Gombos Péter: Száz
– Mr. Couzens! Polgármester úr!
Couzens megfordult, arcán a kíváncsiság alig ütött át a fáradtságon és az enerváltságon.
– Polgármester úr, megjöttek a…
– Mennyi?...
– A doktor úr azt mondja…
– Mennyi???
– Megint százzal több. Háromszáznegyvenkettő…
– Csak ma???
A fiú lehajtott fejjel állt ott, tudta, hogy nem kell válaszolnia. Mindennap ez ment, mindennap düh és elkeseredettség fogadta az aktuális számot. Ő meg csak néz a lábára, aztán a semmibe, aztán Couzens legyint, ő sóhajt, és mindenki megy a dolgára.
– Üzent még valamit?
– Mást nem...
– Mennyi az új beteg?
– Sok… Több mint ötszáz.
– Az autógyár?
– Autógyár?...
– Mégis, mit gondolsz, fiam, miről beszélek? Detroitban vagyunk, nem? Mennyi van onnan?
– Hát, úgy tűnt, nagyjából a fele. A fele onnan van.
A polgármester dühösen csapott a levegőbe, a fiú megint elkapta a tekintetét.
– Bezárunk. Nincs más megoldás.
– De polgármester úr, azt nem lehet! A fél város megélhetése…
– Tudom, az istenfáját!
– A fél város munkanélküli lesz…
– A fél város talán megúszhatja. Szigorúbbnak kell lennünk, most már nem elég a maszk. Lehet, hogy már el is késtünk. Előbb kellett volna.
– Az emberek ebbe nem fognak belemenni. Akik múlt héten kerültek be, azok közül többen már jobban vannak…
– Így lesz két napig, aztán jön a tüdőgyulladás, aztán… – maga is zavarba jött attól, amit mondani készült. – Persze, van, aki tényleg meg fog gyógyulni.
– A gyárban most is azt mondják, hogy ez csak influenza. Inkább dolgoznának tovább.
– Nem mindegy, mi a neve? Háromszázan halnak meg naponta. És nem érdekel a véleményük. Rendőr voltam, az ő érdekükben tudok szigorú lenni.
– Nem lehet másképp?...
Most a polgármester nézte a cipőjét.
– A bátyád és a felesége?
– Jól vannak. Nancy otthon van. Jim anyámhoz jár haza, nem találkoznak.
– A húgod?
A fiú ezt a kérdést nem akarta hallani.
– Nincs jól… A kórházban van még. De azért tegnaphoz képest javult… Talán…
Most mindketten másfelé néztek.
– Odaszólok a főorvosnak. Figyelni fognak rá. A legjobb kezelést kapja… Túl fogja élni. Túl fiatal…
– Ahogy a többség. Maga is tudja.
A kínos csöndben mindketten a másikra vártak.
– Meg tudjuk állítani, Mr. Couzens?
– Polgármesterként azt kell mondanom, hogy nyilván. Csak…
Szinte már furcsa volt, hogy közelebb lépett, és átkarolta a fiú vállát. Együtt indultak el.
– Azt nem mondom, hogy az utódom már normális állapotokat örököl, de száz év múlva már senki sem fog erre emlékezni.
– Gondolja?
A polgármester megállt. Elnézett a fiú válla fölött, láthatólag nem volt kész válasza. Pörgött az agya, mintha egy egyetemi záróvizsga utolsó kérdését kapta volna meg.
– Azt gondolom, akkor többen beszélnek majd a háborúkról, mint az átkozott „knock-me-down fever”-ről. Addigra pont olyan ismeretlen lesz számukra ez a kórság, mint számunkra a pestis. Addigra okosabb lesz az emberiség. 2020-ban ez már nem okozhat problémát.
 |
| Fortepan |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése