A kép a Szelidi-tónál készült, ahol a nagypapám és az ötödik felesége egy kis faházban töltötték a nyarakat, mi pedig sokszor meglátogattuk őket. Ide kötnek a legkorábbi emlékeim: egy rózsa illata, a szappané, ahogy egy lavórban megmosom a kezem. Apu tolja a gumimatracot, amit, ha kilyukadt, a biciklikerék-javító készletével reparált meg. Mellettem pedig a nővérem fekszik. Apu azóta elengedte a matracot, és most már csak ketten lebegünk a nővéremmel, aki azóta is olyan gondoskodóan hajol mellém, mint ezen a képen. Azóta sem mertem a Szelidi-tóhoz visszamenni. Biztosan nem olyan lenne, mint az emlékeimben: rózsaillatú, kukoricaízű, lágy, zöld lebegés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése