Demény Péter: Hittanóra

Pernyész Dóra grafikája

A kislányért az apja jött, a kisfiúért a nagytata.

– Most tata jött, máskor nagyi szokott! – cserfeskedett a fiúcska.

– Egyik csodálkozásból a másikba esem – szögezte le a kislány. A papnétól hallotta ezt a mondatot.

– Mi nagyon messze lakunk – mondta.

– Mi is – válaszolta a fiúcska.

– Nem igaz, mert ti mellettünk – vitatkozott a kislány.

– Ti is mellettünk – válaszolta a fiúcska.

– Miről beszélt a pap bácsi? – kérdezte az apuka.

– Egy énekről – felelt a kislány. – Mert aki szereti egymást, az énekel, ha nem is.

Az apuka mosolygott. A nagytata is mosolygott. Mindkettő tudta, hogy ez az igazság.

Dörgött.  Az égen sárga sárkányok okádták a tüzet.

– Mindjárt esni fog – aggodalmaskodott a nagytata.

– Igen – válaszolta elgondolkodva az apuka.

Abban a pillanatban tízezer liter víz loccsant a nyakukba.

– Álljunk be ide! – vezényelt az apuka, és beszaladt a kislánnyal egy lépcsőház eresze alá.

Álltak és álltak, esett és esett. A sárga sárkányok sehogy sem akartak elnyugodni. De csak ők voltak sárgák meg pirosak, a világ egyre feketébb lett körülöttük. Az emberek összevissza szaladgáltak, mintha a kabátjuk vezetné őket.

– Félek – suttogta a kislány.

– Nincs mitől félni, Terike – válaszolta az apja. – Az eső nem bánt.

– Félek – ismételte a kislány.

– Szép vagy, én mátkám, szép vagy, a szemeid olyanok, mint a galambok – suttogta a kisfiú.

– Ezt tanultátok ma, Ákos? – kérdezte a nagytata csodálkozva.

– A mi házunknak gerendái céprusfák, és a mennyezetünk ciprus.

– Cédrusfák – javította ki az apuka halkan.

– Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme – folytatta a kisfiú. A sárga sárkányok mintha elcsitultak volna, és pirosak már egyáltalán nem is voltak.

– Az ő balkeze az én fejem alatt van, és jobbkezével megölel engem – mondta a kisfiú. Váratlanul lett ennyire bátor, és most már nem akarta abbahagyni.

– Mert a tél elmúlt, az eső elmúlt, elment – fejezte be. Nagyot sóhajtott, és elnézett valahová a kislány mellé, aki elpirult, bár maga sem értette, miért. Mostanra minden sárkány eltűnt, az ég olyan sima volt, mintha soha semmi sem türemkedett volna ki belőle. És olyan nagy csend lett, hogy a kisfiú a fejét sem merte megmozdítani.

– Mehetünk – mondta a nagytata, és megsimogatta az unokája kobakját.