A főlovász duzzogva érkezett meg a királyi lovardába, ahol az istállómester önfeledtem pipázgatott a karám kerítésén ülve."
 |
| Magyari Dóra Edit: Dominó effektus |
〜〜〜
A király délutánonként lovagolni szokott a környéken – kezdte a meséjét Lantos. – Vele tartott a főlovász, továbbá néhány nemes, akik bírták a tempót és fel tudtak ülni egy lóra.
Az egyik nap a király lova – Drágaszág – igen komisz kedvében volt, ha sárkány lett volna, biztos még tüzet is okád. Egy völgyben csordogáló kis pataknál végképp elment a kedve mindentől, főleg attól, hogy ezen a mosolygós délutánon összevizezze a patáját. Megtorpant, és a király beleesett egyenest a patakba. Na, ezután volt minden a ló, csak nem drágaszág.
– Te szamár – üvöltötte a király, miközben kicsavarta a vizet a ruhájából. Azonban a főlovász sem úszta meg. A király úgy lekapta a tíz körméről, csak úgy zengett a völgy. Biztos, ő tehet arról, hogy Drágaszág ilyen megátalkodott hangulatban van. A király kísérete kajánul vigyorgott a főlovászon, és nem utolsó sorban a megázott királyon.
A főlovász duzzogva érkezett meg a királyi lovardába, ahol az istállómester önfeledtem pipázgatott a karám kerítésén ülve. Hát ráripakodott:
– Megmondtam százszor: a lovak közelében ne füstöljön! Szégyellje magát, vén semmirekellő.
Az istállómester fogvicsorgatva oltotta el a pipáját, és beoldalgott az istállóba.
– Hát te?! – kiáltott az arra járó lovászfiúra. – Hogy vezeted azt az állatot, mi?! Ez a királylány lova, nem holmi falusi szamár! Lazábban azzal a kötőfékkel.
– De hát tegnap azt mondta nekem, hogy szorosabban fogjam!
Az istállómester erre olyan vörös lett, mint a pipacsmező a kastély körül:
– Micsoda?! – üvöltötte. – Feleselsz is, te tacskó?! Mars a szemem elől!
A lovászfiú annyira megsértődött, hogy még másnap is dúlt-fúlt, amikor Drágaszágot csutakolta, és mikor a ló egy óvatlan pillanatban rálépett a lábára, lett ricsaj:
– Te szemtelen gebe, te elkényeztetett öszvér, tegnap is miattad kaptam ki, meg még a múlt héten is, meg azelőtt is, meg még három éve is – mióta az eszemet tudom.
Drágaszág az ingerült hangtól és a vad csutakolástól újra ideges lett és nyűgös. Aznap egy farönk előtt torpant meg, a király ezúttal egy bokorban kötött ki.
– Maga ökör! – kiabált a főlovásszal a király, miközben a bogáncsokat szedte ki a királyi pantallóból.
– Már megint nem csinál semmit! – ripakodott rá a főlovász az istállómesterre később.
– Gyerek, hogy néz ki az a ló?! – kiáltott rá az istállómester a lovászfiúra. – Nem megmondtam, hogy előröl hátrafelé keféld?!
– Nem mondta meg – válaszolt a fiú, de lecsittegték: ne feleseljen, mert kaphat egyet!
– Te szemtelen gebe! – kiabált a lóra a fiú másnap reggel, mikor Drágaszág véletlenül arcon csapta a farkával. Ezért aztán úgy megcsutakolta a lovat, hogy abban nem volt köszönet. (Az istállómestert ugyanis nem tudja megcsutakolni egy lovászfiú.)
A ló ezen a derűs, virágillatú délutánon egy hangyaboly közepébe dobta le a királyt.
– Ökör! – kiabált a király a főlovásszal.
– Barom! – kiabált a főlovász az istállómesterrel.
– Te ló! – sértegette az istállómester a lovászfiút.
– Te istállómester! – sértegette a lovat az istállófiú.
Ez pedig addig ismétlődött, míg egyszer az istállómester úgy megfázott, hogy berekedt, és nem tudott kiabálni a lovászfiúval. Ezért aztán a fiú se kiabált a lóval, Drágaszág pedig olyan szépen viselkedett, hogy a király megdicsérte a főlovászt, a főlovász megdicsérte az istállómestert, aki csak mosolygott, és mivel beszélni nem tudott, vállon veregette a lovászfiút.
A király nem is esett le a lóról azokban a napokban. De minden istállómester meggyógyul egyszer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése