Csík Mónika: Az egér és a bűnbánó elefánt

Illusztráció: Damó István

 

Csík Mónika:  Az egér és a bűnbánó elefánt

 
Szerelemre lobbant egy kis
hetrefüles egérke,
meg is hívta választottját
otthonába, ebédre.

Kitakarított a lyukból
mindenféle kacatot,
végezetül rózsákat vett
két vagy három tucatot.

„Egérszag ellen pont jó lesz”
– szimatolta lelkesen,
csak vázája nem volt hozzá
– elfeledte teljesen.

„Elhintem az ajtó előtt!”
– kapott észbe hirtelen,
„Ne gondolja, hogy egy egér
éppenséggel nincstelen.”

„Igaz, hogy a felmenőim
templomkertből származnak,
ám én már e szekrénysarkot
tekintem a házamnak.”

„Sajt is akad, búzaszem is
áll a csűrben, zsákszámra,
megdézsmálom bármikor, csak
jussak fel a párkányra…”

Így cincogott, miközben a
rózsát szórta szerteszét,
észre sem vette az éppen
betoppanó kedvesét.

Pedig a hölgy lába alatt
rengett a föld rendesen,
ormányával trombitált is
üdvözlésképp, lelkesen.

„Cincogikám, merre bújtál?”
– téblábolt a lyuk körül,
hisz az egér ki se látszott
a sok rózsaszál közül.

Rá is lépett véletlenül
szerelmének lábára,
jó, hogy nem tiport rá annak
összkomfortos házára.

Így is lett nagy ribillió
– lesántult az egérke,
az elefánt sírta: „Te is
ráléphetsz az enyémre!”