Mészöly Ágnes: Umia

 Részlet Mészöly Ágnes-Molnár T. Eszter  az Emberek országa  című készülő regényből. Mészöly Ági szövegéhez, lánya, Koppány Csenge készített illusztrációt. Boldog Mikulást, Ági!

A Probatórium pontosan ugyanolyan volt, mint tavaly ilyenkor. Tojásforma, vagy inkább ovális, viszonylag alacsony terem, a padlón süppedő, világos szőnyeg, a sziklafalak és a plafon sötétszürkéjét ellenpontozó apró, melegsárga fények, a terem közepén néhány asztalon várakozó válogatott csemegék. A fal mentén pedig a huszonöt kagylószerű Mamarut-fotel szinte hívogatta a belépőket. De a tizenegyedikesek már pontosan tudták, hogy még nem foglalhatják el a helyüket, és az asztalhoz sem ajánlatos a teszt előtt közeledni.

Persze nem voltak mindig ilyen nyugodtak.

Umiának eszébe jutott egy jelenet, elsőévesek voltak, elég kicsik és tapasztalatlanok ahhoz, hogy ne tudják még pontosan a rendet. Iskolai életük első Mamarut-tesztje volt, fel sem fogták a jelentőségét, és bár nyilvánvaló volt, hogy a Heimbe kerülésük előtt is át kellett esniük hasonló dolgokon, az emlékblokkolók hatására vadonatúj volt nekik az egész.  Mikka és Iggiti alig, hogy beléptek a terembe, nekiesett az asztalon lévő édességnek. Falták az aszalt gyümölcsöt és a mézbe áztatott szárított halat, és Safrak hiába figyelmeztette őket, hogy evés helyett inkább az ürítésre kellene koncentrálniuk, mielőtt elkezdődik a vizsga. De a két fiú annyira örült, hogy végre nem a hétvégénként megszokott, szigorúan porciózott ipari fruktózzselét teszik eléjük, hanem a legünnepibb különlegességekből falhatnak korlátlanul, hogy még akkor is tele volt a szájuk, amikor beültek a Mamarut-fotelekbe.

Aztán a teszt végén zokogva, vizelettől lucskos nadrággal, bokáig szarosan és derékig összehányva próbáltak kikecmeregni a vizsgálószékekből.

Másokkal is történt hasonló, de Safrak csak Mikkát és Iggitit verte meg. Aztán anélkül, hogy megengedte volna, hogy megmosakodjanak, a nap hátralévő részére elzáratta őket az Auditórium szintjén lévő sziklába vájt, szűk magánzárkába.

Azóta senkit nem kellett arra figyelmeztetni, hogy a teszt előtt nem szerencsés a csemegékből venni.

Umia meg mert volna esküdni, hogy hozzá és Alequához hasonlóan többen hagyták ki a reggelit és az előző vacsorát, és most is mindenki megpróbálta kihasználni a lehetőséget, és a sziklafalba szinte észrevétlenül beleolvadó rejtett ajtó mögötti mellékhelységben kipréselni magából mindent, ami még a hólyagjában és a beleiben maradt.

- Nos, mindenki készen áll? – kérdezte Safrak, mikor végre Juulli is visszaért a mosdóból. – Nem ismerek rátok, olyan izgatottak vagytok! Persze mindannyian tudjuk, hogy ez a teszt az egyik legfontosabb egész életetek során, de pont ti, behavioristák tudjátok a legjobban, hogy a fotelekben olyan biztonságban vagytok, mint a magzat az anyaméhben! És azt is tudjátok, hogy a Mamarut teszt eredménye minden tudatos dolgozatnál biztosabban megmutatja majd, hogy a behavioristaként mely területen fogjátok tudni legjobban szolgálni az Emberek Országát!

Umia megszédült az éhségtől. Legyünk már túl rajta, gondolta, aztán menjünk végre fel a levegőre, még rengeteg dolga lenne, holnapra elvállalt egy előadást a népesedéspolitika és a legújabb agrogenetikai eredmények összefüggéseiről. De Safrak most kifejezetten élvezte, hogy szónokolhat.

- Kicsit meghatott vagyok… tizenegyedik alkalommal kísérlek titeket ebbe a terembe. Voltak olyan esetek, amiket soha nem fogok elfelejteni – itt az évfolyamparancsnok mintha Mikkára pillantott volna -, de a legemlékezetesebb persze az a nap lesz, az hiszem nektek is, amikor eldőlt, illetve a Mamarut fotelekből felállva megtudtátok, hogy a behavioristák közé tartoztok majd. Én különösen boldog voltam, mert a ti évfolyamotokból rengetegen bizonyultak alkalmasnak erre a szép és megtisztelő pályára. De pontosan tudom, hogy néhányan meg voltatok lepve, sőt, olyan is akadt köztetek, akit félelemmel töltött el az eredmény. De ma mindannyian tudjátok, hogy sehol nem teljesedhetne ki ennyire a tehetségetek…

Umia, ugyanúgy, ahogy a többiek, bólintott.

- Most tehát, amikor helyet foglaltok e fotelekben, gondoljatok arra, hogy minden döntés, amelyet kapni fogtok, viselkedésetek, személyiségetek, tudatos és tudattalan énetek legalaposabb elemzésével készül. Most huszonnégy izgatott arcot látok, de egy szemernyi kétségem sincs, hogy egy óra múlva, mikor megkapjátok az eredményeket, mindannyian maximálisan elégedettek lesztek. Most tehát… rajta!

Mindenki pontosan tudta, mi a teendő. Odaléptek egy-egy fotelhez, elővették az elektronikus jegyzettömbjüket, széthajtogatták és behelyezték a háttámla oldalán található nyílásba, hogy aztán a fotel melletti kijelzőn felvillanó utasításnak megfelelően végigcsinálják az azonosítási folyamatot. Az egyidejű háromszoros identifikáció és az elektronikus jegyzettömb lehetetlenné tette a tévedést – csalásról pedig szó sem lehetett, hiszen senki sem vágyhat arra, hogy valaki más tudattalan vágyai határozzák meg az életét.

Umia a konzolra helyezte a tenyerét, belenézett a retinaszkennerbe és megpróbált beleköpni a DNS-azonosító kémcsőbe, de a szája olyan száraz volt, hogy alig tudott összegyűjteni néhány csepp nyálat. De amikor végre sikerült, két másodpercen belül megjelent a neve és a személyes száma a kijelzőn.

Umia Erfalasoq – 69020789942

Vett egy nagy levegőt, elhelyezkedett a kényelmes fotelben, magára húzta a kagyló felső héját és lehunyta a szemét.

Az irányításra kerülök, ez egészen biztos, gondolta, esetleg a propagandára… a misztikus nem valószínű, a művészettervezés pedig teljesen kizárt.

Az elektródákat rejtő sisak halk zümmögéssel vált ki a felső részből.

- Üdvözlünk, Umia – hallotta valahonnan a koponyáján belülről. – Engedd el magad, és kezdj el hármasával visszafelé számolni háromezer-kilencszázkilencvenkilenctől…

A lány engedelmesen végrehajtotta az utasítást.

Háromezer-kilencszáznyolcvanegynél elvesztette az eszméletét.