illusztráció: Kalas Zsuzsa
Megnéznek, ki így, ki úgy. Kacéran, rosszallón, értetlenül, lesütött szemmel. Elutasítón, dacosan, mindentudón, szánakozva viselem, aki egyedül jár, készüljön fel a tekintetekre.
Aki egyedül jár, eleve gyanús.
Vajon társat keres? Nem is akar egyedül lenni, csak éppen nincs mellette senki, csak éppen arra vár, hogy valaki betöltse mellette az üres helyet? Vajon szomorú, fáj neki a magány, alig várja, hogy valakiben feloldhassa banális történetét? Vagy sértett, és bántani akar, megtiporni, aki elég ostoba ahhoz, hogy mellészegődjön?
Vajon nem szereti senki? Vagy ő nem szeret senkit? Biztosan önző, goromba, kellemetlen alak, elviselhetetlen kekec, megkérgesedett szívű rinocérosz, aki nem is érdemli meg, hogy társak közt legyen. Maga akarta magának a rosszat, csak ő tehet róla. De az is lehet, hogy csak szerencsétlen, de részvétnél többet akkor sem érdemel.
Az nem lehet, hogy tényleg ezt akarja. Nem hiányzanak neki a kérdések? A válaszok, amiket úgyis tud ő is, tudjuk mindannyian, de olyan jó másoktól hallani ugyanazt, ami a fejünkben van. Nem fél? A tértől, ami körülveszi, a csendtől, ami beborítja, a hangoktól, amik ilyenkor megszólalnak benne? Nem fél hallani a saját hangját?
Milyen jó lehet neki. Hogy nem kell elviselni a többi ember ricsaját. Nincs is messze tőlük, de a magány jól szigetelő üvegháza megvédi. És ott a kulcs, az üvegház kulcsa a kezében. Magától ment be, és bármikor kijöhet. Érzi, hogy nézzük, érzi, hogy nézem, de nem érik el a bőrét a pillantások, vagy ha elérik, nem zavarják. Ó, hogy irigylem! Ó, hogy gyűlölöm!
Aki egyedül jár, megtanul gyanúsnak lenni.
Aki a társtalanságtól félti, a saját magányától menekül; aki önzést keres benne, magát sem szereti talán; aki a csendtől félti, annak nem mond semmit az üresség; aki csak vágyik a magányra, bármit megtenne, hogy elkerülje végül.
Aki egyedül jár, otthon van mindenütt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése