Majoros Nóra: Az orrszarvú és a madarak (részlet)

Cicele, a gólya egy süppedős felhő szélén üldögélt, és az alatta elterülő vidéket szemlélte. Az egyik oldalon a sivatag terpeszkedett végeláthatatlan homokdűnéivel. A homokbuckák jól elrejtették a termékeny folyóvölgyet, ahol télidőn lakott, és ahonnan három napja indult el a gólyacsapattal. Cicele most a másik oldalra nézett, ahol havas üstökű hegyek magasodtak. Csipkés ormaik között át kellett kelnie, aztán átrepülnie a tenger felett, hogy a fészkelőhelyére jusson. A hegyek előtt szürke felhőként gomolygott a gólyacsapat.

– Nézd, az a cikcakkban repülő gólya ott Koszta, a párom – mutatott Cicele egy apró pontra a csapatban.

A felhő nem válaszolt, így Cicele tovább ábrándozott. Minden évben, amikor a költőhely felé repültek, a sivatag és a tenger között Cicelére rátört a vágy, hogy egyedül legyen. Ilyenkor el-elkóborolt a vonuló csapattól, és elidőzött egy kicsit a ligetes domboldalakon. Koszta rendszerint megbocsátó sóhajjal nyugtázta, hogy Cicele megint eltűnik pár napra, és amikor visszatért, sosem tett szemrehányást.

– Hamarosan esni fog – állapította meg Cicele, mert ahogy a lábával kalimpált, érezte, hogy a felhő alja hűs és nedves.

Mintha megértette volna a felhő, szórni kezdte az esőt. Cicele lehasalt, előrenyújtotta a nyakát, és gyönyörködve nézte, ahogy a napsütés szivárványszínűre festi a lehulló cseppeket.

A felhő egyre vékonyodott.

Aztán egyszerre csak Cicele hasát nyomni kezdte valami. Megkotorta a ködpamacsot, hogy lássa, mi lehet az. A felhőben egy golyócska rejtőzött: úgy szórta a színeket, mint egy üveggolyó, ami beszippantotta a szivárványt.

Cicele egy ideig csak nézte az apró kincset, de kiszedni nem merte, mert sohasem lehet tudni, ki rejtett el egy ilyen értékes holmit a felhőben. Ám ahogy egyre jobban rázendített az eső, és egyre jobban fogyott a felhő, a golyó mind mélyebbre süllyedt. Félő volt, hogy kipotyog a felhő túloldalán, és a földre hullva összetörik.

– Ezt semmiképpen sem hagyhatom! – határozta el magát Cicele, és csőrével a golyó után kapott.

Még épp idejében fogta meg, mert a felhő, huss, el is tűnt. Cicele meglebegtette a szárnyait, és a cseppeket követve ereszkedett lefelé.

A hegylánc lábánál cédruserdő terpeszkedett. Arra gondolt, ott húzza meg magát éjszakára. Keresett egy vén fát az erdőszélen, leszállt a legvastagabb ágára. Az ág tövében talált egy biztonságos kis odút, amelybe a golyó éppen belefért. Cicele kelepelt, így jelezte a környékbeli állatoknak, hogy elfoglalta az őt megillető ágat. A kelepelés ásításba fulladt, és Cicele elaludt.

A fenti részlet Majoros Nóra "Az orrszarvú és a madarak" című könyvéből származik.

Illusztrálta: Paulovkin Boglárka

Szerkesztő: Rét Viktória

Megjelenik 2019. június elején a Nyári Pagonyfeszten, a Pagony Kiadó gondozásában. Ezúton is köszönjük a kiadó hozzájárulását!