Lukács-Kis Panka: Luna

Illusztráció: Kairat Zhairbek

Kulcsszavak: ezüst, farkaskölyök, harcos (күміс, бөлтірік, жауынгер)

Félek, a zsigereimben érzem a bajt. A szőr feláll a hátamon, valami közeleg. Üvöltés! Apám üvöltése! Kétségbeesett hang! Rohannom kell! Az ösztönöm azt súgja, minél messzebbre innen, de én tudom, hogy merre kell futnom. Apámhoz. Látnom kell, hogy nincsen baja.
Futás! Minden erőmből, ahogy kölyöktestem bírja. Tappancsaim puhán érintik a földet, ez volt az első, amit meg kellett tanulnom. Halknak lenni a túlélés és a táplálékszerzés miatt. Mindig csendben, mindig láthatatlanul. Üvölteni ritkán, csak baj vagy öröm esetén. Most baj van, hallom, érzem. Rohanás. Elmosódott képek, ágak, levelek, sár. A hold fénye át-átszűrődik a sűrűn, de enélkül is jól látok, a sötétség sosem akadály.

Az ősi legendák szerint születik egy különleges farkas, aki olyan képességekkel bír, mint senki más. Tökéletesen lát nappal-éjjel, sokkal messzebbre, mint a társai, szaglása, hallása is élesebb, előre megérzi, hogy mi fog történni. Sokkal, de sokkal erősebb és gyorsabb, mint az összes többi. A színe is különleges: ezüst, egészen fehér-ezüst, már-már vakítóan világos.
Születésemkor apám majdnem megölt, emlékszem a fogaira a nyakam körül. Az anyám mentett meg, a testével védett. Láttam apám szemében a haragot és a félelmet. Akkor még nem tudtam miért. Később halk sustorgásokat hallottam éjjelente, amikor a többiek már aludtak, csak én nem tudtam. Apám, aki a falkavezér, anyám és a falka legöregebb tagja morgásnak hallatszó beszélgetését hallgattam. „Furcsa a színe, erősebb a testvéreinél, nem olyan, mint a többi kölyök…”
Érzem a bundámat tépázó ágakat. Nem érdekel, rohanok. Egyre közelebb… Állj! Hallom a morgásukat. Apámé és másoké, a falka hímjei. Krui hangját ezer közül felismerem. Sosem szerettem. Amióta ismerem, tudom, hogy csak arra vár, hogy apámat letaszítsa a falka éléről. Osonok. Nem akarom, hogy idő előtt észrevegyenek. 
– Öreg vagy és gyenge, Fenrir. Lejárt az időd! Távozz magadtól békében, vagy meghalsz! – hallottam Krui dühtől eltorzult hangját.
– Soha! – hallottam apám hangját. – Mindig a helyemre pályáztál, Krui! Ha falkavezér akarsz lenni, harcoljunk!
Hallom, ahogyan Krui izmai megmozdulnak. Ugrásra készül. Hatalmas teste, óriási mancsai vannak. Apámnak nincs esélye vele szemben. Tennem kell valamit! De én csak egy farkaskölyök vagyok, erősebb, gyorsabb, nagyobb, mint a többi korombeli, de mégiscsak egy farkaskölyök. A vérem a fülemben dobol, a szívem majd kiesik a helyéről, az érzékszerveim kiélesednek. Élesen látom és hallom az összes farkast. Öten vannak egy ellen. Krui és harcosai.
Apámat elcsalhatták a többiektől, egyedül áll szemben velük. Hallom a lihegését, tudom, hogy dühös, érzem, mintha én magam lennék. Látom Krui arcát, mintha vele szemben állnék, látom a többi farkast is, mintha én is ott állnék, ahol apám. Az ő szemével látok, fülével hallok.
Ezüst-fehér villanás. Hatalmas farkas ugrik ki az erdő rejtekéből. A szőre csillog, mint az ezüstös tó vize, agyarai élesek, szeme haragosan villog.
Látom, ahogy a harcolók közé ugrik, nincs idejük feleszmélni. Ráveti magát a lázadó farkasra. Küzdelem, morgás, felvillanó agyarok. Kis idő múlva Krui és harcosai vert kutyákként távoznak.
– Takarodjatok! Soha többé ne gyertek vissza! – morogja az ezüst farkas.
– Luna! – hallom apám hangját.
Mi történt? Visszhangzik a kérdés a fejemben. Hirtelen bevillannak a képek apám fejéből. Látom, ahogy a kölyök átalakul igazi vad és erős harcossá. A dühvel vegyes izgalom még forrong bennem. Én vagyok az ezüst farkas! – nyilall belém. A legenda igaz, bennem teljesedett ki. Zavarodott vagyok. Apámra nézek, ő csak ennyit mond:
– Lányom, mától te vagy a falkavezér! 

Szerkesztette: Fodor Veronika

Kairat Zhairbek : Farkas (қасқыр, бөрі)

Vajda Melinda: Farkas (қасқыр, бөрі)

Maul Ági: Hold (ай)