeket, és tudja meg, hogy kinél van a projektor, de szaporán, mert mindjárt becsöngetnek. Rohan a Katica osztályról osztályra, de bizony ott fölsős tanárt nem talál. Meg kell várni a csöngetést és meg még néhány percet, amíg a tanárok megérkeznek. De a tanárok nem tudnak semmit a fölsős projektorról, ők mindig az alsós Ildikó nénitől kérik el, ha nagy ritkán szükség van rá. Talán a portás többet tud, próbálja meg ott keresni azt a projektort, vagy mit.

Ádám kedvencei: A róka és a csíz – Anyu két keréken

 

Dávid Ádám
A róka és a csíz

Hommage à Aesopus, La Fontaine, Romhányi –
micsoda díszes egy társaság, botrány, mi?

A fennen említett urak mind a hárman
írtak rókáról, ám náluk más madár van.
Persze ez nem is gond. Míg el nem fakul a
tanulság, addig jól hat rád a fabula.
A mi kis csízünknek volt egy nagy sajttálja.
Magától nem, de a rókától sajnálta.
Pusztadőri-, rokfort-, s camembert-szeletkék.
„Nyami, pár falatkát én is de megennék!” –
gondolta a róka, és epedve nézte,
hogy repül rá a csíz a nemespenészre.
Így szólt hát: „Nehogy már magányosan vacsizz!
Segítek, jó?” De nem hatódott meg a csíz.
A ravaszdi róka felettébb utálta,
fogta hát a tálat, szárnyait kitárta,
de mielőtt a csíz jól elrepült volna,
új szólammal csendült fel a rókanóta:
„El ne szállj, maradj még, szemrevaló popsztár!
(Talán ez se pont így volt rég Aesopusnál.)
Legalább egy közös fénykép nagyon kell itt,
könyörgöm, hadd toljak veled még egy szelfit!
Mondd szépen, csíz!” És mert igen hiú csíz volt,
pózba vágta magát, így lehullt a cheeseboard,
vagyis hogy magyarul a maradék sajttál.
A csíz meg dühöngött: „Róka, megint csaltál!”
Erre ő: „Ne izélj, kábé 36 gramm
sajt maradt, téged meg imád az Instagram!
Ráadásként, tessék, itt egy szépvagy-hessteg!
De most szállj le rólam, hess, te, maradj veszteg!”
Itt a vége, fuss el… ja, mi a tanulság?
Hogy az éhség nagy úr – na meg a hiúság.

 

 

(c) Zsengellér Sári

 

Miklya Zsolt
Anyu két keréken

 

Két keréken
gurul anyu,
nem is néz előre.
Sálja lobog,
és a kerék
le sem ér a kőre.

 

Piros köröm-
cipőjében
balerina volna,
ha útközben
nem zavarná,
mennyi még a dolga.

 

Erre tekint,
arra tekint,
szeme tele képpel,
de még nem tud
rollerezni
elengedett kézzel.

 

Ha majd anyu
megtanulja
ezt a mesterséget,
remélem, hogy
előre néz,
s nem ér hamar véget.

 

Aggódásom
fölösleges,
látom már előre.
Nem is tudom,
hogy tehettem
szert egy ilyen nőre.

 

(c) Szántói Krisztián

 

Első megjelenés: A róka és a csíz / Anyu két keréken

„Gondoltunk egy nagyot” – Interjú Dávid Ádámmal

 

Tíz évvel ezelőtt, 2012. január 22-én indult útjára az Író Cimborák alkotói oldal. Tíz év alatt témáról témára haladva, folyamatos műhelymunkával, alkotói jelenléttel formálódtunk alkotóközösséggé. Tíz év után érdemes megállni kicsit, és visszatekinteni, mit is csináltunk, mit jelent számunkra a cimboraság. Valljon erről először az egyik ötletgazda, Dávid Ádám, akivel Miklya Luzsányi Mónika készített interjút. Ezzel kezdetét veszi egy interjúsorozat, ami várhatóan egész évben, kéthetente mutat be hasonló módon egy-egy ÍC-alapító vagy később csatlakozott oszlopos tagot. És hogy az emlékezés teljesebb legyen, mindenkitől egy kedvenc saját és Cimbi-megjelenést is kértünk, amit az interjú után közlünk újra.

 

 

Miért indítottátok el az Író Cimborák oldalát? Mi volt a motiváció és a cél?

Irigységgel vegyes csodálattal figyeltem már egy ideje, hogy az Illusztrátor Pajtások tagjai képesek voltak alulról szerveződve online (és offline) közösséggé kovácsolódni, és hétről hétre motiválják egymást izgalmas témákkal, ráadásul a blog felületén keresztül bárki beleláthat ebbe a játékos műhelymunkába. Arra gondoltam, hogy ha a grafikusoknak ez sikerült, mindenképp megér egy próbát, hogy megszólítsak néhány tucat gyerekirodalommal (is) foglalkozó szerzőt, hátha kisül belőle valami. Finy Petrával és Lackfi Jánossal együtt összeállítottunk egy címlistát, elküldtem a levelet, és… a többi történelem.

 

Mi az a tíz szó, ami először eszedbe jut, ha meghallod: „Író Cimborák”?

Játék, műhelyezés, közösség, önszerveződés, támogatás, kíváncsiság, témafelelős, világháló, staféta, kiállítások.

Dávid Ádám: Mesehőssoroló

(c) Szüdi János

 

Mennyi hős van, őrület!
Hű de színes csődület!
Hányan vannak?
– Nem tudom.
Kit válasszak?
– Nem tudom.
Mesekönyvben vagy rajzfilmben
laknak inkább?
– Nem tudom.

Mennyi hős van, őrület!
Felsorolok pár nevet.
Könyveim végiglapozom,
átismétlem a laptopon
az összes kedvencemet.

Itt van mindjárt Tesz-Vesz város:
lakója egy kedves páros.
Keresd Cicót meg Fér Egont,
s elillan mindenféle gond.

Babar is városi állat,
nagy szó ez egy elefántnak.
Ha elfárad épp a király,
a parkjában sétafikál.

Sok cuki állathős van még,
ők sem kerülik a balhét.
Szerintem a Babar óta
pont ilyen hős Babaróka.

Barátkozó a nagy dumás,
de nem érdekli semmi más,
csak a játék – kicsit önző.
Ovija a Kölyökőrző.

Nagy kedvencem a kisvakond.
Ő ritkán szól, de hogyha mond
egy ahojt köszönésképpen,
mindig mosolyog a képen.

Szeretem az összes medvét,
ki az unalomtól megvéd.
Ha magamat kiboritom,
segít aludni Boribon.

Csacsi öreg Micimackó
bármit gondol is ki, az jó.
Kismackó meg – az a drága –
elutazna Panamába.

És ha kerülget a bánat,
felvidít a Mancs-őrjárat.
Ellenségük hat rút cica,
barátjuk meg a Tyúkica.

Végigvettünk sok-sok emlőst,
lássunk még pár másmilyen hőst!
Kitalált lény vagy épp gyerek –
a listám tőlük lesz kerek.

Például a Manó Benő
aprócska, de nagyon menő.
Lili hercegnő meg vagány
repkedő kis tündérleány.

Se nem kifli, se nem kukac,
lakóhelyük egy szép kupac.
A megoldás épp hét kufli.
Ennyit azért illik tudni.

Juj, a Juharfalvi Emil!
Szegény anyja semmit nem ír
róla, csak csínytevéseket,
az apja meg egész rekedt,

annyit ordít kisfiára.
Bizony, ez a hiszti ára.
Na és a Harisnyás Pippi?
Akár egy tarisznyás hippi:

hajszíne szép sárgarépa,
és a társasága néha
csak a majma meg az a ló,
ami súlyzózásra való.

Mostanában – nem nevetsz ki? –
kedvencem még Tengerecki.
Tudom, hogy kicsit buta szó,
de ő egy világutazó.

Én is mindig útra kelek
hőseimmel a képzelet
ösvényein kergetőzve.
Ha van merszed, hát előzz le!

(c) Szüdi János

a vers létrejöttét az MMA támogatta