 |
| Grafika: Tórh Saci |
Eszem ága
Eszem ágán ül két holló,
csőrükben egy rozsdás
olló.
Lenyisszantják eszem
ágát,
keresik az eszem árát.
Eszem ára törékeny kincs.
Nekem eszem ágában sincs
eszem ágában tartani,
két hollónak odaadni.
Fekete vers
Koromfekete a korom,
öreg kéményekben ég.
Éjfekete éjszakákon
bársonyfekete az ég.
Hollófekete a holló,
felszáll a tetőre,
szárnyából egy tollat ejt
a fekete földre.
Felkapja a varázsló,
fúj a tollra hármat,
és a földről azonnal
felszállnak a házak.
Kinyílnak az ablakok,
sikít a sok ember.
Alattuk a mélység
zúg,
mint fekete tenger.
Felettük a csillagok,
mind nagyobbá válnak,
a vén Hold is hatalmas,
rászállnak a házak.
Ujjongnak az emberek,
fényben áll a házuk.
Nem lesz többé fekete,
se vágyuk, se álmuk.
Üvegalma
Hajdanában Boncidában
találtam egy kertet,
ahol egy vén vadkörtefán
üvegalma termett.
Arra jött egy
suszterlegény,
felmászott a fára,
szakajtott két üvegalmát,
s húzta kaptafára.
Nem fecsérelte az időt,
faragott két üvegcipőt,
kész lett vele éjfél
előtt.
Hazavitte, polcra rakta,
kit szeretett, annak
adta.
Ma se tudja az a csalfa,
hogy a cipő igazából
körtefán nőtt üvegalma.
Mert ha tudná, fel se
venné,
varázskertbe visszavinné.
Akasztaná körtefára,
míg üvegalmává válna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése