Póth Rebeka: Légvárak

 

Illusztráció: Tuza Edit

Kulcsszavak: doboz, felhő, május (қорап, бұлт, мамыр айы)

A sértettségtől nem kapott levegőt. Még hogy pont őt rúgják ki! A város legjobb meteorológusát, akiért nézők egész serege ül le a televízió elé esténként!
Tudja ő, hogy az időjárásért is, de az ő gesztusai nélkül nem lenne érthető, micsoda erők örvénylenek, csapnak össze, milyen fergeteges égiháború van közeledőben.
...és közeledett is, de ezúttal nem akkor, amikorra eltervezte. Mert ugye ezt nem ő tervezi.
Épp az esti műszakba igyekezett, mikor vihar csapott le rá eszeveszett robajjal. Elkapta, és egyszerűen kitekerte alóla a biciklit. Bőrigázott. Drága öltönye csöpögött, szemüvege szára lekonyult. Cipőjében, mint egy léket kapott csónakban úszott-tocsogott a vizes zoknija.
Persze nem ért be időre. Botrány volt. Hiába magyarázott, kérlelt, kiabált, nem használt semmi. Mérgében kettétörte magyarázó pálcáját, a földre dobta, és bevágta maga mögött az ajtót.
Másnap kirúgták.

Villámcsapásként érte a hír. Hazafelé már érezte, hogy nem kellett volna így, hogy talán túlzásba esett és elragadta a hév... de erre nem volt felkészülve. Napokig nem tért magához. Nem aludt, nem volt éhes.
Három napig bírta, végül a gyomra győzött letörtsége felett. Megéhezett.
Május volt, a nap ragyogott, de ő még mindig borúsan ült asztalhoz... Csendben ettek. Felesége próbált a kedvében járni. Egy jókora tányér hideg eperkrémlevest tett elé, tetején habgaluskák lebegtek, fehéren, vidáman, mint a bárányfelhők. Hirtelen felderült az arca, felugrott. A felhőgyűjtemény! Nem tartja meg a gyűjteményt, de nem ám!

Az üvegdobozok egymás mellett sorakoztak a polcokon szépen, patikatisztaságban. Esőfelhők, eső előtti és eső utáni felhők, naplementétől színezettek, napfelkeltétől aranyló szegélyű felhők, bárányfelhők, kisbárány- és nagybárányfelhők, nyájtól lemaradt kisebb bárányfelhők, szél borzolta, szél púpozta felhők, tavaszi és őszi felhők, téli hóhozó felhők... Persze mind felcímkézve ennek megfelelő latin névvel, szépen, gyöngybetűkkel.
Miközben pakolt, egészen felélénkült. Tervek cikáztak a fejében.
A gyűjteménynek nem itt van a helye, nem a négy fal között. Ha nagylelkűen nekiajándékozza az egészet a városi Meteorológiai Múzeumnak, az emberek csodájára fognak járni... És ezzel talán sikerül helyreállítani a becsületét. Mit nekik fókaetetés, elefántfürdetés az állatkertben vasárnap délután! Ez lesz a valami! De addig még sok dolga van...

Volt, hogy egész napokra eltűnt. Volt, hogy a szobája ajtaja sem nyílt ki, annyira belefeledkezett a gyűjtemény rendezésébe. Feleségét bántotta a dolog.
Mintha köddé vált volna, a városban sem mutatkozott többé. Csak alig-alig bukkant fel, és vele együtt a felhők is eltűntek. Az ég kiürült, unalmasan kéklett, a nap egykedvűen ragyogott.
Minthogy általában nem történt semmi emlékezetes a városban, a szomszédok megszokták, hogy jól megbeszélik az időjárásban történt változásokat másnap reggel. Ilyenkor alaposan kipanaszkodták magukat az újabb, váratlan lehűlés miatt, és a melegfront közeledtével a térdüket fájlalták. Most viszont zavartan néztek egymásra, mert igazán nem volt miről beszélni. Kurtán köszöntek hát egymásnak a kerítésen, és továbbálltak.
Hiányzott nekik hajdani meteorológusuk, sajnálták a történteket. És persze fúrta az oldalukat a kíváncsiság, hová tűnt.
Egy nap aztán elhatározták, hogy meglátogatják.
Amikor bekopogtak, csak a feleségét találták otthon. Zavartan nyitott ajtót.
A második tea után szégyenkezve, kezét tördelve elkezdte mesélni, hogy az utóbbi időben ő maga sem tudja, férje mivel foglalatoskodik... De a helyzet aggasztó.
Az asszonyok bólogattak, a férfiak hümmögtek. Tanácstalan csönd telepedett a házra. A gyerekekről egészen megfeledkeztek.

Egyikük elillant, a dolgozószobába settenkedett. Ámulva nézett szét. Üvegdobozokban mindenféle-formájú felhő. Milyen puhák, milyen formásak!
Visszaszaladt, kérdés nélkül kézen fogta meglepett anyját, és húzta, húzta magával. Az asszony a küszöbnél megtorpant. Hezitált. Érezte, hogy illetlenség lenne bemenni férje dolgozószobájába, engedély nélkül pláne, de kíváncsisága nagyobb volt, és engedett a kislány húzásának.
Őt is ugyanúgy meglepte a látvány, mint a gyereket.
Nem hitt a szemének. Körbejárta a furcsa gyűjteményt, áhítattal mormolta a címkék latin szavait...
Akkorra már az egész vendégsereg az ajtóban toporgott.
Betódultak.
– Rózsika, hát nem ezt titkolta el előlünk? – jött a kérdés.
– Tudjátok, milyen bolond szegény, igazi megszállott... Én sosem értettem, mit is akar ezekkel – elcsuklott a hangja. – Nem jó ez, csak porfogónak...
– Varrjunk belőle dunyhát! – szólalt meg a gyerek.
Anyja ijedten pisszegte le. Tekintete villámokat szórt.
– Te, nem is mond olyan sületlenséget ez a gyerek! – szólalt meg egy idősebb asszony. Ha nem is dunyhát, de... Tüntethetnénk vele! Mit szóltok? Hogy tehették ezt, hogy kirúgták, csak így?!
Egész éjjel varrtak. Reggelre készen lett a lengő transzparens. Az asszonyok arcot mostak, hazamentek férjeikért, hadrendbe álltak. Felvonult az egész város. Összeszedték a nagyobb, letört ágakat a ház körül, arra tűzték, elszántan a fejük fölé emelték.
Hanem akkor, egy hirtelen támadt szellő incselkedve lehámozta a gomolyagot, belekapott, és vitte, vitte. Kibomlott az egész, kifeszült az égen a se vége, se hossza felhőköltemény. Lengedezett, dagadt, habzott, örvénylett, ameddig a szem ellátott. Belül sűrűn sötétlett, kifelé a türkiz, mályva, sárga arannyá szelídült.
A madarak megtorpantak, a fecskék elhallgattak.
Az emberek ott lent egyszerre megálltak, és csak bámultak fölfelé. Sosem láttak ehhez foghatót.
Egészen összezsugorodtak. És mégis: emelkedtek fölfelé...   

A jelenség nem volt sokáig az égen. A felhőknek, ha parancsolnak is, nem természetük egy helyben maradni. A bárányfelhők kerekedtek fel legelőbb, majd sorban, mind a többi. A színek szétváltak, a sűrűk ritkultak, a ritkák cseppekké foszlottak, minden egyenletessé vált ott fönt, a nagy égbolton.
De aki látta, nem felejti.
Azóta is emlegetik a napot, amikor az összes felhő egyszerre volt az égen.
És a Gyűjtőt, akit azóta sem látott senki.

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Bódi Kati: Felhő (бұлт)

Aisulu Almasbayeva: Titok (құпия)

Aisulu Almasbayeva: Éjszaka (түн)