Várfalvy Emőke: A pesti

Grafika: Márton Szimóna

Mamának hatalmas hírei voltak.

Persze nem csak neki, egész Aranyos erről beszélt.

Apa gyakran mondja, hogy nekünk nem kell hypernet, meg fészbuk, mert itt van nekünk a Kispad hálózat, ahol minden este hangsebességgel terjed minden fontos információ, amit a világról tudni érdemes.

– Engem azért érdekelne más is – morogtam ilyenkor Apának, aki bólogatott, hogy őt is, meg hogy majd, ha a Telekom kegyeskedik.

Szóval Mamának hírei voltak, méghozzá az, hogy tegnap az Antibá, mikor zárta a Felest, látta, ahogy egy idegen megáll a Teri néni háza előtt, kinyitja a kaput és bemegy.

– A bicigli ott ván az udváron, láttam a bótba menet – mondta Mama, és összehajtotta a kendőjét, hogy eltegye a fiókba.

Apa és Anya szokás szerint csak hümmögtek, és igyekeztek megenni a reggelijüket, hogy elérjék a 7.00 órás buszt.

– Biztos pesti – dünnyögte Mama, és ezzel mindent el is mondott a jövevényről, aki, ki tudja hogy került a Teri néni házába, mikor Teri néni volt az egyetlen a faluban, akinek nem voltak se unokái, se gyerekei, viszont 2 hete temették, amikoris Mama nagyon sírt.

Délután aztán tovább bonyolódott a történet.

– Tényleg pesti. Válámi Gézának híják. Nem eszik kóbászt pedig az Ánti megkínálta ázzál ámit á mútkori vágásból megtártott. Szójá tejet ákárt venni. Ezek á pestiek még ázt se tudják, hogy a tej honnán jön? Megvette a Terike házát, és itt ákár lákni. Májd megmutátom én neki, milyen a tej. Szójátej! Szűz Ányám! Ná, bontsád mán ázt á borsót, ne a szádát tátsád!

– Vajon mit akar egy pesti Aranyoson? – gondolkodtam, miközben segítettem Mamának a vacsora főzésben – ennél unalmasabb helyet nem talált a világon? És minek vette meg a házat? Hozzánk még nyaralni sem jönnek városi emberek, nem hogy lakni! Minek? Nincs itt se tó, se kalandpark, még a focipályánkat is majdnem benőtte a fű. Miért költözik ide egy pesti?

Nem értettem.

Aztán Mama másnapi reggelinél meghozta a megoldást.

– Képzeljétek, á Juliká mondtá, hogy beszéltek á pestivel, és válámi doktor. De jó, hogy doktor, mert á Sándorrá már rá férne a nyugdíj. Há mútkor is ászongyá nekem Mariska, de jól tetszik kinézni, mondom én á Jolán vágyok doktorúr. Já, és ázt nem is mondtám még, hogy kék a szákállá. Ilyet? Kék szákáll! Ha a megbódugult nágyápátok ezt láttá vóna, na de tálán á receptet meg tuggya írni kék szákállál is.

– Kék szakáll? Nocsak! – gondoltam. Ezek a pestiek tényleg elég furák, bár, mikor egyszer egy napos osztálykiránduláson elmentünk a Parlamentbe busszal, senki sem tűnt másnak mint Apa és Anya.

Nem sokáig tudtam ezen gondolkodni, mert kopogtak. Mariska néni jött egy kosár nyári almával.

– Ággy Isten Jolánkám. Csak beszáládtám szóni, hogy megjött a Telekom. Ott ánák a Terike, vágyis a pesti doktor házá előtt, és szerelik á mádzágot felfelé.

Mama azonnal lecsapta a kötényt, és ment is ki az utcára, hogy megnézze mi történik.

– Há á doktor idehozatta az internetet, mert kell neki á munkához. Neki bezzeg meghozták egy hét álátt. Mit járt utáná á Polgármester, neki mindig ázt monták, májd á jövő hónápbá. Jórá váló ember ez á pesti doktor. Remélem a sávámmál is tud májd válámit kezdeni, há májd elkezdi á munkát! Micsodá szerencse, hogy egy igázi pesti doktor jött hozzánk! Tán, há befejezed áz elemit meg még áz ipáros iskolát elvehet feleségül. Úgy is te vágy áz egyetlen válámire váló lány Árányoson.

Mama már tíz éves korom óta a lagzimat tervezi. Mobilom valahogy még mindig nem lehet, de az esküvő, az rendben van. Persze Mama tizenhat volt, mikor Papa elvette, de az mikor volt?

Mindegy! Engem nem érdekel ez a pesti, mert, ha doktor, akkor már biztos van vagy harminc éves, és ki a fene akar egy vénember felesége lenni? Ott van különben is a Klein Gábor, akit ha nem vesznek fel a Bozsik Akadémiára, akkor talán járunk, vagy valami.

Persze Mamát nem könnyű eltántorítani az ilyen ötletektől.

Másnap már egész Aranyos arról beszélt, hogy a doktor majd elvesz engem négy év múlva, és mekkora szerencse, persze a kézfogót meg lehet tartani az idén, csak meg kell találni a módját, hogy azért megismerkedjünk, mert a doktor nem jár templomba, én meg a faluban máshová nem megyek, maximum a Dzseniékhez, akivel együtt járunk be suliba Egerbe.

Szuper! Még jó, hogy a Klein Gábor Szalókon lakik, és nem hallja Mama fantasztikus híreit! Akkor aztán lőnének a járásnak, pedig szép pár lennénk a Dzseni szerint is. De persze Mamát ez nem nagyon érdekli, ha egy doktort szerezhet a családba. Sőt!

Mikor Apa egyik nap egy használt laptoppal állított haza, mert ez majd jól jön a felkészüléshez a középsuliba, meg egyébként is a kollegája vett egy újat, rögtön ajánlotta, hogy hívja a pesti doktort beállítani.

– De hát majd a Laci megcsinálja – nyugtatta Anya a kedélyeket, Mama viszont ragaszkodott hozzá, hogy a doktort hívja, aki nagyon kedvesen felajánlotta mindenkinek a faluban, hogy segít, ha szükségük van valamire az internetbekötés vagy a számítógépük körül.

Aznap délután háromféle süteményt sütöttünk. Mama elővette a kézzel hímzett terítőket, amiket még a kelengyéjében hozott magával, és amiket csak karácsonykor használtunk, és vártuk a pestit, aki megígérte, ha végzett a munkájával átjön.

– Különös, mert a rendelőben még sosem láttam – mondta Anya, mire Mama leintette, hogy biztos még készülődik a praxisra, azért ül minden nap számítógéppel az ölében a kertben. Biztosan tanulmányozza a betegek múltját, hogy mikor átveszi Sándor doktortól őket, mindent tudjon.

Aztán megérkezett a pesti. A bringáján jött, mindenhova azon jár. Régi, ütött kopott bringa, engem ilyenért kiröhögnének Egerben. Fura, hogy doktor, és nem telik neki jobbra.

– Csókolom Jolika néni – üdvözölte Mamát, majd kicsit zavartan megállt az ajtóban, mert biztosan meglepődött, miért áll mindenki frissen vasalt ünneplőben egy megterített asztal mellett, ha ő csak átugrott számítógépet szerelni.

– Ná, doktor úr, há ne álljon mán ott áz ájtóban, kerüljön bejjebb, a kisunokámmál sütöttünk egy kis bélest! Kóstolja meg! Nágyon ügyes lány á kisunokám! És mingyá befejezi áz elemit!

Én olyan vörös voltam, mint a kólás üveg címkéje, mikor a pesti kicsit még mindig zavarban beljebb lépett, és letette az oldaltáskáját egy székre, hogy bemutatkozzon.

– Szia, Csáth Géza vagyok – nyújtotta a kezét, amit megráztam, aztán gyorsan elé tettem egy tányért és mondtam, hogy vegyen, mert friss.

Csöndben ettünk, aztán Apa, aki utálja a sok beszédet meg a kínos csendet is, megkérdezte:

– És hogy tetszik itt mi nálunk?

– Oh, imádom ezt a helyet. Minden olyan, amilyennek elképzeltem. Jövőre én is szeretnék egy kis veteményest, mint maguknak van.

– És mit szeretne bele tenni? – érdeklődött Anya kedvesen.

-          Hát, csak a szokásosat. Paradicsom, paprika. Meg talán egy kis mákot. Imádom a mákot!

Mama mosolygott, és megígérte, a legközelebbi látogatására készít neki abból a mákos kalácsból, amit még az öreganyjától tanult, és ami olyan könnyű, mint a pille.

Újabb csend következett, aztán Mama megkérdezte:

– És mikor áll be doktor úr á Sándor doktor mellé, mer akkor én is megyek, hogy felírjon valamit á sávámrá.

A pesti értetlenül nézett Mamára.

– Ki az a Sándor doktor Jolika néni?

– Hát á doktor Fárkás. A mágá elődje, a házi orvos.

– De én nem vagyok doktor Farkas utódja – mondta a pesti, még mindig kicsit értetlenül.

– Ákkor tán új rendelőt nyit? Olyan fizetőst, mint városon? – érdeklődött Mama.

– Nem Jolika néni – mosolyodott el a pesti, mert úgy tűnik, kezdett rájönni, miről van szó – én nem vagyok orvos.

Mama furcsa hangot hallatott, mielőtt megszólalt:

– De hát azt mondta áz Ánti, hogy doktor.   

– Ja, igen. Informatikából doktoráltam.

Mama hatalmas szemekkel meredt a pestire.

– Három éve dolgozom etikus hekkerként, és kicsit besokaltam a várostól, úgyhogy gondoltam, ezt bárhonnan lehet csinálni. Kibéreltem ezt a házat és itt vagyok. Ez a jó a digitális nomád életben, egyik nap itt, másik nap a Föld bármelyik oldalán, utazgatok, és jól érzem magam – mosolygott a pesti. Aztán Mama fagyos tekintetétől elhallgatott. – Igazából a gép miatt jöttem. Megmutatod, hol van a gép, hogy beállítsam? – fordult hozzám, hogy oldja a hangulatot.

Kifejezetten sajnáltam, mikor a Mama közölte vele, hogy köszönjük, Apa majd megoldja, és hogy már késő van, a sava is kijött és lefeküdne, és viszont látásra.

Másnap a faluban futótűzként terjedt el a hír, hogy az új doktor igazából valami gyütt ment csavargó, aki orvosnak adja ki magát és titokban ópiumot szív.

– Méghogy az én Esztikémet egy ilyenhez adjam, mikor olyan szép vörös a haja – rázta a fejét Mama vasárnap a templom lépcsőjén, amikor a Mariska néni megkérdezte, hogy mi lesz így az eljegyzéssel – inkább adom a Schmitt mézeskalácsosnak, mint ennek.

S ezzel a pesti ügye le is volt zárva, mint a mesék, amelyek néha rosszul végződnek.