Mészöly Ágnes - Futókör

(c)Császár Vera Makina

ahol az ösvény élesen dél felé fordul, és a régi gyár betonfala átsejlik a bozóton,

ott voltak egész nyáron, hogy ott éltek, az túlzás lenne mégis,

az élettel együtt jár néhány dolog, az ember jön-megy, futkorászik, akár van oka, akár nincs,

telefonon beszél, számlát fizet, kacag,

ők ezt mind nem csinálták, csak ott voltak a kanyar után,

a bozótosban, a kerítés és az erdei út között.

először fel sem tűnt a létük, aztán épp az szúrt szemet, hogy ott vannak megint,

ahogy tegnap és tegnapelőtt is, négyen, esetleg öten is talán,

két vattapaplan, egy neonzöld jógamatrac, pár műanyag szatyor

és egy keményműanyag kabinbőrönd elég volt berendezésnek,

ez utóbbin kávés papírbögrék és egy tekercs vécépapír.

a futók csak az első napokban gyorsítottak, akkor is főleg a nők és a magányos férfiak,

a kutyások rászoktak hamar, hogy a kanyar előtt pórázra tegyék a dogokat,

német juhászokat meg snautzereket, a kisebb fajták úgysem mertek a közelbe menni,

a vizslák meg csak bolondoznak úgyis.

a kiserdőben mindenki elfér.

a szerelmesek észre sem vették őket, a babakocsis anyukák meg ritkán jönnek el eddig,

a régi gyár felé, hát nem zavartak senkit ott, a kétezer-hatszázadik méternél, pedig

ott voltak kora reggel, napközben, szürkület idején, de nem csináltak semmit,

tereptárggyá váltak, mint a kiserdő történetét bemutató tábla, a meglazult támlájú pad vagy

a játszótér ottfelejtett betonvas űrhajója, csak abban különböztek

a táblától, a szemetesektől vagy a padoktól,

hogy néha ácsorogva, néha ültükben fának dőlve, néha csak úgy fekve voltak,

csak júliusban feszítettek ki egy nejlont három akác közé a záporok miatt.

ősz közepén tűntek el, mikor már csak a tölgyeken zizegtek a száraz levelek,

akkoriban szerelték le a pad meglazult támláját, és ürítették ki a kukákat is,

de képtelenség volt eldönteni, hogy ez mind hirtelen vagy néhány hét alatt történt,

csak az tűnt fel, hogy már napok óta nem voltak sehol.

nemsokára egy csapat veréb költözött a bozótosba, aztán ott éltek egész télen,

reggelente olyan ricsajjal kutatták a lelapított avart, hogy még a futók is felfigyeltek

a légzéstechnika meg a fejhallgatók másvilágából, napközben felreppentek a nagy kutyák elől, hergelték a kicsiket és bolondoztak a vizslákkal, este meg felültek a bokrok ágaira, elcsendesedtek, és csak voltak, ahogy az erdőben lenni szokás.