Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy gólyapár. Ennek a gólyapárnak április közepén egyetlen fiókája kelt ki a tojásból, ami nem nagy csoda, hiszen Gólya Cecília egyetlen tojást rakott le, és azt melengették Gólya Elemérrel. Ez viszont, ha nem is éppen csoda, akkor is kivételes, mert a gólyák általában négy tojást babusgatnak.
Még kivételesebb azonban, hogy ez a Gólya Gerzson már születése pillanatától különbözött minden más gólyafiókától. Először is, ahogy kikelt a tojásból, azonnal bejelentette, hogy őt Gerzsonnak fogják hívni. Mindhiába győzködték az első megdöbbenésükből felriadt szülők, hogy ez nem tőle függ, még csak nem is tőlük, hanem a Kéményfalván lakó gólyaközösség mindenki által rendkívülien tisztelt vezetőjétől, Nagygólya Nándortól, a Vándor-babérkoszorús gólyától, a fióka nem nyugodott addig, amíg meg nem ígérték, hogy úgy fogják hívni, amit már csak azért is megtettek, mert egész Kéményfalva lakossága ott tolongott a kéményükön, a gólyák egymást lökdösték, úgyhogy maga Nagygólya Nándor is nagylelkűen inteni tudott csupán a távoli magasságból: rendben van, hagyjátok annyiban. Mire Gólya Cecíliának és Gólya Elemérnek nagy kő esett le a szívéről, és megígérték Gerzsonnak, hogy Gerzson lesz a neve.
Ezek után úgy tűnt, Gerzsonka semmivel nem forgatja fel a gólyák társadalmát. Ugyanúgy táplálkozott, mint a többi utód, ugyanúgy próbálgatta a szárnyait, és ugyanúgy hagyta el a fészket a születése utáni kilencedik hét környékén. Igen ám, de amikor csatlakoznia kellett volna a Villámvonulók csapatához, Gerzsonon ismét kiütközött lehetetlen természete – mert most már a legszelídebb és legmegértőbb gólyák sem nyilatkozhattak másképp. Ki hallott olyant, hogy egy gólya nem Afrikába akar szállni, hanem (és itt a vallásosabbak keresztet vetettek a szárnyukkal) a Déli-sarkra? Gólya Cecília sírt, mint a záporeső, Gólya Elemér káromkodott, mint a mennydörgés. Gólya Gerzson azonban kijelentette, hogy semmi szín alatt nem változtatja meg a döntését, mert őt a Déli-sark sokkal jobban érdekli, mint Afrika, és különben is, hogy lehet Villámvonulóknak nevezni egy hónapokig szárnyaló csapatot? Neki ezen most azonnal muszáj röhögnie, és bár Nagygólya Nándor a legsúlyosabb büntetést helyezte kilátásba, miközben bölcs szíve felé kapkodott, Gerzson el is röhögte magát, mire viszont Nagygólya Nándor elájult, és a büntetés elmaradt.
Amikor Gerzson visszatért, szülei elszoruló torokkal látták, hogy a szárnyán egy fekete csík jelent meg. Különben az otthonülő félév alatt olyan nagyvonalúan, kedvesen, értelmesen viselkedett mindenkivel, hogy senki nem haragudott rá, bár azt továbbra sem értették, ugyan mi olyan érdekes a folyamatos fagyban, és amikor elmagyarázta, hogy a globális felmelegedés miatt már a huskyk is bokáig gázolnak a vízben, akkor meg még kevésbé értették ezt a máshová vándorló ösztönt, melyet maguk között ferde hajlamnak neveztek. Gerzson azonban senkivel nem törődött, holott útinaplóit a Jófüst blog sem közölte, mondván, ez nem érdekli az olvasóikat, és ők a kattintások számából élnek. Kijelentette, hogy őt ellenben a maradiak nem érdeklik, és bár nem szeretné megsérteni azokat, akik közül származik, be kell látnia, hogy rosszkor született rossz helyen.
Ez után két évig nem jött, és amikor végül hazatért, csakis azért tette, hogy bejelentse, Pingvinföldre költözik. Ezt a szülők már abból is kitalálták, hogy a nyakán kívül mindene fekete volt, addig azonban reménykedtek, amíg a döntés el nem hangzott. Cecília és Elemér nem értették, ugyan mit vétettek a gólyák istene ellen, és keserves sírásra fakadtak. Gerzson azt mondta, szüleinek kizárólag köszönettel tartozik, és szemében elviszi Kéményfalvát, de itt már egy pillanatig sem tud élni.
Az öregebb gólyák ma is emlékeznek rá. Nagygólya Nándor matuzsálemi kort ért meg, és még ma is elmeséli a kíváncsiskodóknak, hogy talán egy évtized múltán Gólya Gerzson visszatért Kéményfalvára. Megfakult tollazata, görbülő csőre árulkodott döntése következményeiről. Nagygólya Nándor részvéttel közeledett hozzá, de Gerzson csak annyit mondott: „A boldogság mindig máshol van.” Ez után az egyetlen mondat után tovább botladozott, s elfoglalta a kopár kéményt, ahol szülei meghaltak.
Nagygólya Nándor azt is elmondta nekem, hogy tulajdonképpen irigyli Gólya Gerzsont. Vállalta a kivetettséget, hiszen valószínűleg a pingvinek sem nézték jó szemmel a jövevényt. Ő azonban az életben is jövevény volt: nem az, akire számítanak, és nem is az, aki a kényelem cinkosa lesz. „Mi megelégedtünk azzal, hogy a boldogság nincs itt – inkább elhitettük magunkkal, hogy itt van. De ő utánajárt, és nem tehet róla, hogy nem találta meg.”
Kikapcsoltam a diktafont, lemásztam a kéményről, és megírtam ezt a tanulság nélküli mesét. Itt a vége, fuss el véle!
Még kivételesebb azonban, hogy ez a Gólya Gerzson már születése pillanatától különbözött minden más gólyafiókától. Először is, ahogy kikelt a tojásból, azonnal bejelentette, hogy őt Gerzsonnak fogják hívni. Mindhiába győzködték az első megdöbbenésükből felriadt szülők, hogy ez nem tőle függ, még csak nem is tőlük, hanem a Kéményfalván lakó gólyaközösség mindenki által rendkívülien tisztelt vezetőjétől, Nagygólya Nándortól, a Vándor-babérkoszorús gólyától, a fióka nem nyugodott addig, amíg meg nem ígérték, hogy úgy fogják hívni, amit már csak azért is megtettek, mert egész Kéményfalva lakossága ott tolongott a kéményükön, a gólyák egymást lökdösték, úgyhogy maga Nagygólya Nándor is nagylelkűen inteni tudott csupán a távoli magasságból: rendben van, hagyjátok annyiban. Mire Gólya Cecíliának és Gólya Elemérnek nagy kő esett le a szívéről, és megígérték Gerzsonnak, hogy Gerzson lesz a neve.
Ezek után úgy tűnt, Gerzsonka semmivel nem forgatja fel a gólyák társadalmát. Ugyanúgy táplálkozott, mint a többi utód, ugyanúgy próbálgatta a szárnyait, és ugyanúgy hagyta el a fészket a születése utáni kilencedik hét környékén. Igen ám, de amikor csatlakoznia kellett volna a Villámvonulók csapatához, Gerzsonon ismét kiütközött lehetetlen természete – mert most már a legszelídebb és legmegértőbb gólyák sem nyilatkozhattak másképp. Ki hallott olyant, hogy egy gólya nem Afrikába akar szállni, hanem (és itt a vallásosabbak keresztet vetettek a szárnyukkal) a Déli-sarkra? Gólya Cecília sírt, mint a záporeső, Gólya Elemér káromkodott, mint a mennydörgés. Gólya Gerzson azonban kijelentette, hogy semmi szín alatt nem változtatja meg a döntését, mert őt a Déli-sark sokkal jobban érdekli, mint Afrika, és különben is, hogy lehet Villámvonulóknak nevezni egy hónapokig szárnyaló csapatot? Neki ezen most azonnal muszáj röhögnie, és bár Nagygólya Nándor a legsúlyosabb büntetést helyezte kilátásba, miközben bölcs szíve felé kapkodott, Gerzson el is röhögte magát, mire viszont Nagygólya Nándor elájult, és a büntetés elmaradt.
Amikor Gerzson visszatért, szülei elszoruló torokkal látták, hogy a szárnyán egy fekete csík jelent meg. Különben az otthonülő félév alatt olyan nagyvonalúan, kedvesen, értelmesen viselkedett mindenkivel, hogy senki nem haragudott rá, bár azt továbbra sem értették, ugyan mi olyan érdekes a folyamatos fagyban, és amikor elmagyarázta, hogy a globális felmelegedés miatt már a huskyk is bokáig gázolnak a vízben, akkor meg még kevésbé értették ezt a máshová vándorló ösztönt, melyet maguk között ferde hajlamnak neveztek. Gerzson azonban senkivel nem törődött, holott útinaplóit a Jófüst blog sem közölte, mondván, ez nem érdekli az olvasóikat, és ők a kattintások számából élnek. Kijelentette, hogy őt ellenben a maradiak nem érdeklik, és bár nem szeretné megsérteni azokat, akik közül származik, be kell látnia, hogy rosszkor született rossz helyen.
Ez után két évig nem jött, és amikor végül hazatért, csakis azért tette, hogy bejelentse, Pingvinföldre költözik. Ezt a szülők már abból is kitalálták, hogy a nyakán kívül mindene fekete volt, addig azonban reménykedtek, amíg a döntés el nem hangzott. Cecília és Elemér nem értették, ugyan mit vétettek a gólyák istene ellen, és keserves sírásra fakadtak. Gerzson azt mondta, szüleinek kizárólag köszönettel tartozik, és szemében elviszi Kéményfalvát, de itt már egy pillanatig sem tud élni.
Az öregebb gólyák ma is emlékeznek rá. Nagygólya Nándor matuzsálemi kort ért meg, és még ma is elmeséli a kíváncsiskodóknak, hogy talán egy évtized múltán Gólya Gerzson visszatért Kéményfalvára. Megfakult tollazata, görbülő csőre árulkodott döntése következményeiről. Nagygólya Nándor részvéttel közeledett hozzá, de Gerzson csak annyit mondott: „A boldogság mindig máshol van.” Ez után az egyetlen mondat után tovább botladozott, s elfoglalta a kopár kéményt, ahol szülei meghaltak.
Nagygólya Nándor azt is elmondta nekem, hogy tulajdonképpen irigyli Gólya Gerzsont. Vállalta a kivetettséget, hiszen valószínűleg a pingvinek sem nézték jó szemmel a jövevényt. Ő azonban az életben is jövevény volt: nem az, akire számítanak, és nem is az, aki a kényelem cinkosa lesz. „Mi megelégedtünk azzal, hogy a boldogság nincs itt – inkább elhitettük magunkkal, hogy itt van. De ő utánajárt, és nem tehet róla, hogy nem találta meg.”
Kikapcsoltam a diktafont, lemásztam a kéményről, és megírtam ezt a tanulság nélküli mesét. Itt a vége, fuss el véle!
illusztráció: Laczinger Mátyás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése