Ladányi Dorina és Majoros Nóra: Dédipapi órái

Ami a szívemen…

Az én fejemben ezer meg ezer

kérdés jár.

Mi is igazából az élet értelme?

Talán az, hogy lehet, egy vicc miatt

életek vesznek el?

Nem ez az élet értelme,

hanem az, hogy élvezni kell, ameddig tudod!

Még nem lehet utazni a jövőben!

Ladányi Dorina 5.b.

Ladányi Dorina (5.b) illusztrációja

Majoros Nóra

Dédipapi órái

Az én fejemben ezer meg ezer kérdés jár. Tiktakolnak, mint Dédipapi órái. Dédipapi gyűjti az órákat. Minden helyiségben van nála óra, még a vécében is. Megszámoltam, a szobájában pontosan tizenhárom van, a digitális órákat is belevéve. Dédipapi háza egy szigeten áll, a faluja Piripócs. Ha meglátogatjuk, mindig megnézem az órákat, a repülőmodelleket, aztán kölcsönkérem Pankát, a pulit, és kiviszem a töltésre vadkacsát kergetni. Dédipapinál mindig, minden ugyanúgy van, csak ő öregszik. Meg az órák ketyegnek. Egyszer megkérdeztem, hogy tud aludni, amikor egész órakor a kakukkos kakukkol, az inga bongat, a digitális csippan, a vekker meg kattan.

            – Nem az a kérdés, Fityfiritty, hogy aludni hogyan tudok, hanem az, hogy felébredni miért tudok.

            Egyszer ebéd után ledőltem a szobában, Panka mellém. Nem volt kedvem sétálni. Szerelmes voltam, vagy valami más, aminek nincs neve. Összevissza tiktakolt a szívem, meg az egész óragyűjtemény. Dédipapiék a szomszéd szobában kávéztak. Azt hitték, alszom, és rólam beszélgettek. Egy ideig próbáltam hallgatózni, de túl hangosan zakatoltak az órák. Lassan feltűnt, hogy van rendszer a kusza ketyegésben. Ahogy a kicsi, gyors hangok meg a mély, zümmögéshez hasonlók váltották egymást, egymásra simulva, majd szétválva, és mindig ráült valamelyik a szívem dobogására. Ahogy mintát rajzolt a sok apró nesz, úgy veszett értelme a kinti beszédnek. Ketyegtek a felnőttek, és beszélgettek az órák.

Csupa-csupa kérdés vált ki a tikitakiból. Szép az idő ma? Édes-e már a szilva a kert végében? Miért maradt el a reggeli mosoly a buszon, amikor melléültem? És ráketyegnek válaszok: Nem, nem javított matematikából. Billeg a kerítésléc a nagykapun, kibújik alatta a Panka, és megkergeti a szomszéd tyúkjait. És újból a kérdés: Mi is igazából az élet értelme? És a válasz: Savanyú még, de már kukacos. És kavarognak hullámokban: Hogyan valljak neki szerelmet, hogy ne nevessen ki? Talán egy vicc miatt életek vesznek el? Az élet értelme az, hogy élvezni kell, ameddig tudod! Járt-e már ma az utcában a postás? Még nem lehet utazni a jövőben!

– Na ugye, Fityfiritty, hogy lehet mellettük aludni? – neveti Dédipapi, de lehet, hogy nem is az ő hangját hallom, hanem hogy délután négyre cseng-bong az órahad.

Autóval megyünk haza. Jobban szeretem a vonatot, de a szigetre nincs rendes tömegközlekedés. Fejemet hátrahajtom, szememet becsukom, és figyelem a gép zaját, beszél-e valamit a sok fogaskerék. De az autó suhan simán, csak a fejemben jár kuszán, mint Dédipapi órái, az ezer meg ezer kérdés.