Ha beszédes gyerek vagy (vagy az voltál anno), biztos
megvan az a bizonyos mondóka Mátyással, meg a vödörrel.
Nos, van egy hírünk!
Miklya Luzsányi Mónika mélyére
ásott ennek a vödrös témának, és egy különös sztorira bukkant a helyről, ahova
még a királyok is gyalog járnak.
Figyelem! A következő tartalom nyugalom megzavarására
alkalmas képi és szöveges elemeket tartalmazhat!
Biztosan ismeritek a legendát, amikor Mátyás király
Gömörben jól kibabrál a földesurakkal. Igen ám, de a legenda nem mond ám el
mindent! Szégyenlősen hallgat a cikisebb részletekről. De én most elmondom nektek,
mi is történt Gömörben!
Mert az úgy volt, hogy a gömöri földesurak nagy
vendégséget csaptak a király tiszteletére. Emelgették a kupákat szép számmal,
szóltak az áldomások nyakra-főre. Csak a szegény szőlőmívesekre nem ürítettek
az urak egyetlenegy kupát sem, akiknek a jó bort köszönhették.
Nem hagyta ezt szó nélkül Mátyás király, ám a
földesurak csak legyintettek:
–
Nem nagy ügy az a kis kapálás! Azt mindenki meg tudja csinálni!
Ennyi kellett csak Mátyás királynak! Másnap meghívta a
főurakat egy kis szőlőkapálásra. Persze jó meredek, kaptatós hegyoldalt
választott ki. Folyt az izzadság a földesurakról, szenvedtek rendesen.
–
Ej, de szomjas vagyok! Megyek iszok egy jó kupa bort – szólt az egyikük, és már
dobta is volna el a kapát. Ám Mátyás király rászólt:
–
Nem addig a’! A kapások sem állhatnak ki szíre-szóra a munkából! Majd ha
elérünk a sor végére, akkor ihattok! De akkor is csak vizet!
Mit volt mit tenni, kapáltak tovább az urak. De
igencsak szomjaztak, és amikor úgy gondolták, hogy a király nem látja, a
szőlősorok mellett növekvő szilvafákról jól megrakták a bendőjüket. Finom volt
a szilva, édes, leves, oltotta is szomjukat valameddig. De mire kiértek a sor
végére, bizony úgy vetették magukat a vizeskorsóra, hogy majd kiverték egymás
kezéből.
Mátyás csak mosolygott, mert bizony látott mindent, és
tudta, mi lesz a vége ennek a szilvalakomának. Alig telt el fél óra, az összes
uraság a földön feküdt. A hasát fogta mind, és csak jajgatott.
–
Jaj, jaj! Úgy csikar a hasam!
–
Hát bizony – válaszolta a király –, a szilvára nem jó vizet inni. Jobb lenne,
ha könnyítenétek magatokon!
–
De hol, uram? Hogyan? – néztek körül a szőlőben az uraságok, mert azt igazán
szégyellték volna, ha a király előtt végeznék el a dolgukat.
De a hascsikarás nem játék, a hasmenés meg még úgysem!
Egy idő után Mátyás megsajnálta őket.
–
Na ide figyeljetek! Ha én nem szégyellem a dolgomat elvégezni előttetek, akkor
ti se tegyétek!
Fogott egy botot, ásott egy kis gödröt, és fölé
guggolt. Mikor elvégezte a dolgát, akkor szépen eltemette, amit megalkotott.
Ennyi kellett csak a nagyuraknak! Egymást taposva ásták a gödröket, hogy
könnyítsenek magukon. Volt is azután akkora durrogtatás meg puffogtatás a
gödrök fölött, hogy olyat azóta sem hallott a hegyoldal.
Amint elvégezték a dolgukat, Mátyás visszaküldte az
urakat dolgozni, akik megkönnyebbülten kapáltak tovább.
Innen van a mondás, amiről a legenda nem szól, de
mindannyian ismerjünk: Mátyás király
Gömörbe’, beleszart a gödörbe.
 |
| Illusztráció: Szüdi János |
