Pizza és Várfalvy Emőke: A marcona meggy

Ami a szívemen…

Az elmúlt hónapokban a legjobb barátnőm már nem nagyon foglalkozik velem. Talált mást… Megértem. De mégis hiányzik. Én őszintén… féltékeny vagyok. Az a másik lány szebb is, meg akkor jobb barátnő is… Szomorú. De ez van. Én próbáltam mindent megtenni, de ő akkor is utál. Pedig nincs miért. Igaz, hogy pár éve bunkó voltam mindenkivel, de megváltoztam… és ez senkinek se tűnt fel. Megbántam a hibáim, és a nagy részüket ki is javítottam. De többre én se vagyok képes. Aki ezt értékeli, az igaz barátnő… Aki nem, azzal nem tudok mit csinálni… Aki szeret, elfogad. Én meg akartam felelni neki, és ő ezt nem értékelte. Mindegy, most találtam egy nála sokkal jobb barátnőt. Aki szeret, értékel és megbecsül. Ez a lényeg.

Pizza 7.o.

Mészáros Vivien 7.b

Várfalvy Emőke

A marcona meggy

A késői meggyfa a kert legtávolabbi sarkában állt, messze a többi gyümölcsfától. A gyenge törzsű fa szomorúan tekingetett a többi gyümölcsfacsemete felé, akik vidáman cseverésztek egymással méhekről, madarakról. Hozzá nem szólt senki.

– Talán ha nagyobbra növök – gondolta magában, és egész évben csak arra figyelt, hogy minél több, hosszabb és erősebb ágat növesszen.

A következő tavaszon, mikor a fák virágozni kezdtek, a kis fa hiába várta, hogy ő is virágba boruljon, csak nem akartak kipattanni a bimbói. Elvirágzott a barack, a cseresznye, sőt még az alma is. Az ő virágjai nyíltak ki utolsónak, így a többiek, hiába nőtt nagyobbra mindegyiküknél, nem foglalkoztak vele. Már régen lekötötte őket a gyümölcsök növesztése és az új madárbarátokkal való folytonos csacsogás.

A meggy szomorúan hullatta el a virágjait, és várta, hogy ha már a fák nem barátkoznak vele, legalább egy madár hozzáköltözzön. De ezzel sem volt szerencséje.

– Talán ha én érlelem a legédesebb gyümölcsöt – gondolta, és már azon a nyáron hozott három szem meggyet.

Egy rigópár, mikor meglátta a szép, mély bordó szemeket, azonnal odarepült. A kis fa repesve várta, hogy megkóstolják első gyümölcseit.

– Ha megszeretik, jövőre biztos rajtam raknak fészket – gondolta.

A madarak belecsíptek a gyümölcsökbe, de alig kapták csőrükbe a falatot, máris elégedetlen csivitelésbe fogtak.

– De savanyú, de savanyú! – trillázta mindkét rigó, és már repültek is tovább másik eleséget keresni.

A meggyfa szörnyen elkeseredett.

– Hát, ha nem vagyok jó senkinek, akkor én se leszek jó senkihez – döntötte el, és ezután így is tett.

Ha madár járt felé, rázta az ágait, nehogy le tudjon szállni. Mikor nyári hajnalokon barátkozó szót hozott felé a szellő, savanyú susmorgással válaszolt a kert többi gyümölcsfájának. Csak nőtt, terebélyesedett, s nem törődött senkivel és semmivel. Ha pedig bárki közelített hozzá, vészjóslóan mormogott. Még a gazdát is meg-megsuhintotta az ágaival, mikor arra járt.

Évekig nem nőtt rajta egy szem meggy sem, aztán egyik évben gondolt egyet, és hogy a büszke cseresznyét lepipálja, igyekezett a kert legbordóbb gyümölcseit megérlelni magán. A gazda örömmel várta, hogy a hatalmasra nőtt fáról végre szüretelhessen. Egy júliusi napon el is határozta, hogy megkóstolja a termést. A meggyfának eszébe jutott az évekkel korábbi eset, és mikor a gazda megkóstolta a legérettebbnek tűnő meggyszemét, a fa könnyezni kezdett.

– Hát, te meg miért sírsz? – kérdezte meglepetten az ember.

– Mert pocsék, savanyú meggyet termek. Ezért ültettél biztos ide a kert végébe, távol a többi édes gyümölcsű fától, mert engem nem szeret senki.

A gazda csodálkozva hallgatta a fa panaszait, aztán mosolyogva így szólt:

– Hát barátom, ha épp tudni akarod, ilyen jó meggyet még sosem ettem, pedig ez a kedvenc gyümölcsöm. Azért is ültettelek ilyen tágas helyre, hogy minél kényelmesebben érezhesd magad, és terebélyesedj. Nem gondoltam, hogy ezzel bánatot okozok neked. Bocsáss meg érte.

A meggy törzsében kellemes melegség áradt szét. Ágain még zöldebbek lettek a levelek, gyümölcsei pedig szinte ragyogtak a napfényben.

– Hát mégis szeret valaki?

– Persze, bár eddig elég marcona voltál, mégis te vagy a kedvenc fám a kertben.

– És mi is mind csodálunk téged – susogta a többi gyümölcsfa kedvesen.

– Pompás otthon lesz – fütyülte egymásnak vidáman két arra szálló pacsirta.

A meggy széttárta hatalmasra nőtt ágait, örömében magához tudta volna ölelni az egész kertet.