 |
| Kalas Zsuzsa: Szósátor |
Nurjan Tumenovval és Zaure Torekhannal (ejtsd: Zauri Törekan) Lipka Bori beszélgetett. Az online beszélgetés rögzítésére angol nyelven került sor, ennek magyar átiratát olvashatjátok.
Lipka Bori: Kezdjük egy gyors bemutatkozással! Kérlek, mondjátok el, hogy kik vagytok, hogyan kapcsolódtatok be a projektbe, min dolgoztok, vagy bármi mást, amit szívesen megosztanátok az olvasóinkkal!
Zaure Torekhan: Zaure vagyok, kazak író. Nurszultánban élek. Majoros Nórával együtt vágtunk bele a projektbe. nagyon élvezem, és örülök, hogy Nurjan barátom is itt van velünk, és megoszthatja az élményeit.
Nurjan Tumenov: Én Zaure révén kerültem a projektbe. Pár évvel ezelőtt ismerkedtünk meg. Tudtam, hogy Zaure gyerekkönyveket ír, Facebookon és Instagramon is követem őt, innen ismerem az Amina nevű lányról szóló regényét is. Ő is tudta, hogy szabadidőmben néha írok, verseket és történeteket is. Egyébként színész vagyok. Zaure említette, hogy indul ez az izgalmas kazak-magyar irodalmi projekt, ahova lehet alkotásokat küldeni. Csodálatos és érdekes az egész projekt! Most először dolgozom magyarokkal!
Lipka Bori: Igen, jó messze vagyunk Kazahsztántól.
Nurjan Tumenov: Igen. De még Zaureval se igazán találkozunk. Ő a fővárosban, Nurszultánban él, én pedig Almatiban, 1000 kilométerrel odébb… Ott hideg van, itt meg meleg… Én télen nem megyek északra! Voltam egyszer Asztanában – akkor még Asztanának hívták Nurszultánt –, novemberben, és már akkor is szörnyen hideg volt, ki sem akartam tenni a lábam az utcára… Én aztán oda nem megyek télen!
 |
| Zaure és Nurjan |
Lipka Bori: Hogy kezdődött számotokra a kazak-magyar projekt?
Zaure Torekhan: Hát, igazából véletlenül. 2018-ban éppen a reggeli teámat ittam, amikor hallottam a hírekben, hogy lesz egy nemzetközi konferencia, amelyet a Kazak Írók Szövetsége szervez, „A szavak ereje” címmel. Úgy döntöttem, elmegyek. Az volt az első évem Nurszultánban. Almatiból költöztem ide.
A konferencián különböző nemzetközi szakemberek előadásait hallgattam meg. Az utolsó előadást egy vidám és szép magyar nő tartotta. Ő volt Nóra. Az Író Cimborákról beszélt, írók, költők és művészek szövetségéről. Nagyon inspirált ez az előadás! A konferencián sok negatív beszédet hallottam: hogy nehéz finanszírozást szerezni az irodalomra, nehéz betörni a nemzetközi piacra… Nóra előadása annyira különbözött a többiekétől! Elhatároztam, hogy beszélek vele erről a magyar társaságról. Másnap pedig ugyanazon a szekcióbeszélgetésen vettünk részt, és utána beszélgetni kezdtünk. Új voltam még az irodalmi szférában, csak 2014-ben kezdtem el írni, előtte egy banknál dolgoztam. Úgyhogy amikor Nóra felvetette, hogy szervezhetnénk egy közös kazak-magyar projektet, az volt a reakcióm, hogy „hűha, vajon fogom tudni ezt menedzselni?” Ennél a pontnál csatlakozott be a beszélgetésünkbe Nurdaulet Akysh, a Kazak Írók Szövetségében a gyerekirodalmi szekció vezetője, és azt mondta, hogy ő támogatna egy ilyen projektet.
2019-ben azon gondolkodtunk, hogy hogyan is tudnánk együtt dolgozni. Először megpróbáltunk közös kazak-magyar szimbólumokat összegyűjteni. Találtunk néhányat, például a jurtát, a sast és a napot. De végül nem működött ez a koncepció. Mi egy témát szerettünk volna választani, hogy az írók és költők ezzel kapcsolatban tudjanak alkotni. De a Nóra által összehívott magyar csapat egy új javaslattal állt elő: hogy csináljunk egy szótárat.
Ez nem volt egyszerű feladat, mert nem létezik kazak-magyar szótár. Facebookon megkerestem Marat Uatkant, aki Budapesten tanult és beszél magyarul. Ő nagyon sokat segített nekünk. Meg szeretném említeni Sophya barátnőmet is, aki szintén Budapesten tanult. Annak ellenére, hogy rendkívül elfoglalt, ő is rengeteget segített nekünk, néha éjfél után beszélgettünk a projektről, sok szót ő fordított le a szótárunkba. A gyűjtés úgy működött, hogy a magyar csapat hozta a saját szavait, mi is hoztuk a szavainkat, összeraktuk őket. Egy csomó tanulmányt olvastam arról, hogy milyen török eredetű közös szavaink vannak a magyar nyelvvel. Olyan szavakat választottunk, amelyekk vagy hasonlóan hangzanak, vagy mindkét kultúra számára fontosak.
2020 elején kiírtunk egy pályázatot. Összesen 42 művet küldtek be, 16 kazak és 26 magyar alkotást. Aztán következett a fordítás, ami nagyon nehéz feladat volt. Mivel az elején a kazak csapat nem tudott segíteni nekem, sok mindent egyedül kellett csinálnom. Nem volt egyszerű, de Nórának, Babakumarnak, Nurjannak és a többi kazak résztvevőnek köszönhetően sikerült mindent megoldanunk. Nagyon örülök, hogy minden akadályt sikerrel vettünk!
 |
| Majoros Nóra, Zaure Torekhan és Nurdaulet Akysh a 2018-as "A szavak ereje" konferencián |
Lipka Bori: Nurjan, te hogy vettél részt a projektben?
Nurjan Tumenov: Én Zaurenak köszönhetően kapcsolódtam be a projektbe. Leginkább a fordításban vettem részt.
Lipka Bori: Van valami konkrét célotok a projekttel vagy majd meglátjátok, hogy alakul a sorsa?
Nurjan Tumenov: Eredetileg szerettünk volna egy antológiát publikálni. A Kulturális Minisztériumhoz lehetett pályázni erre. Így minden könyvtárba eljuthatott volna a könyv, minden városba és faluba, és rendezhettünk volna könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat. És persze meglátogathattuk volna a magyar résztvevőket, és ők is minket. Ez volt az eredeti terv.
Az első elnökünk alapítványának a pályázatán akartunk indulni. De nem lehetett, mert ott van egy 40 éves felső korhatár, és a mi oldalunkon sok résztvevő elmúlt már 40. Szerettünk volna jelentkezni a Petőfi Irodalmi Ügynökség műfordítási pályázatára is, ehhez kellett volna találni egy kazak kiadót, akik átvállalják a finanszírozás 50%-át, de a világjárvány miatt senkinek nem volt erre forrása… szóval, magyar finanszírozásra sem tudtunk pályázni. Úgyhogy mindent magunknak kellett csinálni. Kihívás volt, de sikerült. Megcsináltuk!
Lipka Bori: Kazak részről ki vett részt a projektben?
Nurjan Tumenov: Írók, költők, a Kazak Írók Szövetségének tagjai. Van egy független verseny, az Altyn Kalam (ez azt jelenti kazakul, hogy Arany Toll), ennek a nyertesei közül is részt vettek páran a projektben. Néhány festő és illusztrátor is beszállt. Két művész, Kairat Zhairbek és Ansagan Mustafa gyönyörű kalligráfiákat készítettek. Kairat ismert képregény-rajzoló és festő, Ansangan pedig híres dizájner, aki pólókat tervez. Részt vettek még diákok, művészek, fordítók… nem csak Kazahsztánból, hanem New Yorkból, sőt, még Bangkokból és Moszkvából is… Oroszországban van egy kazak kulturális központ, ők is sokat segítettek nekünk.
Az én feladatom leginkább a fordítás volt. Mivel nem találtunk olyat, aki közvetlenül magyarról tudott volna kazakra fordítani, először angol átiratot kellett készíteni a magyar szövegekről. Végül 2-3 verset fordítottam angolról kazakra. Nem volt könnyű. Ez volt az első alkalom, hogy verseket fordítottam, ez sokkal nehezebb, mint prózát fordítani. A költészet nyelve eleve nem egyszerű, ráadásul a magyarok és a kazakok közt vannak kulturális különbségek is. Néhány dolgot nehéz volt megérteni. Kihívás volt, de szerintem a költőknek és a műfordítóknak jót tesznek a kihívások. És persze kellett kazakról angolra is fordítanom. Nem tudom, milyen lett a végeredmény, mert már a közvetlen fordításban is elvesznek dolgok, de itt ráadásul egy köztes nyelvre kellett először fordítani, és ki tudja, a dupla fordítás miatt mennyi maradt meg az eredeti szövegből.
Lipka Bori: Én nem beszélek kazakul, úgyhogy az eredeti szövegeket nem értem, de szerintem csodálatosak lettek a fordítások. Persze biztos elvesztek dolgok a fordításban, de még így is nagyon jók.
Nurjan Tumenov: A költészet nyelve egyébként nagyon bonyolult, előkerültek olyan szavak, amelyeket nem is ismertem. Ilyenkor meg kellett keresnem a költőt, és megkérdeznem, hogy pontosan mire gondolt, aztán megtalálni a tökéletes angol szót. A magyar versek közt volt egy kutyáról szóló… egy kutyáról szólt, ami fényből készült…
Zaure Torekhan: Egy lélekről szólt, ugye? Egri Mónika írta.
Nurjan Tumenov: Ennél a versnél meg kellett hallgatnom a vershez készült hangfelvételt, hogy megértsem az érzéseket, a vers zeneiségét, és le tudjam fordítani.
Zaure Torekhan: Igen, így volt. Nem volt egyszerű, de sikerült megoldani a fordítást, és remélem, hogy mindkét nyelven élvezhető alkotások születtek. Szerintem van néhány nagyon jól sikerült kazak fordítás. Többen dolgoztak a fordításokon, úgyhogy eltérő lett a színvonal is. Néhány fordítónak kifejezetten jól sikerült, de a többiek is megtettek minden tőlük telhetőt. Volt egy nagyon jó szerkesztőnk, Dildar Mamyrbayeva. Ő majdnem 40 éve dolgozik szerkesztőként, és nagyon sokat segített a fordítások szövegeinek gondozásában.
 |
| Zaure Torekhan: Aisha és a láthatatlan lakók |
A versek közül nekem a Zalazár és Tóbiás volt a kedvencem Csík Mónikától ez nagyon szórakoztató. Nagyon tetszett Kiss Lehel verse, a Kitárulnak a szárnyak, és Tasi Katától az Árvák éneke. A három név című balladamese is megfogott Miklya Zsolttól, és a hozzá tartozó mese Miklya Luzsányi Mónikától. Prózák közül a kedvenceim Majoros Emma, Nóra, Szőcs Henriette és Póth Rebeka írásai voltak. Tetszett Széchey Ritától A kismadár is. A csapat többi tagjának kedvence Várfalvy Emőke meséje, no és Tallián Mariann tündérmeséje volt, amely Almatiban játszódik. Az illusztrációk is csodálatosak. Szerintem a legtöbb fordítás jól sikerült. Hálás vagyok Nurjannak, amiért több kazak művet lefordított angolra, ráadásul nagyon jól. Babakumar Khinayat barátunknak is nagyon hálás vagyok, ő sok művet fordított le magyarra, és segített megérteni olyan történeteket, amiket nem értettünk eleinte. Például Simon Réka Zsuzsanna prózaverseit nehéz volt megérteni. De ő nem csak lefordította, hanem el is magyarázta nekünk, és ezzel inspirálta az egyik költőt, Altynshasht, hogy erre alapozva írjon egy verset! Ráadásul még az is kiderült, hogy Altynshash férje Nurjan tanára volt.
Nurjan Tumenov: Igen, és nem is tudtuk, amíg ki nem posztolt egy képet az iskolából, én meg láttam, hogy ez az én iskolám! Aztán kiderült, hogy a férje tanított engem a rajziskolában, a lányuk pedig egy évfolyammal fölöttem járt, és még ismerjük is egymást. Altynshash fantasztikus költő. Én csak tükörfordítottam angolról kazakra. Amikor Zaure mondta, hogy a fordításom alapján írt egy verset, elolvastam, és csodálatos lett! Nagyon tetszik. A természetről szól és gyönyörű. Kazakról angolra is így fordítottam, csak ez egy kicsit egyszerűbb volt, mert meg tudtam kérdezni a költőt, hogy mire gondolt, ha nem értettem valamit. (Ezt a versfolyamot március 13-án tesszük közzé - a szerk.)
Nóra is mesélt a fordításokról, meg arról, hogy magyar oldalon milyen kihívások merültek fel. Azt is mondta, hogy a kazak és magyar mesék szerkezete teljesen másmilyen, és okozott némi fejtörést, hogyan fordítsák őket.
Zaure Torekhan: Igen, rájöttünk, hogy a magyar próza nagyon különleges. Nóra elmondta nekem, hogy egy magyar történetben nem feltétlenül derül ki, hogy ki a főszereplő. Hogy egyáltalán férfi-e vagy nő! Vagy az is lehet, hogy csak a történet végén derül ki. Ez nagyon érdekes, mert a kazak történetekben mindig tudni ki a főszereplő, férfi vagy nő, fiú vagy lány… Azt is észrevettük, hogy a magyar írók szeretik titokban tartani a történet jelentését egészen a végéig. Sokszor csak a legvégén derül ki, hogy mi történik! Nóra mondta, hogy ők is felfedeztek néhány különlegességet a kazak történetekben. Például, hogy nem minden történetnek van lezárása. Talán mert az élet megy tovább! És ők is élik tovább az életüket, ezért nem ér véget a történet. Furcsa volt, előtte sosem tűnt fel, hogy a kazak történeteknek nem mindig van vége. De most már tudom! Úgy tudom, a magyar csapat is levont néhány következtetést a magyar alkotásokra nézve, amiket a fordítások előtt nem tudatosítottak magukban.
Jó tapasztalat volt íróként megérteni, hogy amit kazakul írunk, az nem biztos, hogy érthető vagy élvezhető más országok olvasóinak. Segít megérteni, hogyan írjunk külföldieknek is, ne csak kazakoknak.
 |
| Zaure Torekhan: Amina Turan a nomádok között című könyve, és a könyv illusztrátora: Nurlan Abishev, amint a könyv alapján készült képregényen dolgozik. |
Lipka Bori: Ez jól hangzik! A magyar csapatból Majoros Nórával és Szekeres Nikivel beszélgettünk arról is, hogyan működik Magyarországon a gyerekirodalom, mennyire elismertek a gyerekkönyvek szerzői. Kazahsztánban mi a helyzet?
Zaure Torekhan: Nórával sokat beszéltünk a magyar és a kazak nyelvről. Az a helyzet, hogy nem minden kazak ember beszél kazakul. Hivatalos nyelv, de sokan nem beszélik és nem akarják megtanulni, mert nincs kazak nyelvű irodalom, nincsenek szótárak. Mi szeretnénk népszerűsíteni a kazak nyelvet, és lehetőséget biztosítani a kazak irodalom olvasására, és ebben sokat segített ez az együttműködés. Ezek rövid és könnyen érthető történetek, így segítenek a kazak nyelv népszerűsítésében. Sok emberhez eljutnak az ország minden részében, még a falvakba is. Az szövegek online olvashatóak, és a rendszeresen megjelenő feladatokon keresztül bárki részt vehet a projektben.
Nálunk két irodalom van jelen: a kazak és az orosz. Többen olvasnak oroszul, mert minden kazak irodalom, minden jó könyv le van fordítva oroszra. A könyvpiac 90%-át orosz kiadók uralják. A kazak nyelvnek nincs pénzügyi támogatottsága, és aki kazakul ír, nem tudja kiadatni a könyvét, mert nagyon drága. Nincs saját nyomdánk. A kiadók pedig nem tudnak kazak könyvek megjelentetésébe fektetni, mert ezeket általában veszteséges kiadni.
Amennyire én tudom, az emberek szeretnének kazakul olvasni, ezért az ilyen projektek, mint a Szósátor, jó lehetőséget jelentenek, hogy modern kazak és magyar irodalmat olvassanak, ráadásul ingyen.
Nurjan Tumenov: A kormánynak kéne támogatnia a kazak szerzőket, mert az oroszok már így is nagyon népszerűek. Az anyanyelvünk kritikus helyzetben van. Az íróknak jobban megéri oroszul írni, mert nagyobb a piac. Lehet, hogy a következő generáció már angolul fog írni, mert az a piac még nagyobb. Ha a kormány nem segít, nehéz lesz javítani a helyzeten.
Zaure létrehozott egy WhatsApp csoportot a projekttel kapcsolatos megbeszéléseknek, és ott nagyon sok minden történt! Nagyon aktív volt a csoport, és néha igazán belemelegedtünk a vitákba, például a fordításokkal kapcsolatban. Szerintem nagyon produktív volt az egész!
Lipka Bori: Jól hangzik! Én feltettem az összes kérdést, amivel készültem. Van még valami, amit hozzátennétek?
Zaure Torekhan: Örülök, hogy szakítottál időt erre a beszélgetésre Kazahsztánról és a kazak irodalomról. Engem is érdekel a magyar irodalom, folyton a magyar nyelvről, a történelemről, a városokról kérdezgetem Nórát. Jó élmény volt ez a közös projekt, sok értékes tapasztalatot gyűjtöttünk. Korábban sosem vettem részt ehhez hasonló projektben, úgyhogy teljesen új volt nekem ez az egész. De nem csak nekem, hanem a kazak íróknak és költőknek is, mert mindig egyedül dolgozunk, nincs olyan szövetségünk, mint az Író Cimborák. De ez a projekt inspirált minket is, és szeretnénk majd új projekteket csinálni. Nekem nagyon tetszett a hajléktalanok megsegítésére szervezett, Otthonmesék című projekt, talán mi is csinálhatnánk valami ilyesmit a jövőben.
Remélem, hogy végül sikerül majd kiadni a kazak-magyar antológiát, és bemutatni Kazahsztánban, meg talán Magyarországon is. De ha nem jön össze, akkor is rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk. Nagyon szeretem Nóra energiáját, sokat támogatott minket, mindig nagyon kedves volt, és olyan jó a hozzáállása, amikor valami összetett feladatot kell megoldani, mint például a fordítás! Mindig segített nekem, megosztotta a saját tapasztalatait, hogy ők mit csináltak hasonló helyzetekben, nagyon inspiráló volt. Szóval, köszönöm ezt a projektet, a barátsádot, a segítséget, a támogatást, csodálatos volt! Ebben a járványos időszakban igazi felüdülés! A kazak csapat nagyon élvezte ezt az együttműködést, és reméljük, hogy a jövőben csinálhatunk még valami hasonlót!
Lipka Bori: Én is köszönöm, hogy időt szántatok erre a beszélgetésre. Nekem nagyon érdekes és inspiráló volt, remélem másoknak is az lesz! És én is remélem, hogy sikerül majd kiadni az antológiát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése