Csík Mónika ügynök Bajuszkirályról szóló jelentése

(c) Móricz Ildikó

Bajusz bácsi, a postásunk, csudaszőr alak.
Szárnyas orkánkabátot, nyeletlen cvikkert,
orra alatt meg irdatlan bajuszt visel.
Akkorát, hogy ha Bajusz bácsi megjön,
a bajuszának külön kell köszönni.
A bajusza tekintélyesebb, mint Bajusz bácsi.
Bajusz bácsi is tekintélyes, persze,
megvan vagy száz kiló, meg egy kicsi,
a fokhagymapürét tormakrémmel eszi,
lepök egy söröskupakot a kerítés tetejéről,
és úgy pedálozik, hogy ha esni kezd,
a víz a kerékpárja hátsó sárhányóját éri,
az első csontszáraz marad, akárcsak
Bajusz bácsi bajusza, kabátja, táskája.
A hátsó sárhányó viszont csattog,
ahogy a szapora eső veri a postásbiciklit.
Ezt maga Bajusz bácsi meséli mindig,
miközben ajánlott levelek után kutat,
könyékig matat a postástáska mélyén,
és irdatlan bajuszát kunkorgatja.

Miklya Móni Rúfusz, a Rettenthetetlenről tudósít

(c)Fricska Dorka

Soma elmélyülten lapátolta a homokot. Várat épített. Hatalmasat. Akkorát, mint még soha. Legalább
százszobásat. Akkorát, amekkorát az oviban még nem látott senki. Akkorát, amekkorát csak a
tengerparton lehet építeni. Ahol sok a homok. Tengersok.
Soma elmélyülten lapátolta a homokot. Aztán odafordult anyához, aki mellette napozott.
– A nyuszit Rúfusznak hívják – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
– Nem Nyuszmusznak? – kérdezte tétován anya a napszemüvege alól, hiszen amióta megkapták a kis
selyemszőrű jószágot, nagy vita folyt a fiúk között a nyuszi nevét illetően. Samu, Soma bátyja rendre
Nyuszmusznak nevezte, de Soma biztos volt benne, hogy valami más a neve. Csak azt nem tudta, hogy
micsoda. Egészen idáig.
– Egy Rettenthetetlen Szőrnyulat nem hívhatnak Nyuszmusznak – jelentette ki homoklapátolás közben.
– Rettenthetetlen Szőrnyúl? Ilyet még soha nem hallottam – vágta oda Samu. Mérges volt, mert anya
kirángatta a vízből, hogy pihenjen egy kicsit. Ezért haragudott most Somára. Meg anyára. Meg a szőrnyulakra. Meg az egész világra.
De anya leintette Samut.
– Rúfusz? És szőrnyúl? De... miért?
– Mert ő egy hős. Valódi lovag.
– Igen? – csapott fel Samu kaján hangja ismét. – És honnan tudod? Csak nem ő mesélte el?
– Ha tudni akarod, igen – csapta le a lapátot Soma. Ezek után nem volt kedve elmagyarázni Samunak a dolgokat. De még anyának sem. Egyáltalán... Nem volt kedve beszélni az egészről. Pedig Rúfusz tényleg Szőrnyúl volt. Valódi és rettenthetetlen. Mint Szőr Lancelot. Szóval, nem egészen úgy, ahogy anya vagy Samu gondolta.
Rúfusz annál sokkal szerényebb volt, hogy magától bármit is elmeséljen a kalandjaiból. Csak egy-egy
szűkszavú megjegyzéssel utalt rá. Aztán el is hallgatott rögtön. De ha Soma elég hosszan könyörgött neki, akkor elmesélte mindet. A sárkányosat. A tengeri kígyósat. A harangtornyosat. A bányavárososat. És akárhányat mesélt, mindig volt újabb és újabb történet, amit Soma még nem hallhatott.
Soma a sárkányosat szerette a legjobban. De Rúfusz lovag kijavította azonnal:
– Nem sárkány, hanem Azi Dahaka.

Várfalvy Emőke a szuperhős mosodából jelenti

(c) Szimonidesz Hajni

Szuperhős fáradtan üldögélt egy toronyház legtetején és elégedetten szemlélte a felkelő napot. Éjszaka megint sikerült megmentenie a város az alvilági gazfickóktól s a városlakók egy újabb szép reggelre ébredhetnek, hála neki.Ahogy a torony tetején üldögélve bámészkodott, észrevette, hogy a köpenye alja koszos. Valamikor este sározhatta össze, amikor egy sikátorban üldözte Főgonoszt, a legelvetemültebb bűnözőt akit valaha látott.Mikor hazaért, fáradtan nézett be a gardrób szekrényébe, ahol szuperruháit tartotta. Meglepődve látta, hogy már nincs több tiszta köpenye és mindentől védő szuperoverálja is csak egy maradt. 
- A nemjóját - vakarta meg álarcos fejét Szuperhős - alighanem ma mosnom kell.Valóban. Szuperhős kék-sárga csempés fürdőszobájában a szennyestartón hatalmas kupacban álltak az egymásra dobált szuperköpenyek, overálok és álarcok.Szuperhős nagyot sóhajtott és elkezdte bepakolni ruháit régi mosogépébe. Nem szeretett mosni. A világ megmentése valahogy sokkal egyszerűbbnek és szórakoztatóbbnak tűnt, mint a mosás meg a teregetés. A vasalásról nem is beszélve.Mosni muszáj, nincs mese! Egy szuperhős nem járhat piszkosan, mindig ezt mondta a mama. - brummogta magának Szuperhős, miközben a konyhájában leült meginni egy nagy bögre, gőzölgő kakaót. Világmegmentés után nagyon szeretett forró kakaót inni. Épp belekortyolt volna a finom illatú, sűrű italba, amikor furcsa hangot hallott a fürdőszoba felől. Bár nem volt ijedős fajta, a Szuperhős majdnem elejtette a bögréjét a különös nyikorgás hallatán. 

Lackfi János B és Sz-Men

(c) Szüdi János

MESE A BATMANRŐL
Van nekem egy Batmanem,
bármily erős, megverem.
Fekete ruhában jár,
fénylik, mint egy svábbogár.

Szája vékony vonalkód,
agya helyén aranyrúd.
Nem nyugszik a kezemben,
elrepül, de ezerrel.
Őt moziban sem látni,
filmből ki szokták vágni.
Ha nem félsz, hogy agyonlő,
kiszedem a zsebemből.

Todó kitálal... pontosabban letanyal - Vig Balázs jelentése a Pókember balesetéről

Tamási Hajni volt az egyetlen, aki ugyanolyan szívesen játszott lányos és fiús játékokat is. Ha akart, tátikázott, pónis matricákat csereberélt, vagy ugrálókötelezett, és ha elunta, akkor segített piros bogarakat darabolni az öltöző mögött. De a káromkodást vagy a böfögést például ő sem szerette. Ma csajos napot tartott, ezért Anikóékhoz állt be rajzolni, nem jött velünk pókemberezni, pedig többször is hívtuk. Ha egyikünk a Pókember, a többiek bűnözők lesznek, így van szabályosan a játék. Felmásztam a nagy fára az udvaron. Óvári és Som Jani odalent lökdösődtek, lövöldöztek, részegeskedtek, káromkodtak. Mert ezt csinálják a bűnözők. Színészkedés közben észre sem vették, hogy vékony talpú tornacipőmben, izzadt tenyérrel magasabbra másztam, mint ahogy szoktunk. A fa törzsébe kapaszkodtam, és óvatosan felálltam. A levelek meg az ágak eltakarták előlem Óváriékat, csak a hangjukat hallottam. Méregettem, hogy melyik ágra kellene leugranom. Mielőtt elszállt volna a bátorságom, nagy lendületet vettem, és elkiáltottam magam:

– Itt jön a csodálatos Pók-em-ber!

Gombos Péter szuperhőse

(c) Miklós Kelemen

Nem vagyok menő srác, ezt el kell ismernem.
Robi, a legjobb barátom például valójában az egyetlen barátom.
Nem azokat a filmeket nézem, nem azokkal a játékokkal játszom, mint a többiek.
Ha azt hiszed, ez rossz, hát gondolom, Te is voltál már kiközösítve.
Szülinapomra kaptam öt új pólót a bátyámtól.
Szerintem látta, mi a helyzet, és menő cuccokkal lepett meg.
Alig vártam, hogy hétfő legyen, és elkezdhessem az új, királyabb iskolás életemet.
Hétfőn a szupermenes pólót vettem föl. Láttam néhány érdeklődő pillantást.
Kedden Thor voltam. Kerek szemek.
Szerdán Amerika Kapitány. Összesúgtak mögöttem.
Csütörtökön Batman. Ekkor már éreztem, hogy téma vagyok.
Pénteken Robi odajött Pókemberhez a szünetben, és halkan odasúgta:
„Figyelj, a Marvel- és a DC-univerzum nem keveredik. Soha. Tök gáz.”

Ündürüxi szellemeiről Majoros Nóra szupertitkos jelentése

(c) Rátkai Kornél

Mindenki talált magának valami hasznos elfoglaltságot a Tatamamán. Alex a tengerparton
lábadozott, az öregek élelmet és tűzifát gyűjtöttek, Delfin, Miló és Bit Hellir pedig
felkerekedtek, hogy kijelöljék a falu helyét.
– A tenger közelében kell lennie, hogy ne kelljen sokat gyalogolni a vízért – mondta Miló.
– Szerintem meg inkább távolabb építkezzünk. Még nem ismertük ki, hogyan változik a
vízszint. Nekem úgy tűnik, a tenger dagály idején akár a napraforgó-ligetekig is elhúzódhat –
vélte Delfin, miközben a talajt morzsolgatta az ujjai között, és megpróbálta kiolvasni belőle az
elemek változását.
– Nem mennék túl közel az erdőhöz sem. Lakhatnak ott veszélyes élőlények – mondta Bit
Hellir, és gyanakodva méregette a susogó lombokat.
Mintha csak a herceg aggodalmára felelne a vadon, recsegés-ropogás hallatszott a fák közül.
A gyerekek és Bit azonnal a földre vetették magukat. Már a zajból is sejteni lehetett, hogy
valami hatalmas közelít: a föld döngött, a bozót susogott. A gyerekek remegve bújtak össze.
Eszükbe jutott az Ündürüxin átélt összes rémes emlék. Végül Miló összeszedte a bátorságát,
és felnézett.