Várfalvy Emőke: Zöldföld

A szerző fényképe

A legtöbb ember hófehérnek képzeli a Mennyországot. Cuki, bodros felhőkkel, keményített, fehér pongyolás, pihe-puha szárnyú angyalokkal. Csak néha töri meg egy kis arany glória ragyogás a fehérséget. Még az Úr Isten tündöklő szeretete is vakítóan fehér, mint teljesen ősz szakálla között megcsillanó mosolya.

Az én Mennyországomban nincsenek felhők. Már csak azért sem, mert tériszonyom van és semmi kedvem az örökkévalóságot folytonos parázással tölteni.

Ha már kiérdemlem, hogy ott hárfázhatok – bár szerintem én inkább felolvasni fogok, vagy rám bízzák az egyszerűbb szerda délutáni fűzfarímek kifaragását –, akkor jól szeretném érezni magam.

Mert a Mennyország talán mégiscsak személyre szabható. Mindenki azt kapja, amit megérdemel.

Én zöld Mennyországra vágyom.

Sok fával, bokorral, meg olyan pázsittal, amit nem kisollóval nyírtak, és nem szőnyegbe tekerve terem, hanem kissé béna, van közte pitypang, meg mindenféle réti gyom, ami tavasszal és nyáron vadvirágnak képzeli magát, és teleszórja színes szirmokkal a zöldet. És szívesen bandáznak benne a méhek, mert senki nem akarja őket kétnaponta lefűnyírózni.

Meg nagyon szeretnék cinegét és feketerigót, verebeket, szajkót, és olyan madarakat, amiknek nem tudom megtanulni a nevét, de bármeddig el tudom nézni, hogyan forgatják a fejüket, miközben hintáznak egy fa ágán. Az örökkévalóságban lesz időm erre. Csak bámulni őket, meg hallgatni. De jó lesz!

Szeretnék rózsákat, meg sárga- és őszibarackot. Egy kis málnát és cseresznyét is, mert ugyan ezek nem jönnek ki a ruhából, de ha nem a fehér Mennyországba megyek, talán kaphatok olyan ruhát, amit, ha leeszem, nem tűnik fel senkinek.

Sünt! Sün mindenképp legyen a Mennyországban. És ha van sün, akkor persze giliszta is, nehogy éhes maradjon szegény. És katicabogár! A hét pettyes. Meg pillangó. Bármilyen, csak ne molylepke, mert…na jó, nem baj, ha becsúszik néhány molylepke is, végülis elférnek a többiekkel, csak nem tudom mit esznek majd, de majd ezt megoldja a Mindenható, aki biztosan intéz nekem egy nem túl nagy tavat is, körben sással, az egyik parton kis domboldallal, amit erdő borít, az erdőben pedig néhány őz, és fácán a fura hangjával, meg fülesbagoly.

Ha ez a tavas dolog nem jön össze, akkor sincs baj, velem lehet alkudni.

Azért egy függő-, vagy hintaágyat azért kérek, hogy mikor a szél megfésüli a Mennyországom fáinak lombkoronáját, én kényelmesen, hátradőlve csodálhassam a félig lehunyt szemhéjamon át, hogyan csöppennek át a napfény mézcseppjei a táncoló levelek között.