Ide kerültél hát te is, lecsúsztál,
mondhatni, az elit környékről, ahol a boltban jobb borokat lehet kapni, mint a
szaküzletben. Ide kerültél a paneldzsungel peremére. A buszmegállóból bámulod
az egyforma tömblakások elkülönböződését. A saját erkélyed nem lóg ki a sorból
a reggeli tülkölős, munkábaigyekvős sodródásból és agybajból. Egy erkély a
többi közt, tükröz ugyan téged a sárga-fehér csíkos kibelátásgátlójával, amit
az ötödiken egy széken egyensúlyozva gyorskábeleztél fel, hogy remegő térdekkel
rogyj aztán a billegő székbe, mert amúgy tériszonyod van, lenézni csak néha
mersz. A növénydzsungel, aminek a hirtelen burjánzásától már nem tudsz az
erkélyen teregetni, innen nem látszik.
Az sem látszik átlagos
külsődön, vagy a szemüveged takarásában felparázsló tekinteteden, hogy mint oly
sokan ebben vagy egy másik paneldzsungelben, az éjszakába nyúlva dolgozol. A
leengedett redőnyök mögül derengő kislámpafény mögé azt képzel a szemlélő, amit
akar.
Az erkélyen újra galambok
ültek a verebekhez. Vérszomjas mosolyra torzul a szád. Néha az értelem
parazsát, ha írsz, néha csak a single sticksedet tartott a kezedben, és
vívódrill helyett két ujjad belemélyesztve a cserépnyi, vizes földbe, harci
csíkot húzva az arcodra, visszatér beléd a gyerekkor, és osonó orgyilkosként
bököd seggbe az átlátszó hullámpalán át a levegő ocsmány patkányait. Kiáltásuk
és szárnycsapásaik elnyomják a diadalittas kaccintásod.
A busz késik, tovább
merengsz hát az erkélyt bámulva. Mindenki megtalálni vél ezt-azt, ebben a
rendszerezettnek látszó, ám összehányt, kaotikus szalmakazalban. Hol ezért, hol
azért lendül egy-egy kéz. Ölel vagy üt. A szomszéd atomfizikus letekeri a
turbánját, és taxiba ül. Ne legyenek illúzióid, nem konferenciára megy,
taxisofőr. A sarki pizzéria véletlenül sem olasz szakácsa boxoló mozdulatokkal
gyúrja a tésztát, és a Rockyt dúdolja közben. A szőke, biciklis lánynak
utánabámulsz megint. Hittantanár egy környező gimnáziumban. Ha majd megtalálta,
ő is felmutatja istent, mint tűt a szénakazalból.
Talán megcsillan a
krisztusa haján, mint egyéb fémeken is, a nap. A környéken időnként fegyverrel
flangáló alakokra gondolsz. Valamiért mindig vidámak, pont mint te, amikor a
lazán válladra vetett zsákkal ballagsz edzést tartani vagy edzésre le a térre.
Hol így, hol úgy.
Ide kerültél hát te is.
Városszéllovag a paneldzsungel peremén. Koszcsík harci jelekkel az arcodon
tartod magasra a bambuszt, hogy seggen szúrd a levegő szárnyas patkányát.
Gyerek vagy újra. Ha sokáig rakosgatod jobbra-balra a billenytyűzeten az
ujjaid, talán a bölcsek kövét is megtalálod. A tűt a szénakazalban egészen
biztosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése