- Min
gondolkodsz? – kérdezte a Király.
- Hmmm –
fejtegette hosszasan véleményét Bálint.
- Hogy
mondtad?
- Tessék?
- Bálint, mi
a bajod? Órák óta üldögélek a hátadon és egy szót sem szólsz hozzám.
- Ja, semmi –
dünnyögött Bálint. A Királynak épp annyi ideje maradt, hogy felröppenjen,
mielőtt barátja elmerült a mélyben. Egy darabig csak süllyedt, fejjel lefelé,
majd az áramlattal együtt mozdult. Forgott, lebegett, irányt váltott és közben
szívet tépő dalát dúdolta. Mikor legközelebb a felszínre emelkedett, a Király
még mindig fel volt zaklatva: - Ez meg mégis mire volt jó? Csuromvíz lettem! –
szólt és visszalebbent Bálint hátára.
- Bocs!
- Nézd, én
nem tudom, mi bajod, de csak akkor tudok neked segíteni, ha elmondod. Nézd meg,
csuromvíz!
- Én sem
tudom. Csak azt érzem, hogy valami nem stimmel. Hogy többet szeretnék, mint ami
van.
- Több mit?
Vizet? – vijjogott fel nevettében a Király.
- Ne
viccelj, komolyan beszélek!
- Akkor sem
értem.
- Én sem.
Tudod, úszkálok nap mint nap. Néha felmegyek majdnem az Északi-sarkig, aztán
lejövök ide, a melegbe. És közben úgy érzem, hogy átfolyik az élet az ujjaim
közt.
- Nincsenek
is ujjaid.
- Köszönöm!
- Oké, ne
haragudj! De mire vágysz még?
- Hmmm,
mire… - töprengett Bálint és behunyta a szemét. Igyekezett csak arra figyelni,
ahogy a napfény a hátát melengeti, de nem ment neki. Egy ideje már semmiben nem
lelte örömét.
- Na jó –
szólt végül a Király. – Nekem most haza kell mennem, mielőtt a Királyné
szétrúgja a vizes hátsómat. Holnap reggel ugyanitt találkozunk. Addig próbáld
meg kideríteni, mi bajod!
- Üdvözlöm a
Királynét – motyogta Bálint és hosszan nézte a part felé repülő barátját.
Közben a szíve még inkább sajogni kezdett. És ekkor hirtelen megértette, mi fáj
neki.
- Rájöttem,
mi a baj – köszöntötte barátját másnap. – A repülés!
- Mi a bajod
vele? Nem is repülsz! – kezdett szórakozottan tollászkodni a Király.
- Hát épp ez
az! Repülni akarok – A Király csőre megállt a tollai közt.
- Aha.
Repülni. Te.
- Tudom,
furán hangzik, de igen! Repülni akarok. – Bálint szemei bepárásodtak. – Odafent
akarok szállni az égen, mint te és a Királyné.
- Értem! –
kiáltott fel a Király. – Akkor szárnyakra van szükséged!
- Attól
tartok, igen – szólt gondterhelten Bálint.
- Rendben,
szerzek neked – bólintott a Király.
- Kérlek, ne
gúnyolódj velem!
- Nem, nem,
komolyan! Mindjárt jövök – szólt könnyedén a Király és elrugaszkodott Bálint
hátáról.
Bálint egy
idő után nem tudott úrrá lenni izgatottságán. Vajon tényleg hoz neki szárnyakat
a Király? Vajon tényleg tud majd velük repülni? Vajon…
- Helló, te
vagy Bálint? – hallott meg egyszer csak egy mély, női hangot a háta mögül. Megfordult
és eltátotta a száját.
- He… helló!
Igen, én… És te? – Soha ilyen gyönyörű lényt még nem látott életében.
- Az én
nevem Valentina. A Király mondta, hogy erre talállak.
- A Király…?
– hebegett Bálint.
A Király
mindeközben mosolyogva vitorlázott, magasan felettük az égen: - Nesze, a
szárnyaid, te mamlasz! – gondolta elégedetten, és hazarepült, egyenesen a
Királynéhoz.
 |
| Illusztráció: Steiner Lídia |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése