Grafika: Kelemen-Czakó Rita
Gáspár, mint minden este, sötétedéskor kiballagott a kert
végébe, hogy feltekintsen az égre, és számba vegye a számára oly kedves
csillagokat. Név szerint ismerte őket: a gyémántként fénylő Vegát, a smaragdként
tündöklő Betelgeúzét, a tüzes fényű Rigelt, amelyek mindig segítettek
eligazítani őt. De nemcsak ezeket, hanem a kisebbeket is, a csillagképek
haloványabb tagjait, melyeket csak azért találunk meg, mert tudjuk, hogy ott
kell lenniük: a vadász fejét, a göncölszekér rúdjának végét és a többit. Valamennyit
ismerte névről, most mégis zavarban volt. Valami nem stimmelt!
Egy új, eddig ismeretlen csillag fénylett a nyugati
égbolton. Fénye meleg volt, és hívogató. Ilyen még sose történt vele, pedig már
hosszú évtizedek óta figyelte a csillagok járását. Befutott egy csillagtérképért,
kutatni kezdett régi feljegyzések közt, mert emlékezett rá, hogy valamit jelent
mindez. Egy új csillag a halak csillagképben! Mire a felkelő nap első sugarai
elhomályosították volna a keleti ég csillagait, megvolt a megoldás: új király
születik, a zsidók királya, aki az egész föld megváltója lesz!
„Indulnom kell, mégpedig azonnal! − határozta el. − Megkeresem
az újszülött uralkodót!”
Meglepett szolgái egész délelőtt pakoltak. Legjobb tevéjét rakták
meg az úthoz szükséges holmival: szárított gyümölccsel, takarókkal, sátorral,
vizes tömlőkkel.
Már épp indult volna, amikor váratlan vendég toppant be
hozzá:
− Gáspár, hát te is láttad!? – kérdezte
izgatottan rég látott barátja, akivel évekig együtt tanulta a csillagászat
rejtelmeit.
− Az új csillagra gondolsz? Akiről a
mesterünk is beszélt annak idején?
− Igen, igen!
− Hát eljött az idő!
Együtt indultak útnak, olyan sietve, ahogy csak lehetséges.
Útközben aztán eszükbe jutott még legjobb barátjuk, Boldizsár. Nélküle nem
lenne teljes a csapat!
Boldizsár már számított rájuk, útra készen állt a tevéje az
udvaron.
– Hát eljöttetek? Láttátok ti is, ugye? – köszönt rájuk
csillogó szemmel.
Sok napos, hosszú út volt, míg Jeruzsálembe értek. A városban
senkinek sem tűnt fel a három furcsa idegen, hiszen gyakran megfordultak ott távoli
országok karavánjai, kereskedők, zarándokok. Emitt szerecsen rabszolgák
cipeltek elefántcsontot, amott hangos libanoni kereskedők árultak cédrust. Babiloni
pénzváltó görnyedt asztala fölé, föníciai marcona tengerészek részeg csoportja
lófrált.
A három utazó az uralkodói palotában kereste az új királyt.
Napokig váratták őket a szolgák, mire bejutottak a király elé Heródeshez. De amit
a három csillagász mondott, az mindenkit meglepett:
– A csillag feltűnése azt jelenti, hogy új királya született
a zsidóknak. Azért jöttünk, hogy köszöntsük őt! – foglalta össze a lényeget
Menyhért.
De újszülött nem volt a palotában. Csak egy meglepett
király, aki rögtön hívatta saját tudósait, lám, ők mit tudnak a megjövendölt
uralkodóról. Némi kutakodás után az egyikük előállt egy régi, málladozó
tekerccsel a kezében, és betűzni kezdte:
,,Te
pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled
származik az, aki uralkodni fog Izráelen.”
„Jaj, miért épp az én időmben kell
megszületnie ennek a ,,megváltónak”?! Hogy letaszítson engem a trónról? − esett
kétségbe Heródes. – No, de végtére is, jobb, hogy így alakult, és én tudok róla
elsőként – morfondírozott tovább. − Teszek róla, hogy ha már megszületett, ne
legyen hosszú élete ennek a megjövendölt ,,nagy királynak.”
Mosolyra húzta száját, és a vendégeihez
fordult:
– Hallottátok: Betlehemben kell keresnetek a trónörököst,
már ha létezik egyáltalán! Ez egy kis falu innen nem messze. Ha megtaláljátok a
gyermeket, értesítsetek, hogy én is hódolhassak neki! – tette hozzá álnokul.
Betlehem tényleg nem volt messze, mire
besötétedett, a bölcsek már ott tevegeltek a falu határában. Az új csillag biztatóan
fénylett fölöttük, ők pedig izgatottan kérdezősködni kezdtek a helybéliektől.
– Valóban, különös gyermek az − igazította
útba őket egy pásztor −, egyszer király lesz belőle, mint Dávidból! Nagy
király, tán még nagyobb! – dünnyögte elgondolkodva, és egy faluszéli barlangistállóra
mutatott.
Gáspár, Menyhért és Boldizsár meghatottan
léptek be a barlangba. Ebben a szegényes környezetben kissé idegenül tartották
kezükben a királyhoz méltó fényűző ajándékokat: az aranyat, a tömjént és a mirhát.
József fogadta őket, majd az édesanya is előkerült − karjában az újszülöttel. Előbb
a bölcsekre, majd a gyermekre tekint:
– Csillagom, vendégeid jöttek! – és abban a
pillanatban a három csillagász tudta, megérkeztek. Ő az, akit kerestek. Az új
csillag a sötét égen. Az igazi égi király a földön.
Megjelent a CikCakk Magazin 2016/6. számában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése