Zoboki Botond és Várfalvy Emőke: Boti és a kívánságbaró

Ami a szíveden…

            Miért van az, hogy a kedvenc focicsapatom az idén rosszul teljesít? Ha lehetne, azt kívánnám, hogy bárcsak a Real Madrid lenne a világon a legjobb focicsapat. Akkor minden csapat ellen győzne, és ők vinnék el a kupákat és soha nem vesztenének.

            Miért kell mindent megosztanom a tesóimmal?

Ha ez nem lenne, akkor aranyéletem lenne. Mindig rengeteg édességem és csokim lenne, körülbelül annyi, hogy csinálhatnék belőle egy hegyet. De hátránya is lenne, mert ha ők kapnának valamit, akkor ők sem adnának belőle.

Miért nem lehet malacom?

Én imádom az állatokat. Kedvenceim belőlük a malacok. Én régóta szeretnék egy kismalacot. Az lenne a neve, hogy Husi, és mindig játszanék vele.

Zoboki Botond 5.a

Gémes Gellért (5.a) illusztrációja

Várfalvy Emőke

Boti és a kívánságbaró

Botinak rossz napja volt. A szerdák mindig rosszak. Hét óra, ebből kettő matek. Rémálom. És hol van még a hét vége?

Hazafelé, mint mindig, ha feszült volt, kavicsokat rugdosott. Az egyik megpattant a patak kicsit rozzant fahídján, és mint egy mesterien kivitelezett kapura lövés, becsapódott a vízbe.

Boti elmosolyodott a remekül sikerült rúgástól, de rögtön lefagyott a jókedv az arcáról, mikor meghallotta a becsapódás utáni fájdalmas jajgatást.

– Au! A manóba, ez aztán fájt! Azt a stoplis cipős mindenségit neki! Pont kupán! Középre! Micsoda célzás! De akkor is. Fááááááááj!!!

Boti kíváncsisága gyorsan legyőzte az ijedtséget, így áthajolt a korláton, és megnézte, kit sikerült fejen találnia. Egy termetes, vörös csíkos labdára hasonlító béka kecmergett ki a vízből, nagy, kékülő púppal a homlokán.

– Tiéd volt ez a bombagól? – kérdezte a béka. Sötétkék szemeivel inkább érdeklődve, mint dühösen nézett Botira.

– Ne haragudj, nem rád céloztam – mondta fiú.

– És ha rám célzol, vajon eltaláltál volna ilyen pontosan?

– Nem szoktam állatokat kővel dobálni – válaszolt Boti védekezően, mert sejtette, mire megy ki a játék.

– Jó. Akkor tételezzük fel, hogy ez egy labda volt, a fejem közepe pedig a kapu jobb felső sarka, ami épp üres, mert a kapus balra vetődött. Szóval? Betalálnál?

– Még szép! – húzta ki magát a fiú, és végigsimított kissé gyűrött fehér focimezén, amit a születésnapjára kapott az apukájától. – Ha 17 leszek, simán úgy rúgom majd a szögletet, mint Ronaldo.

– Tegyünk egy próbát – javasolta a béka –, ha sikerül, teljesítem egy kívánságodat.

– Komolyan?

– Komolyan!

– De te béka vagy. Azok nem királyfivá szoktak változni meg ilyesmi? A kívánságok a delfinekhez tartoznak.

– Aranyhalakhoz, de azok a klasszikus mesék. Ez most egy modern darab. Vagy olvastál olyan klasszikus mesét, amiben benne van Ronaldo?

– Hát, nem.

– Na látod. Amúgy én egy kívánságbaró vagyok.

– Manó?

– Nem, baró. Úgy mint király, szuper, csúcs, zsír, remek, baromi jó. Szóval érted.

– Aha.

– Na, akkor megcsinálod azt a rúgást?

– Persze!

A kívánságbaró, vagy az egyszerűség kedvéért nevezzük továbbra is békának, kijelölt egy követ a patak közepén, amin elhelyezett egy rozsdás söröskupakot. Ezt kellett Botinak eltalálnia.

A fiú kicsit izgult, de ahogy az edzője mondta, bízott magában, mert, ha ő nem bízik magában, senki sem fog. Beállította a labdát helyettesítő követ. Megigazította a ruháját, kicsit lötyögött egy helyben, ahogy a felnőtt focisták kapura rúgás előtt, majd célzott és lőtt. A kő bámulatos pontossággal találta el a kupakot, ami felrepült a levegőbe, aztán néhány bucskázás után kiperdült a patakparti szemétgyűjtő tartályba.

– Őstehetség vagy, fiam! – lelkendezett a béka. – Ilyen rúgás után nem is egy, hanem három kívánságodat fogom teljesíteni. Hadd halljam őket!

– Egyszerre?

– Igen, egyszerre. Felírom ide a tabletembe, aztán, ha elintéztem a délutáni teendőimet, teljesítem mindet szép sorban. Legkésőbb holnap reggelig. Ne gondolkodj sokat! Ami a szíveden…

– …az a számon, tudom – fejezte be Boti a gondolatot, és bele is kezdett a felsorolásba. – Azt szeretném, ha mindig a Real Madrid győzne, ők a kedvenc csapatom, és mindent megtennék, hogy ők legyenek az elsők a bajnokságban. Aztán szeretném, ha nem kéne az édességeken osztoznom a tesóimmal, hanem amit kapok, mind az enyém lehetne. Annyi, hogy akár egy hegyet is építhessek belőle. A harmadik pedig, hogy szeretnék legalább egy malacot, akinek legyen Husi a neve.

– Rendben. Mindent lejegyeztem. Mentés. Pompás. Akkor holnapig mindegyik teljesül is. Most mennem kell, mert uzsonnaidő van a Barca… izé, a barátaimnál, és késésben vagyok. Szevasz!

A béka ezzel választ sem várva fejest ugrott a patakba, és pár másodperc alatt el is tűnt Boti szeme elől.

A fiú tűnődve sétált haza. Izgatottan várta, mikor kezdenek teljesülni a kívánságai. Mikor hazaért, a tesói már mind otthon voltak, és az esti meccsről beszélgettek.

– Hát persze, a Real Madrid játszik – csapott a homlokára Boti, és nekiült a maradék leckének, hogy fenn maradhasson megnézni ő is. De mikor a Real 3:1-re kikapott az Athletic Bilbaótól, Boti csalódása nagyobb volt, mint valaha. Meg sem várta, hogy a kommentátorok mit mondanak, morcosan bevonult az ágyára, és fejére húzta a paplant.

– Idióta vagyok, hogy ennyi idősen azt hittem, még léteznek ilyen csodatevő izék. Még hogy kívánságbaró? – ezt mormogta magának, míg bánatában el nem aludt.

Reggel karikás szemekkel és rosszkedvűen ébredt. Mikor a reggelinél anyukája érdeklődve nyújtott át neki egy sárga, nemzetközi expressz futárral érkezett borítékot, fogalma sem volt, mi lehet benne.

– Pedig a te neved van rajta, fiacskám, szóval bontsd ki.

Boti unottan tépte fel a borítékot. Egy levél esett ki belőle a Real Madrid logójával. A fiúnak azonnal eszébe jutott előző napi esete a békával, így izgatottan olvasni kezdett. Ahogy haladt előre a levélben, nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. A család izgatottan várta a híreket:

– Mit írnak? – kérdezte anyukája, mikor Boti végül letette az asztalra a papírt.

– Hogy mától én vagyok a Real Madrid új edzője.

– Mi? – hördült fel egyszerre a család, miközben Boti legnagyobb tesója felmarkolta a levelet, hogy ő is elolvassa.

– És csokiban fizetnek – röhögött fel kisvártatva, majd felkapta a borítékot, és kutatni kezdett benne. Majd nemcsak ő, de a család többi tagja is kacagásban tört ki. A borítékból előkerült egy fénykép, amin Real Madrid mezt viselő malacok álltak sorfalat, középen a középcsatár, Carnesito Ronaldo. Hiszen a carnesito tudvalevőleg husikát jelent.

Boti ahogy volt, pizsamában és papucsban kirohant a lakásból. Kezében a képet és a levelet szorongatva néhány perc alatt elért a patakpartra. A béka épp a napon sütkérezett, láthatóan nagyon elégedett volt magával.

– Héj – kezdett bele Boti, aztán eszébe jutott, hogy tegnap elfelejtette megkérdezni a béka nevét – héj, hogyishívnak. Valami nem stimmel a kívánságokkal.

– Szia, Boti – szaladt majdnem a feje búbjáig a vörös csíkos béka szája –, mi a probléma?

– Hát, hogy semmi nem úgy történt, ahogy megbeszéltük – lobogtatta a levelet Boti a béka szeme előtt –, én nem akartam edző lenni és csokifizetést kapni. Azt meg pláne nem, hogy az összes Real Madrid játékos disznóvá változzon.

– Nos – kezdett bele a béka, aztán elővette a tabletjét, és végigfutott a listán – arról volt szó, hogy mindent megtennél a csapatod győzelméért, elképesztően sok csokira vágysz, és legyen malacod. Nos, utóbbi túl is lett teljesítve, mert nem egy, hanem egy egész tucat malacod van.

– De… – kezdett bele Boti.

– Semmi de – válaszolt a béka, és feltápászkodott a fűből –, jó, lehet, a tegnapi fejsérülésem miatt kicsit összekeveredtek a kívánságok, de nagyjából stimmelnek. Lehet, hogy a haverjaidat majd visszaváltoztatom, mert ez így azért tényleg szó szerint disznóság.

– És most…

– És most szépen beülsz a limuzinba, ami elvisz a különrepülőhöz, ami nemsokára indul Madridba, és edzed azokat a malacpofikat. Ja és mond meg az én Husikámnak, hogy üdvözlöm.

– Ismer téged?

– Persze. Ja, be sem mutatkoztam. A nevem: Blaugrana – vigyorgott a béka, majd fejest ugrott a patakba, és örökre eltűnt Boti szeme elől.