Nagy Izabella - Hajlékok

(c) Schall Eszter

Utakon

A hajlék, ahová fejed hajtod, ha párnád a kabát csücske,

vagy kedvesed csontos válla. Döccenve bukik előre,

majd húzod vissza öntudatlan, bábuként ring

és bólint állad alá, jól esik most

a hideg ablaküveg is, és az ütemes kattogás.

A hajlék, ahová megérkezel hosszú vonatút után,

fürge kezek kedvedért ütnek össze gyors vacsorát,

egy kis tojás, egy darabka sajt meg egy csésze jó tea,

az éhes utazónak a maradék jár, meg az idegen ágy.

A hajlék, ahová igyekszel a vonatúton, ha kedvesed

az ablaküvegen át kiles, esőt bámul, elmosódott, hideg

panorámát, várva a vacsorát, valahol, nemsoká.

Ketten utaztok, érkeztek, mindig csak ketten,

hajlékotok a kezeitekben.

A vonat pedig robog tovább.

(c) Schall Eszter

Az én hajlékom

Egy ágy. Egy kerek asztal. Három könyv. Pöttyös bögrében a teám.

Buksi kutya lábamnál pihen, fekete szeme figyeli, ki merre jár.

 

(c)Schall Eszter

Hegytetőn

A hegytetőn állt egy rozzant házikó.

Belepte a hó, majdnem átbukott a küszöbön.

Bübüvel arra sétáltunk a délelőttökön, és

próbáltam kitalálni, miért üres.

Azt hiszem, senkié volt a házikó. Gondoltam

egy bátor reggelen, bekukkantok. Meglesem, kié a hajlék?

Bübüvel bekopogtunk a rozzant deszkaajtón, és

vártunk csendesen.

Mintha moccant volna valaki odabent,

de lehet, hogy csak én gondoltam, itt is akad élet.

Bübü, menjünk inkább, ő vidáman nézett vissza rám,

valljuk be: féltem bemerészkedni a huzatos ajtón.

Lehet, Isten lakott a hegytetőn. Neki is jár egy hajlék.

A hó átbukott a küszöbön, bátran bemerészkedett,

Isten talán hóembert készít belőle,

de ezt csak úgy kitaláltam. Bübünek meséltem hazafelé.