 |
| Szeidl Andrea illusztrációja |
Volt egy csikó,
sárgán futó,
az öreg tót
azt mondta: ló,
pedig csikó.
Volt egy fiú,
már nagyfiú,
volt indián,
kicsit sziú,
mégsem hiú.
Egy szép napon
a harmaton
futott a ló,
egykor csikó,
szép volt nagyon.
Meglátta ott
a vágtatót
– gazdája tót –,
egy víg pecér.
Nyomta a szót:
Ugyan komám,
megadom ám,
amit megér,
ihol, a bér
s a parolám.
Nem adom el,
nagy útra kell,
fiamra vár
egy messzi vár,
tornyán a jel
egy rézkakas,
kicsit hasas,
míg énekel,
nem árt a vas.
Nem adom el.
Indult a ló,
egykor csikó,
hátán ifjú,
egykor fiú,
sosem hiú.
Vörös vitéz
távolba néz
a vár fokán,
karjába’ lány,
szeme igéz.
Tiéd a ló,
enyém a lány,
cseréljük el,
enyém a ló,
tiéd a lány.
Vörös vitéz
ifjúra néz,
karjába’ lány,
szeme igéz,
szava talány.
Ifjú felel:
Nem érdekel,
egy rézkakas
nékem a jel,
míg énekel.
Jön a pecér,
sokat ígér
a kakasér’.
Vörös vitéz,
ennyit megér.
A rézkakas
nem énekel,
viszi pecér
száz garasér’.
Készül a vas.
Vörös vitéz
kardjára néz,
nem oly nehéz.
Lány az enyém,
ló is enyém.
Várja a tót
a jó fiút,
azóta sem
vett új csikót.
Kihalt az út.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése