Író Cimborák: Mira Sembaykyzy: A sárkányok ezredik gyermeke

Illusztráció: Almas Syrgabaev

Kulcsszavak: csokoládé, sárkány, torta (шоколад, айдаһар, торт)

Hosszú idővel ezelőtt érkezett, hogy mennyivel, senki sem tudja. Talán csak kiterjesztette a szárnyait és szállni kezdett, ilyen egyszerűen történhetett. Látta a földeket és országokat, maga mögött hagyta a történeteiket, míg a mába jutott. Végül körbenézett, és egy kényelmes helyet keresett, hogy kipihenhesse magát.

Egy fiúcskát látott könyvvel a kezében egy fa alatt. Oda ereszkedett le, óvatosan, nehogy megzavarja. A fiú valóban nem vette észre az érkezését, annyira belemélyedt a könyvébe, amikor azonban az utolsó oldalt is elolvasta, becsukta a kisfiú a könyvet, és a tenyerébe temette az arcát.

Kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, és hanyatt feküdt a fűben. Amikor végül hátrapillantott nem ijedt meg, pedig egy sárkány kíváncsi tekintetével szembesült. Azért kissé megszeppenve köszöntötte:

– Helló?!

– Szervusz, drágám! – felelte kedves, simogató hangon a sárkány. – Hogy vagy? Látom, nem félsz.

– Te egy szokványos sárkány vagy, ugye?

– Nos, igen.

– De klassz, épp sárkányos történeteket olvastam! Ott minden sárkány gonosz. Figyelj, ugye nem eszel meg? – kérdezte a fiú mégis aggódva.

A sárkány megvetően fújt egyet, mire lángok csaptak ki az orrából. A fiú térdre esett.

– Nem eszem gyereket – mondta végül a sárkány megnyugodva.

– Na, várj! – kiáltott a fiú és elszaladt.

Amikor visszatért, sütit és csokoládét tartott a kezében.

– Tessék, edd ezt meg!

A sárkány gyanakodva pillantott a barna dolgokra, de végül megkóstolta. Nem volt rossz, olvadt a szájában és túlságosan édes volt, de ehető.

– Na, hogy tetszik? – kérdezte kíváncsian a fiú.

– Nem rossz, de elég mára. Tudod mi történt a sárkánygyerekkel, aki túl sok édességet evett? Elkékült. Az ég és a mező sok történetet tud. Meséljek néhányat?

Így esett, hogy a sárkány történeteket mesélt a fiúnak kedves sárkányokról, viccesekről és mindenféle másról.

– A felnőttek olyan furcsák, jegyezte meg végül a fiú, és elgondolkodva nézett a könyvére. – Anya néha hoz egy tányér sütit nekem, a széle piros, a közepe fehér. A piros tányér, mondja anya, hiába mondom neki, hogy a tányér valójában fehér, csak a pereme piros, nem látja a lényeget. Szerinte a tányér piros. Ugyanez bármire érvényes, rád is. – tette hozzá a sárkányra nézve.

– Azt hiszik, hogy a sárkányok nagyok, rettenetesek, gonoszak. Tudom. – felelte a sárkány.

– Igen, egy kegyetlen, félelmetes szörnyeteget képzelnek el. Mondd csak, megszámoltad az utazásaid során a csillagokat?

– Megpróbáltam – nevette el magát a sárkány. – De túl sok van belőlük. Az emberek szívesen számolnak, ugye?

– Na igen, egyszerűen hangzik. Vajon meddig tartana a milliárdnyi csillagot egyenként megszámolni – töprengett most a fiú. – Bizonyára túl sokáig. Mennem kell, a szülők nem szeretik, ha a gyerekek későn mennek haza.

A sárkány elrejtőzött a gyümölcsfák között és a fiú minden nap szorgalmasan meglátogatta. Gyakran vitt csokoládét vagy süteményt. A sárkány pedig naponta mesélte a történeteket, kifogyhatatlanul.

– Mi van nálad – kérdezte egy napon a sárkány.

– Okostelefon.

– Okos? Okosabb, mint egy ember?

– Egyeseknél biztosan!

– Ki csinálta?

– Egy okos ember.

– Nohát ez érdekes, az emberek tárgyakat készítenek, amelyek végül okosabbak náluk? Roppant érdekes. Rengeteg kort láttam már, olyanokat, amelyekben az emberek olyan nyílvesszőket tudtak készíteni, amelyek mindig célba találtak, de senki nem nevezte őket okos vagy intelligens nyilaknak.

A fiú megrántotta a vállát, és a sárkány rájött, hogy kis barátja most nem érti őt.

– Akarsz repülni? Na gyere, mássz a hátamra! Kapaszkodj erősen!

A fiú félt, a torkában dobogott a szíve, és olyan erősen kapaszkodott a sárkányba, hogy az már-már fájt. Láttak gyümölcsössel teli kerteket, majd a falu egyre aprócskább lett, még a hegyek is építőkockáknak látszottak abból a magasságból. Amikor újra lejjebb ereszkedtek, embereket láttak, ahogy az okostelefonjukat rájuk irányítják.

– Gyereket rabolt a sárkány! – ordítozták.

Hamarosan riporterek lepték el a környéket, mindenkinek megvolt az esetről a véleménye, amit szívesen megosztott velük, csak a valóság nem érdekelt senkit. A felnőttek elfogni és tanulmányozni akarták a sárkányt, így nem maradt más választásuk… A sárkány szomorú búcsút vett a fiútól. Azon a napon sokáig hallgattak. A fiú arra gondolt, mennyi álmát váltotta valóra a sárkány, köztük a legnagyobbat is. Még egyszer utoljára felrepültek hát.

A fiú búcsúzóul átölelte a sárkány nyakát, aztán a hold aznapi világra jöttéig ültek így békességben.

– Vigyél magaddal!

– Nem hagyhatod itt a szüleid és az otthonod. És különben is, szabad sárkány vagyok. De visszajövök, ha felnőttél és megkereslek.

– Te is úgy tartod meg az ígéreteid, mint a felnőttek?

– Mégis minek nézel te engem?! – háborodott fel a sárkány. – Látjuk még egymást, ne félj! Na tessék, lángok helyett csoki potyog a számból…

A fiú nevetett, majd nagyokat nyelt és átölelte a sárkány nyakát. De nem sírt. Az apja azt mondta, a fiúk nem sírnak.

Úgy tűnt, mintha a sárkány a levegőben messze, különleges ívben hajolna meg, megrebbentette a szárnyait. Hirtelen furcsa zaj hallatszott, a sárkány pedig eltűnt az égről. A fiú tovább integetett.

***

Hogy később, amikor a fiú felnőtt, eljött-e a sárkány meglátogatni, nem tudjuk. Az egykori kisfiú végül elfogadta, hogy a sárkány a gyerekkori fantáziájának szülötte volt, és kis szomorúsággal a szívében élte a felnőttek szokványos életét.

Fordította: Németh Eszter. Szerkesztette: Fodor Veronika