Miklya Luzsányi Mónika: Kormos

Ketten egyedül, 1968

Kormossal együtt nőttünk fel, nagyapáméknál, abban a nagy polgárházban, aminek vadszőlő futotta be a teraszát, és az ablakain kora reggeltől besütött a nap. Kormos gömbölyű volt, puha és fekete, nagy zöld szemeivel számon tartotta minden mozdulatom, akárcsak nagyanyám. Mert Kormos az övé volt, elválaszthatatlanul, hiába szerettem eszelősen, engem csak megtűrt maga körül, nagyanyámért viszont rajongott, a nyomában volt mindenütt. Amikor nagyanyám beteg lett, el nem mozdult az ágya mellől, amint nagyapám kitette a lábát a szobából, felugrott a betegágyra, és ott muzsikált neki egész éjszaka. Mama egyre rosszabbul lett, felkelni se tudott, gyenge volt, Kormos csak nézte, nézte a nagy zöld szemeivel, „Látod már enni se tudok, nem esik jól semmi”, tolta el maga elől a tányért nagyanyám, „add oda a Kormosnak”, de Kormos csak megszagolgatta a szalámit a kezemben, nem ette meg, kioldalgott inkább a szobából. Hamarosan visszajött újra, egy kövér egeret tartott a fogai között, még élt. Mire észbe kaptunk volna, felugrott a betegágyra, és odadobta a nagyanyám takarójára, itt van, egyed, ettől biztos meggyógyulsz. Én visítottam, az egér persze elszaladt, Kormos döbbent pillantást vetett nagyanyámra, még megfogni se tudod?, de az egér után ugrott azonnal, kettéroppantotta a gerincét, úgy dobta nagyanyám elé, no, de most már egyed.
Nagyanyám persze nem ette meg, az egeret elástuk valahol a kertben, de Kormos kiásta újra, vitte nagyanyámhoz, „Zárjátok már ki azt a rohadt dögöt!”, ordította apám, de senki sem mozdult, ő sem, Kormos ott dorombolt nagyanyám áttetsző tenyere alatt. Az egérincidens után Kormos nem evett, „Egyél Kormos, legalább te egyél”, de nem, csak dorombolt az ágyon, nagyanyámat két nappal élte túl. A temetéskor tűnt el, azt hittük, elment a háztól, „Na, ennyi volt a nagy cécó, már el is ment új gazdát keresni”, mondta apám, de ő se hitt magának.
Amikor kimentünk a temetőbe, hogy eltakarítsuk a sírról az elszáradt koszorúkat, akkor találtunk rá. Ott feküdt a koszorúk alatt. Meg akartam simogatni, de puha, meleg teste most kemény volt és hideg, pedig ugyanúgy feküdt, mint otthon, összegömbölyödve, ahogy fölé borult nagyanyám láthatatlan tenyere.