Oldalak

2018. október 28., vasárnap

Várfalvy Emőke: A fekete sereg

Történt egyszer, hogy Mátyás király felesége születésnapjára, udvarába hívatta a világ legszebb kelméit áruló kereskedőket.

Annyi aranyszállal szőtt vásznat, mélyvörös bársonyt, roppanósan omló brokátot, és álompuha prémet még nem látott az országban senki.

A királyné boldogan válogatott a szebbnél szebb anyagokban. Csillogó szemekkel fürkészte a választékot, és értő kezekkel párosította össze, új ruhatárához a legkülönösebb színeket.

A királyt örömmel töltötte el, hogy felesége elégedett a születésnapi ajándékkal, de ahogy teltek az órák, egyre unottabban követte asszonyát.

Mikor a Távol-Kelet legismertebb selyem-kereskedőjéhez értek, Mátyás már annyira unatkozott, hogy úgy döntött, egyszerűen megveszi az egész kínálatot, csak ne kelljen újabb hosszú perceket a bíbor, a mályva és az okker színek viszonyáról, és az alsószoknyák szabásának újabb mesterfogásairól végig hallgatnia.

Ám ekkor történt valami.

A kereskedő mellett a király két talpig feketébe öltözött figurára lett figyelmes.

A figurák macskapuha mozdulatokkal követték tisztes távolból gazdájukat, szemüket pedig le nem vették a királynéról és kíséretéről. Mikor az asszony egy aranyszínben játszó lila anyagot emelt fel, lelökött egy vég méregzöld selymet az asztalról. Az egyik fekete ruhás figura a levegőben bukfencet vetve ugrott a selyemért, s egyetlen pillanattal az előtt elkapta, mielőtt a selyem sarka érintette volna a márványpadlót.
- Bámulatos – bólintott elismerően Mátyás, s miután felesége tovább indult, hogy hattyúprémet válasszon új legyezőihez, hátra maradt, és megszólította a kereskedőt.

- Árulja el uraságod, hol tett szert ezekre a remek testőrökre?

- Megtisztelő Felséged érdeklődése – bókolt a kereskedő meghajolva – a testőreim igen messziről származnak. Egyenesen a Felkelő Nap Országából, ott ninja-nak nevezik őket. Különleges harcosok ők, a legjobbak mind közül. De hát szükségem is van rájuk. A Selyemúton manapság megszaporodtak a banditák.

- Hogyne, hogyne – bólogatott Mátyás egyre izgatottabban – bizonyosan nagyon ügyesek a harcban is. Kérhetem, hogy a vásár után, egy kis harci bemutatót tartsanak nekem?

A kereskedő készségesen elfogadta Mátyás király kérését, s az esti lakoma után különös bemutatóban lehetett része a királyi udvarnak.

Fekete vászonba öltözött, fekete maszkot viselő harcosok egy szál, vékony karddal álltak ki a nehéz páncélt viselő, buzogányt és pallost lengető lovagokkal.

A magyar urak nevetve mutogattak rájuk, és bátran kötöttek fogadást a páncélos lovagok egyértelmű, és gyors győzelmére.

Le is esett az álluk, mikor a harc kezdetét jelző gong hangja után néhány perccel a páncélosok egymás hegyén-hátán jajgattak, elvágott ínakkal, vérző tagokkal, míg a fekete ruhásokon egy karcolást sem sikerült ejteniük.

Mátyás határtalanul boldog volt.

Már régóta igyekezett egy győzhetetlen hadsereget felállítani, de valahogy nem találta azt az összetevőt, ami minden európaiak királyává tehette volna.

Most végre megtalálta! Amilyen örömmel bámulta asszonya a selyemárus kelméit, akkora örömmel gondolt a király rá, milyen verhetetlen sereget fog szervezni a Felkelő Nap Országából szerzett katonákból.

Lelki szemei előtt látta, ahogy a fekete sereg gond nélkül szorítja vissza a törököt egészen Isztambulig, s ha keleten elvégezte dolgát, hogyan vonul Bécs után Berlin, és Párizs ellen a győzhetetlen hadsereg élén.

Az est végén meg is állapodott a kereskedővel, hogy eljuttatja a Felkelő Nap Országának császárához megrendelését, első körben 1000 ninja harcosra.

Mátyás izgatottan várta, hogy fél év múlva megérkezzen a válasz.

Mikor a levél, az új seregre való ajánlattal végre megérkezett, a király kikapta az írnok kezéből és maga kezdte el olvasni. Bár a levelet egy ismeretlen nyelven írták a számok egyértelműek voltak.

- S mindezt aranyban? – nézett eltűntethetetlen kétségbeeséssel a hangjában Mátyás.

A levelet hozó küldöttség vezetője sokat mondóan elmosolyodott és meghajolt:

- Aki jól fizet, az mindenki pénztárcáján uralkodik.

Mátyás bólintott, aztán visszavonult, hogy megtanácskozza a kérdést udvari embereivel.

Mikor a tanácsnokok megtudták, mekkora összeget kéne előteremteni, nem mertek megszólalni. Ennyi pénzt még elképzelni sem tudtak, pedig a gazdagsághoz és pompához igen jó képzelő erejük volt egyébként.

- Vessünk ki adókat – törte meg a csendet Mátyás, mert nagyon akarta az új hadsereget, kerül, amibe kerül.

A tanácsnokok lelkesen bólogattak, majd beszólították az írnokot, hogy jegyezze fel az új adótörvényt.

- Nézzük csak, mit is adóztassunk meg…házak és uradalmak? – vetette fel Mátyás.
- Már adóznak – válaszolt a kincstárnok.
- Szekerek és lovak?
- Azok is, Felség.
- Jószágok és kereskedők portékái?
- Azok is, Felség.
- Út és hajók?
- Azok is, Felség.
- Kocsmák és műhelyek?
- Azok is, Felség.
- Az ördögbe is, hát már mindenre gondoltunk? – vette le dühösen, vékony, hétköznapi koronáját a fejéről Mátyás.
- A legutóbbi füst adó kidolgozásán 2 napot üléseztünk, ha emlékszik Felséged.
- Valóban? – kérdezte Mátyás kissé kétkedve.
- Valóban – válaszolt a kincstárnok alázatosan.
- És mire költöttük?
- Jobbára Őfelsége, a királynő ruhatárának frissítése volt a fő költséghely…
- Óóó… - mondta Mátyás és kisvártatva visszatette a koronát a fejére.
- Azok a havasalföldi lovagok mennyit is mondtak a zsoldra tavaly?
- 100 aranyat, Felség.
- Egy hónapra?
- Egy évre, Felség.
- Pompás! – csapta össze a kezét Mátyás – akkor maradjunk ez alkalommal náluk.
- Rendben, Felség!
- És még valami.
- Igen, Felség?
- Amikor felfogadja őket a főparancsnok, hagyja meg nekik, hogy ebben az új seregben kizárólag fekete öltözetet viselhetnek a lovagok. Ezt mindenképp kösse ki.

- Rendben Felség, feljegyeztük: hivatalos öltözet a seregben: fekete.

Most már te is tudod, hogyan lett Mátyás győzedelmes serege fekete. Nekem legalábbis így mesélte a nagyapám, akinek a saját dédapja mondta el ezt a történetet, akinek az ükapjának a szépapja volt az írnok Mátyás király udvarában.


Illusztráció: Bódi Kati

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése