Állítólag választások vannak Meseországban vagy nagyzóan Fantázia birodalomban. Állítólag ez Meseország. Állítólag ez a fantázia birodalma. Állítólag van választás. Igérnek itt minden félét boldog véget, varázslatot, a gonosz legyen a gonosz, a jó meg jó, győzzőn a logika, nevessünk együtt. De kérdem én kik igérik mindezt? Pontosan úgyanaz a régi elit, aki idejutatott minket. Akik először elhitették velünk, hogy mindenek a vége jó, akiknek mindegy, hogy egyszer volt, vagy nem volt, hogy boldogan élünk vagy halunk. Pedig ez egyaltalán nem mindegy, ezt még egy óvodás is tudja!
Valakinek úgy adják rangot, a királyságot, az örökéletet, mintha cukorka lenne, valakitől pedig úgy veszik el a varázserejét, a fejét, akár hetet, húszat, mintha ott se lett volna, soha sem számított volna, Először azt mondják számít, hogy mindennek legyen értelme, mindegy mitörténik a kisemberekkel, lényekkel, fűvel, hadd érjen égig, a fűz, hadd legyen csak szomorú. Bió diszlet, mint a rablók az erdőben, meg a Mardekárosok a Roxfortban! Úgyan ki fog egy könnyet is hullatni értük? Ők azok, akik nagy gondot fektetek arra, hogy miniméterről, miniméterre felépítsenek egy falut, egy házat, minden gerendáját, minden bútorát, minden fényt, minden sötetséget. Utána úgy érezték mindez nem kell, rángatak mindenkit, mindenféle mondvacsinált kalandon át, hogy csak úgy kapkodták a fejüket a szerencsétlenek, hogy hol áll a fejük, mi lesz a vége mindennek. Mindezt miért? Mert értelem volt? Nem, azért, mert akkor nekik az volt a fontos! Aztán meg az volt a lényeg, hogy mindenki beszéjen és sokat beszéljen és viccesen, de azért mondjon is valamit, ne csak úgy fecsegjen. Még almát is úgy kérjen a piacon, hogy meg tudjunk fontos részleteket magáról, a társairól meg a világról. És miért? Mert annyira akartak beszélni, dumálni? Frász karikát, mert nekik így volt könnyebb. Nem érdekelte a háttér halmakat, hogy mi emberek, meselények, mit akarunk! Az meg pláne nem, hogy az olvasók, mit akarnak. Majd ők eldöntik! Mert olyan, hogy olvasó nincs is! Egy senki sem olvas, maximum olvasnak neki. Figyelik micsoda képmutatás és ellentmondás! Elvetemültek. És miért vennék egyaltalán figyelembe, ők jobban tudják! És az olvasó, mint olyan az nem létezik. Mert olyan sok félék, sokan vannak, valaki idős, valaki fiatal, valaki bepisil, valaki fejben szoroz hatjegyű számokat, valaki tud olvasni, valaki hallgatni, valaki lány, valaki fiú. És akkor mi van!?
Ebből elég! Mi vagyunk az egyetlen hiteles választás! Mit ígérünk? Semmit! A teljes semmit! Igen azt a semmit, amitől úgy retegett a Kislány Királynő! De csak addig,amíg meg nem ismerte a természetét: A végtelen lehetőséget, amit a semmi hordoz! A semmit mindenki azzal tölti ki, amivel akarja! Nincsenek előregyártott koncepciók, szabályok, színek, szagok, nincs élet és nincs halál! Csak semmi, a vágyak és a végtelen fantázia! Ez így most félelmetesen hangzik! Tudom! De ez a legtöbb, amit adni lehet és mi megadjuk! Elkergetjük a régi elitet, nem adunk helyette direktívákat, hogy így lesz vagy úgy lesz! Nincsen bölcsek köve és nincsen jedi tanács! Csak mi vagyunk, azaz önnök vannak és a semmi, amit azzal tölthetnek meg, amivel csak szeretnék! Kik maguk és mit szeretnének, miről ábrándoznak a szívük mélyén, mik a fantáziáik, az el nem mondott meséik, én nem tudom. Nem tudom kik önnök, nem ismerem magukat, ezt csak önnök tudhatják. Azt tudom, hogy ez hatalmas felelősség! De hatalmas lehetőség is merjenek ÉLNI és ÉLNI VELE!
Halász Bálint
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése