Jankó Evelin Emese és Smelka Sándor: Szürke marhák és okostelók

„Eredetinek születtél, NEM tökéletesnek!”

Engem zavar az, hogy mindenki csak a tökéletességre törekszik. Mindenki csak a másik ruházatával, természetével foglalkozik. Senki sem a saját stílusa szerint öltözködik, beszél, hanem úgy, amit nap mint nap lát és hall. Mindig az adott divatot követi mindenki. Soha nem adja senki sem magát eredetinek, hanem azt csinálja, amit a társai.

Jelige: Félelmetes rózsaszín póló

 

Jankó Evelin Emese (8.b) illusztrációja

Smelka Sándor

Szürke marhák

Alsó(s) hang

Márta néni azt kérte ma, hogy színezzük ki

a szürke marhákat szürkére, de én azt gondoltam,

hogy nagyon unalmas egy szürke marha szürkén,

sokkal viccesebbek lennének mondjuk pöttyösen,

esetleg csíkosan vagy pepitán.

Kiszíneztem hát a szürke marhákat

rózsaszín pöttyösre és kék-sárga csíkosra,

és hogy ne a levegőben lógjanak, lebegjenek,

színeztem alájuk egy kis zöld legelőt,

mögéjük pedig egy szép nagy fenyvest.

Márta néni, amikor meglátta a rajzomat,

mérges lett, és azt mondta, hogy még a Béla is

megértette a feladatot, még ő is tökéletes munkát végzett,

mert az ő szürke marhái valóban szürkék,

olyanok, amilyennek lennie kell egy marhának.

De én azt mondtam, hogy ezek eredeti marhák,

és hogy nagyon viccesek, ha úgy nézi az ember,

de Márta néni azt mondta, hogy eredetiskedés helyett

máskor talán figyeljek jobban a feladatra,

és azt is mondta, hogy most az egyszer

nem ad fekete pontot nekem.

Bezzeg a többiek mind piros pontot kaptak,

mert a marháik egytől egyik szürkék voltak.

Tökéletesen szürkék.

Naplemente

(Felső(s) hang

Anyáék nem vesznek nekem okostelót,

tudod, olyan simogatós képernyőst,

hiába mondom nekik, hogy az osztályban

már mindenkinek van, még a Bélának is,

pedig az ő apja munkanélküli, és nincs sok pénzük.

Anya azt mondja, hogy ez csak divat,

és nem muszáj minden sorba beállni,

apa meg azt mondja, hogy butatelóval is

elérhető vagyok, ha szükség van rá.

Tegnap is, amikor kirándulni voltunk Tatán

mindenki az okostelóját simogatta,

szelfizett meg fényképezett, csak én nem,

mert nekem nem volt mivel,

ehelyett néznem kellett a várat, a tavat

meg azt a hatalmas madarat fent a hegyen.

Hazafele a buszon azt a szép naplementét is

csak én láttam, mert a többiek a telójukat nézték,

hiába mondtam Bélának, hogy nézze,

milyen szépek a felhők, ahogy úsznak az égen

a vörös fényben, csak egy pillanatra nézett oda,

akkor is csak azért, hogy lefotózza az eget.

Azt mondta, majd otthon megnézi,

most nem ér rá, levelez valakivel.

Azért mégis vágyok egy okostelóra.

Talán majd jövőre kapok egyet.