Fodor Veronika: A Frauenkirche angyala - Békefi Ákos: Angyal

"A közeli lépcsőn egy kislány ült. Az egyetlen élőlény, akit látott a környéken. Egy játékelefántot tartott a kezében, azt a gurulós fajtát, nyakában hosszú, piros zsinórral.
– Szervusz – mondta a kislány az angyalnak."

Fodor Veronika: A Frauenkirche angyala 

Valahol éppen reggeliznek. A pirítóból kiugranak a négyszögletes kenyérszeletek. Olyan nagy a csend, hogy tisztán hallani a kenőkés keltette zajt, ahogy elteríti a puha vajat a ropogós felületen. Kiskanál koccan a lekvárosüveghez, apró szem eper hull a hófehér abroszra. Tea csorog a meiseni porcelánbögrébe. Rá van festve egy kisfiú, átugrik egy kerítésen, nyomában bozontos kutya szalad ugatva. A feketetea kerek foltot hagy a damaszton, körbeöleli az eperlekvár hagyta két pici pettyet. Hangos fütyülés hallatszik, talán a szomszédban is felforrt a teavíz. De a hang egyre hangosabb, beleremeg a levegő.

***

Az angyal megmozgatta a vállait, felegyenesedett a pallos markolatáról, amire eddig támaszkodott. Por ment a szemébe, de látta, hogy nem csak emiatt szürke minden. A magas épület tetejéről, amin állt, messze ellátott a városra. Alig maradt belőle valami. Vékony porréteg lebegett a romok felett. A képtár tetőszerkezete alól kétségbeesve figyelt néhány félbetört szobor és lángoló festmény. Az angyal beleszúrta pallosát a talapzatba, és lelépett az épület széléről. Puhán ért földet, kicsit inogott csak meg a lába egy téglakupacon, de gyorsan visszanyerte az egyensúlyát. A közeli lépcsőn egy kislány ült. Az egyetlen élőlény, akit látott a környéken. Egy játékelefántot tartott a kezében, azt a gurulós fajtát, nyakában hosszú, piros zsinórral.

– Szervusz – mondta a kislány az angyalnak. Egészen hátra kellett hajtania a fejét, hogy felnézzen rá.

– Szervusz. Egyedül vagy? – kérdezte az angyal.

– Nem. Az elefántommal. Látod? – mutatott maga mellé a lépcsőre.

– Igen. Szép. Csak egy kicsit kicsi egy elefánthoz képest.

– Persze, hogy neked kicsi. Te óriási vagy. Honnan jöttél? – nézett körül a kislány.

– Onnan fentről. Annak az épületnek a tetején élek – mutatott az ég felé.

– Nem nagyon látom, túl szürke az égbolt.

– Meg szeretnéd nézni közelről? – hajolt lejjebb a gyerekhez.

– Azt hiszem. Szerinted fentről látni a házunkat?

– Biztosan. Gyere, felveszlek – mondta az angyal, félrehúzta palástját a válláról, és felemelte a gyereket.

Hosszú lábaival fellépett az első emelet ablakpárkányára, és így tovább, haladt felfelé, egészen a tetőig. Nem tette le a kislányt, karjában tartotta, és úgy nézték a város romjait.

– Nem látok innen semmit – mondta a gyerek, és csalódottan nyújtogatta a nyakát.

Halk fütyülés törte meg a csendet, aztán egyre csak nőtt az ereje.

– Ezt tudom, hogy micsoda! Reggelinél is hallottam, mikor a szomszéd bácsinál felforrt a teavíz! – mondta a kislány.

Az angyal széttárta szárnyait, és palástjával beburkolta a gyereket. Ránézett Drezda gyönyörű toronyórájára. Éppen 10:14-et mutatott.

〜〜〜

(c)Békefi Ákos:Angyal