Fodor Veronika: Megfesteni a tavaszt

 

Illusztráció: Szabó Zelmira

Kulcsszavak: varázsló, bíbor, illat (сиқыршы, күлгін, жұпар иіс)

A varázsló a virágoskertjében ült kedvenc fája alatt. Éppen rajzolni készült, mint mindig, amikor szomorúnak érezte magát. Tavasz volt. A diófa lombja sátorként borult a varázsló és az égbolt közé.
‒ Talán lerajzolom a tavaszt – suttogta magának és körbenézett.
Harsogó zöld füvet látott, fáradtkék jácintokat, nap felé forduló nárciszt. Lassan készítette a képet. Olyan lassan, hogy a nap egyre lejjebb bukott a horizonton, és bíbor színbe vonta az ég alját.
‒ Az eget is lerajzolom – rázogatta a színes ceruzáit, de sehol nem találta a megfelelőt.
A kapu mellett bíborszín rózsák mocorgatták a fejüket, ahogy fújt a szél, bólogattak a varázsló felé.
‒ Vajon lehet rajzolni virágszirommal? – kérdezte, csak úgy, önmagától.
Közelebb ment a virágokhoz. A szirmoknak olyan tökéletes színe volt, mint az égnek. Kívül világosabb, belül egyre mélyebb, csaknem fekete.
‒ Nem hiszem, hogy baj történhet, ha letépek egyet. Csak egyetlen szirmot – mondta, és a virág felé nyúlt.
Megszagolta, hogy érezze az illatát, mielőtt leszakít belőle. Ahogy a rózsaillat megcsiklandozta a szájpadlását, megszorította a virágot, de rögtön elkapta a kezét. Egy bíbor cseppecske remegett az ujja hegyén. Pont olyan színű, mint az égbolt alja. A varázsló sokáig nézte a cseppet, majd visszaült a padra a kép mellé. Végighúzta az ujját a papíron, és a tavaszi ég élettel telibb lett, mint amilyennek elképzelte.

Szerkesztette: Dávid Ádám

Aigerim Karibayeva: Tavasz (көктем)

Tuza Edit: Virág (гүл)

Yekaterina Guzikova-Vassilenko: Varázsló (сиқыршы)

Miklós Rita: Nap (күн)