Ami
a szívemen…
Miért nincs egyenrangúság az emberek
között?
Sokan lenézik a hajléktalanokat,
amikor sokszor nem is ők tehetnek arról, hogy az utcára kerültek. De ha mégis,
akkor sem szabad emiatt megbántani őket, mivel ők is ugyanolyan emberek, mint
mi, ők is hibázhatnak.
Nemcsak őket közösítik ki, másokat
is. A szellemi fogyatékosok például nem tehetnek arról, hogy ilyenek. Nem
bántani őket, segíteni kell nekik.
Mentsük meg magunkat magunktól! Az élet
szép! Segítsük egymást!
Brimo Minan 7.b
Gál Boglárka Réka (7.b) illusztrációja |
Levél az Ismeretlen
Hetedikeshez,
akit Brimo Minannak hívnak
akit Brimo Minannak hívnak
Kedves!
Ismeretlenül köszöntlek. És
köszönlek.
Csodálatos gondolatokat írtál, és
nagyon nagy hatással voltál rám.
Bevallom, először azt találtam ki,
hogy egy ál-tanmesét írok a soraid alapján. A mese lényege az lett volna, hogy
az Úristen leküld a földre három angyalt, hogy éljenek le egy-egy napot, egy
mélyszegénységben tengődő anya, egy hajléktalan férfi, és egy szellemi
fogyatékossággal élő kisgyermek bőrében. Azért, hogy aztán beszámoljanak neki
arról, mit tapasztaltak. Szép történet lett volna, ügyesen kidolgozva, érzékeny
csattanóval a végén, összecsendülve a gondolataiddal. Legelőször is ezt kell
megköszönnöm: ígérem, egyszer megírom ezt a történetet.
Most mégis inkább levelet írok
neked.
Hogy episztola-e, hogy művészi-e a próza, döntse el az úri közönség.
Definíció szerint ez ugyebár hitvallást tartalmaz, vagy korszakváltást hirdető,
mély filozófiai tartalmú szöveg. Ha csak egy levél, amit neked írok, de
történetesen sokan olvassák, az sem baj. A két szöveg, a tiéd meg az enyém
irodalmi értékét elsősorban a te gondolataid adják meg, én ezekre csak
reflektálok. Mert amit te írtál, az magas, tiszta művészet: maga a humanizmus,
az együtt érző emberség.
Félre ne érts, azzal is minden
rendben lett volna, ha épp az első csókon izgulva veted papírra a
gondolataidat, vagy épp egy veszekedés utáni elkeseredésben: annyi minden
lehet, ami egy ifjú szívét nyomhatja. Hordozunk terhet mindannyian, kesergünk
is eleget, panaszkodunk. De te egészen nagyszerű módon ezen felülemelkedtél:
előrébb valónak találtad a másik ember problémáját mindennél. Körbenéztél a
világban, és láttál: lélektől lélekig.
Hogy egyenrangúság van-e az emberek
között, arra talán más választ adnék, mint te. Mezítelenül, vértől és
magzatmáztól lucskosan születünk, és még a testünket takaró ruhát sem visszük a
túlvilágra, ha meghalunk. És e két pont közti kalandunk során hiszem, hogy
egyenlő méltóságúak vagyunk. Az egyetlen, aki ezt elveheti tőlünk, az csak a
másik ember. És nagyon sokszor el is veszi, sárba tiporja, lenézi, mert
hajléktalan, kiközösíti, mert más, megalázza, mert megteheti. Jól látod.
De ha te, Hetedik Osztályos Brimo
Minan, ezt látod, és ilyen érzékenyen érint, én boldog vagyok, mert
tudom, hogy már csak egy icipici választ el attól, hogy cselekedjél, tegyél,
segítsél, fellépjél a másik ember védelmében. Hogy jogvédő leszel-e, vagy
orvos, szociális munkás, vagy épp egy bolti eladó, aki a szabadidejében másokon
segít, az teljesen mindegy. Csak maradjon meg ez az érzékeny, emberséges
látásmódod, és én nyugodt vagyok. Nyugodt, mert látom, hogy az ifjak jók, és
jobbak is, mint mi voltunk, és hordozzátok a reményt egy emberségesebb,
odaadóbb, szeretetteljesebb világ létrehozására. Köszönöm, kedves Ismeretlen,
hogy megmutattad, hogy van még miben reménykedni.
Ahogyan írtad, az élet valóban
szép. És attól különösen szívet melengetően szép tud lenni, hogy ilyen emberek
is vannak a világban, mint te.
Őrizd meg az érzékenységed, az
emberszereteted, az együttérzésed, a szíveddel nézés képességét. Tanulj sokat,
nagyon sokat, és forgasd ki a négy sarkából a világot, amikor eljön az ideje.
És emlékezz majd, hogy valaki akkor is, amikor elindultál, már hitt benned.
Én mindenképpen.
Tasi Kata
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése