 |
| Maric Iva |
Udvarunkon hóember áll,
tejfehér a bőre,
úgy
látom, hogy ijedten néz
fel a háztetőre.
Füst
bodorgatja a haját,
öreg
kémény felett,
kormos szemmel mustrálgatja
a
hópelyhes telet.
Tüsszög,
prüsszög, irigykedik
a
nagy fehérségre,
s
pernyét köpköd pimaszul a
hóember
fejére.
Mérgelődik
a hóember,
szeplős
lett a képe,
ha
tehetné, a vén kéményt
ledöntené
végre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése