Téti Lili és Miklya Luzsányi Mónika: Egyetlen kívánság

Ami a szíveden…

Nagyon szeretnék egy kistesót. Olyan jó lenne. Egész álló nap vele foglalkoznék. Játszanék vele, meg etetném, tanítanám számtalan dologra. Ha segíteni kell neki, én rögtön ott leszek.

Téti Lili 3. b

 

Téti Lili (3.b) illusztrációja

Miklya Luzsányi Mónika

Egyetlen kívánság

– Unatkozoooom!

A királykisaszony hangja keresztülhatolt a királyi palota márványfalain, a vastag tölgyfaajtókon, az ólomüveg ablakokon. Eljutott egészen a konyháig, ahol Gitta, a kis konyhalány épp a sárgarépát pucolta.

– Jaj, Istenem! Már megint – sóhajtott fel Emerencia, Lili hercegnő udvarhölgye. – Őrületbe kerget ez az elkényeztetett királykisasszony. Most mondjátok meg, mit találjak ki neki, hogy ne unatkozzon?

Margó, a vén szakácsné megértően bólogatott. Mert szegény Emerencia még a lelkét is kitette, de a hercegnőnek semmi sem volt jó. Szolgálók hada leste minden kívánságát, de hiába akarták felvidítani. Az udvari bolond feladta rég. Hiába próbálkozott, a legviccesebb történeteivel sem tudott egy árva mosolyt sem a királykisasszony arcára csalni. Hiába hívták meg a világ legügyesebb akrobatáit. Lili unottan nézte a kötéltáncosokat, a tűz-zsonglőröket, a kígyóembereket. Hiába rendeztek számára bált, hiába vitték lovagolni a legszebb paripákon. Hiába kapott selyem és bársony ruhákat. Hiába készített az udvari játékkészítő szebbnél szebb babákat, érdekesebbnél érdekesebb társasjátékokat. Lili mindet megunta hamar, és akkor felcsapott az egetverő visítás, mint most is:

– Unatkozooooom!

Emerencia összerezzent a hangra, hiszen az ő dolga volt a királykisasszony szórakoztatása.

– Nincs más dolgod, mint kitalálni a kívánságait – korholta a szegény udvarhölgyet a királyné. – Olyan nagy dolog ez? – kérdezte vádlón. És Emerencia szíve szerint azt mondta volna, hogy igen, nagy dolog. Mert Lili királykisasszony hisztis, semmivel sincs megelégedve. De ilyet persze nem mondhat egy királynőnek a lányáról. Úgyhogy megpróbált minden, ami csak tőle telt. De most már betelt a pohár.

– Ebből elég! – csapott az asztalra Emerencia. – Én ugyan nem ugrálok többé ennek az elkényeztetett kisasszonynak. Úgyse találom ki, mi a kívánsága! Inkább itt hagyom az egész királyi palotát, és világgá megyek.

– No, az nagy ostobaság lenne – szólt a vén koldusasszony, aki a kandalló tüze mellett melegedett, és a mézes tejet kortyolgatta, amivel Margó megszánta. – Küldd fel inkább azt a gyereket – bökött Gitta felé –, hátha ő kitudja, mit szeretne a királykisasszony.

– Nekem ugyan mindegy – legyintett Emerencia. – Tőlem mehet!

Az öregasszony feltápászkodott, és odalépett Gittához:

– No, akkor menj – lódított egyet a kislányon –, és járj szerencsével!

Gittának még annyi ideje sem maradt, hogy megkérdezze, hogy mi a jó csudát csinálhatna ő ezzel a hisztis királykisasszonnyal, már jöttek is a palotaőrök, karon ragadták, és vitték fel a hercegnő szobájába.

– Emerencia küldi ezt a lányt maga helyett – rakták le a királykisasszony lába elé Gittát az őrök, mint egy csomagot.

– Mihez kezdjek én vele? – kérdezte Lili fanyalogva, mert bizony Gittának kopott volt a ruhája, a keze vörös a sok mosogatástól, az arca meg kormos a tűzrakástól. De az őrök nem válaszoltak, hanem sarkon fordultak, és mire Lili észbe kapott, már valahol a függőhídon döngtek a lépteik.

– Mihez kezdjek én veled? – kérdezte ismét, de most már Gittától.

– Hát… nem tudom – válaszolta a gyerek tanácstalanul –, talán játszhatnánk egyet.

– Pfuj! Utálok játszani. Unalmas.

– Pedig milyen szép babáid vannak – nézett az aranyozott polcon sorba ültetett babaseregre Gitta. – Mi is nagyon szerettünk volna egy ilyen szép babát a kishúgommal, Gidával. De mi sohasem kaptunk.

– Neked van húgod? – kérdezte csodálkozva Gitta. – Az klassz lehet. Szívesen neki adom bármelyik babámat. Én úgyis gyűlölöm őket.

– Ezt a szép aranyhajút is?

– Persze. Fogd, és vidd el a kistesódnak!

Gitta óvatosan leemelte a polcról a babát. Egy darabig nézte, aztán odanyomta a királylány kezébe.

– Én ugyan el nem viszem. Ha oda akarod adni neki, vidd el te magad. Csak akkor lesz igazi ajándék.

– Ugyan már – értetlenkedett Lili. – Az ajándék ajándék, tök mindegy, hogy adják oda. Én is rengeteg ajándékot kapok a szüleimtől, de sose maguk hozzák, hanem valamelyik szolgálóval küldik.

– Pedig ha csak úgy elküldöd valakivel az ajándékot, akkor nem is érdekel igazán, akinek adtad.

– Nem? – csodálkozott a hercegnő.

– Nem hát! Mert az ajándékozásban az a jó, hogy látod, hogyan örül a másik. Ettől lesz ajándék mind a kettőtöknek. Az ajándékot személyesen kell átadni.

– Jó, jó – tépelődött Lili –, de hogy tudnám én átadni az ajándékomat a tesódnak?

– Nem tudom – rántotta meg a vállát Gitta. – Esetleg szökjünk meg.

– Micsoda? – csillant fel Lili szeme, mert bizony számtalanszor elképzelte már, milyen jó lenne megszökni a vastag falak közül, de egyedül sohasem merte megtenni.

– Persze! – nevetett Gitta. – Az őrök elmentek, Emerencia lent van a konyhában, a szüleid meg…

– Ők el vannak foglalva – legyintett Lili. – Mindig el vannak foglalva. Tudod: országos meg államügyek. Észre sem veszik, ha eltűnök.

– Akkor? – kérdezte csillogó szemekkel Gitta. – Mire várunk még?

A királykisasszony sem habozott sokáig. A két kislány mint két keskeny árny lopódzott ki a szobából, és pillanatokon belül eltűntek a királyi palota útvesztőiben. De Gitta jól ismerte a palota rejtekútjait, és alig egy fertályóra múlva már ott is voltak Gitta édesapja, az öreg kovácsmester házában.

Abban azonban tévedett Lili, hogy senki sem veszi észre az eltűnését. Rövid időn belül már az egész palota a királykisasszonyt kereste.

– Én tudom, hogy hol van – szólt a konyhában a tűz mellett bóbiskoló öregasszony. – Vezessetek a királyhoz!

A palotaőrök a királyi pár elé vezették az öregasszonyt, aki egy varázsgömböt vett elő.

– Ha ebbe belenéztek, megláthatjátok a lányotokat.

A királyné azonnal a gömb után kapott, de hiába vizsgálta, nem látott semmit.

– Ha most belenéztek a varázsgömbbe, megtudjátok azt is, hogy mi a lányotok legnagyobb kívánsága – szólt az öregasszony vészjóslóan. − Fel vagytok rá készülve, hogy teljesítsétek? Mert ha nem adjátok meg neki, soha többé nem látjátok viszont.

A király türelmetlenül legyintett:

– Már hogyne lennénk felkészülve? A miénk az egész ország! Egy parancsomba kerül, és azonnal itt lesz, amit Lili kíván.

De az öregasszony megrázta a fejét:

– Lili kívánságát nem lehet parancsszóra teljesíteni.

– A világ összes aranyát odaadjuk, ha visszakapjuk a lányunkat − szólt kezét tördelve a királyné.

– Lili kívánságát nem lehet arannyal megvásárolni – szólt az öregasszony.

– Legyen akármi – válaszolt a király –, teljesítjük.

Abban a pillanatban felragyogott a varázsgömb, és a királyi pár meglátta Lilit, amint beállít a kovácsék szegényes konyhájába.

– Hogy kerül ide az én gyerekem?! – háborodott fel a királyné, de a vénasszony csendre intette:

– Csak figyelj.

Lili először kicsit elfogódottan állt, de Gittának azonnal a nyakába ugrott a kishúga, a bátyja meg egy jó nagy barackot nyomott a fejére, és büszkén megmutatta, hogy milyen kardot kovácsolt teljesen egyedül.

– Egyedül? – kérdezte gyanakvóan Gitta.

A bátyja pironkodva helyesbített:

– Jó, jó… Apa segített egy kicsit.

Az ajándékbaba is hamar előkerült, és persze Gida azonnal játszani akart vele.

– Amíg elkészül a vacsora, játszhattok – szólt Gitta anyja, és a gyerekek boldogan szaladtak volna ki a fedett pitvarba játszani. De Lili nem mozdult. Mert a kemence mellől egy vékony kis hang szólalt meg.

– Van kiscicátok? – kérdezte Lili, és erre mindenki nevetni kezdett.

– Dehogy cica – lépett a bölcsőhöz Gitta anyja –, ő a mi legkisebb gyermekünk, Géda.

Lili megigézve nézte a kisbabát.

– Szeretnéd ringatni egy kicsit? – kérdezte az asszony a kislányt. Lili válaszolni sem tudott, csak könnyes szemmel bólintott. A baba kicsi volt, törékeny és puha, Lili mégis úgy érezte, hogy a világ legnagyobb kincsét tartja a kezében.

– Milyen gyönyörű – szólt elfúló hangon.

– Az! Gyönyörű – húzta el a száját gúnyosan Gitta bátyja –, csak túl hangos. Egész éjjel bömböl.

– Meg büdös is – fintorította el az orrát Gitta –, állandóan bekakil.

– Ráadásul anya mindig vele foglalkozik – szólt sértetten Gida.

De a királykisasszony tagadóan rázta a fejét:

– Ó, ti nem tudjátok, milyen jó nektek, hogy van kistestvéretek. Én mindenemet odaadnám, ha lenne, akár csak egy is. Nem baj, ha hangos, ha büdös, az se lenne baj, ha anya csak vele foglalkozna. Csak volna egy testvérem… Az lenne a legjobb a világon.

A varázsgömb elsötétült, és az öregasszony kérdőn nézett a királyi párra:

– Tudjátok teljesíteni a lányotok egyetlen kívánságát?

A király és királyné könnyes szemmel nézett egymásra, és némán bólintott.

– Akkor visszakapjátok őt. Ám ha mégsem teljesítenétek, jobb, ha tudjátok, hogy örökre elvész a számotokra. Mert hiába lesz itt köztetek, Lili mindig egy olyan világba fog vágyakozni, ahol lehetett volna egy kistestvére.

Kozák Tímea Emília (3.b) illusztrációja