Cicamica 0648 és Kiss Lehel: A vízzel nem lesz gond

Ami a szívemen…

Sziasztok! Gondolkodtatok már bizonyos kérdéseken? Például: Miért nincs a közelben tengerpart?

Én nagyon szeretném, ha lenne a közelben egy tengerpart. Mióta kimentünk a családdal nyaralni Görögbe, azóta szeretnék egy tengerpartot. Miért nincs tengerpartunk? Szerintem ha lenne partunk, nyáron az emberek minden nap kimennének, és addig maradnának ott, ameddig csak szeretnének.

Persze tudom, hogy ahhoz, hogy legyen, sósvizet, és szerintem egy gödröt kéne ásni. A tengerhez kell sok hal, homok, és ez sok pénzbe kerülne. De én sose adom fel az álmom. Majd ha polgármester leszek, csináltatni fogok egy nagy tengert. Veszek bele halakat, de olyanokat, amik bírják a sós vizet, és veszek olyan homokot, ami jó a vízbe. Sok ember küzd az álmáért, és én se fogom feladni. A családom mindig kitart mellettem, és támogatják a döntéseimet. Anya nagyon büszke lenne rám, de szerintem az egész családom. Anyuék boldogok lennének, ha nyitnék egy tengert. Nekem az a szerencsém, hogy mindig boldogok, csak akkor mérgesek, ha valami rosszat csinálok. Úgy érzem, szerencsés gyerek vagyok.

Anyuék mindig biztatnak, hogy ne adjam fel az álmaimat. De ha egyszer kigondolok valamit, vagy ha van egy álmom, addig küszködök, míg el nem érem. 

Cicamica 0648, 5. a.

Dora Adél (5.a) illusztrációja

Kiss Lehel

A vízzel nem lesz gond

          Miért nincs nekünk tengerünk?

A kert végében például, vagy akárhol...

Csak lenne!

Egész nyáron lubickolhatnánk benne,

télen pedig – mondjuk – korcsolyázhatnánk a tetején,

és Anyáéknak nem lenne gondjuk,

mert megfulladni teljességgel lehetetlen volna,

ha lenne egy igazi tengerünk – amilyenre én gondolok.

          De tényleg: miért nincs nekünk tengerünk?

Nagypapi és még Apa sem gondolt rá soha,

hogy lesz fia majd, s a fiának is tán egy fia,

akinek szintén jól fogna egy tenger

a kert végében például, vagy akárhol?

Mert ilyen nem gondolós az ember,

csak arra, hogy „megfulladhatsz!” s hogy „betörhet a jég!”

           Abban a tengerben ilyesmi nem lesz semmiképp,

amit én építek majd, s még Bakancs is segít

a földkotorásban, csak annyit kell mondanom:

„Itt tenger lesz, Bakancs! Áss!”

Homokot is hozok egy-egy zsebbel

mindig a játszótérről, mert úgy tenger a tenger,

ha van homok a partján, sőt még benne is,

s dísznek lesz pár sima, szép kavics...

A vízzel nem lesz gond, az van elég,

csak a tömlőt kell rászerelni még a csapra,

s kihúzni a kert végébe, vagy akárhova,

ahol már kerengnek a sirályok a nagy meder fölött...

          Apát megkérem, hogy bekötött

szemmel húzza azt a gumicsövet, s tartsa,

míg azt nem mondom: „Megtelt!”,

míg azt nem kiáltom: „Anya, zárd a csapot, légyszi,

és hozd a konyhából a sót!”,

míg azt nem kiáltom: „Nagypapi is jöjjön, de csak csukott szemmel!”,

míg azt nem mondom: „Tádáááám!”

És akkor lesz ám csodálkozás meg minden,

és ölelgetnek, hogy „Huncutom!” meg „Kincsem!”,

és gondolkodnak, hogy

eddig miért is nem volt nekünk tengerünk?

          Aztán Apa a tömlőt visszahúzza,

Anya halakat rendel a netről,

Nagypapi előkeresi régi napernyőjét,

Bakancs elcsaholja a jó hírt,

s a megnyitón ott lesz majd az egész utca.