 |
| (c)Ritter Ottó |
Bongyifürt és Szösziöcsi szerencsére kimaradtak a kaland elejéből, mert az egyáltalán nem érdemelt hétvégét töltötték Nemmondomhol. Kóconborzas örült neki, bár így utólag már ő is nevetett az egészen, de akkor, ott az erdősáv szélén, a vaksötétben... Hát izé, ott is nevetett.
Tulajdonképpen vicces volt, már eleve az indulás. Kóconborzasnak ugyanis több és jobb dolga is lett volna a fesztiválozás helyett, csak éppen egy őrült pillanatában eldöntötte, hogy neki ez most kell. És még végig is dolgozza, mert olyat, hogy Kóconborzas csak úgy ül és nem csinál semmit?! - Tulajdonképpen fel kellene lépnem ezzel a cirkuszban, ha tudnám, hogy kell csinálni! – sóhajtotta, de a barátnője, MindennekEllenére csak a fejét csóválta.
- Biztos világszám lenne, azoknak, akik ismernek. De az emberiség 98% eleve semmit nem csinál. Inkább azzal lépj fel, hogy te ezt nem tudod. Na az, az világszám! – válaszolta MindennekEllenére, aki jóban volt a számokkal, fizikával és egyáltalán, semmittenni viszont ő sem tudott. Időnként Kóconborzassal kísérletet tettek a dologra, de egy idő után csengés-bongás, csapágy és fogaskerékhangok vegyültek a nevetésbe. Világmegváltó Kovácsműhely, jelent meg a helyiség ajtaján, lettlégyen az bármilyen helyiség és ajtó. Néha viszont annyira kellett nevetniük, hogy a világmegváltást meghatározatlan időre elhalasztották, ami persze csak a legközelebbi találkozásig tartott. Így aztán Kóconborzas fel és alá rohangászott a fesztiválon, olvasott fel, meg le, mesélt madzaggal és gitárral. Míg végül eljött az utolsó nap és hazaindult Bongyifürt és Szösziöcsi felé. De nem is Kóconborzas lett volna, ha nem tesz kitérőt, mert úgyis mindegy, meg úgyis szeret vezetni. Az már majdnem olyan, mint a repülés. Különösen a bukkanóknál. Meg akkor már hazaviszi a kedves kolleginát. "Öveket kérjük bekapcsolni, itt a kapitány beszél, az utazás alatt a következő zeneszámokat hallgathatják:"
— A Titanic zenéjét kellett volna — jegyezte meg másfél óra múlva Kóconborzas, miután szürkekocsi puffogó hangokat hallatva megállt.
Az olajlámpa is villogni kezdett, meg Kóconborzas fejében is a vészvillogó. Semmi baja nem volt a problémákkal, általában megoldotta őket, esetleg igénybe vette Az idő mindent megold névre keresztelt módszert, nem saját találmány, ellenben hatékony, különben sem kell mindig feltalálni a spanyolviaszt, mert az már majdnem fából vaskarika.
— Bárcsak az autó száguldozna úgy, mint a gondolataim - sóhajtotta Kóconborzas, de ebben is megtalálta a viccet, mert elképzelte, ahogy az autó fénysebességgel lődörög, mint egy részeg tengerész által kormányzott hajó a viharos tengeren. — A képzavarból is több a soknál! — nyögte hangosan, azzal nekiállt telefonálni, miközben persze a telefon merült, az autóban meg (mivel leállt) nem lehetett tölteni. Hamarosan megérkezett a felmentő sereg első osztaga (egy kedves kollegina), aztán a második, egy trailer. Kóconborzas arra gondolt, milyen kár, hogy Szösziöcsi nincs ott, mennyire élvezné, legalább ő a dolgot.
A szürke kicsi kocsit bevontatták a szervizbe, Kóconborzas pedig beletőrődött, hogy Bongyifürt és Szösziöcsi mégis további egy napot töltenek Nemmondomhol. Aztán csak ültek az egyes számú felmentő sereggel és hamar világos lett, hogy a szürkekocsi nem véletlenül állt meg akkor és ott. — Ahhoz, hogy repülni tudjunk, szárnyak kellenek - mondta a felmentő sereg. — Meg légáramlat sem árt és megfelelő körülmények - nézett vissza Kóconborzas és az üzlet megköttetett.
Az egyes számú felmentő seregnek ugyanis új repülésirányítóra volt szüksége. (Valójában egy szerkesztőre a szövegeihez, de ez nem hangzik olyan vagányul, szóval pszt!) A felmentő sereg aludni tért, Kóconborzas meg dolgozni kezdett. Másnap a szürkekocsi vigyorogva várta a szerviz udvarán, mintha csak azt mondta volna, látod, tudtam én, mire van szükséged. Kóconborzas azonban feszült volt, de aztán egy váratlan pillanatban elnevette magát és a számlát leszámítva minden jó lett. Elbúcsúztak hát a felmentő sereggel, miközben Kóconborzas startolt jött még egy telefon, hogy Szösziöcsi megsérült. Kóconborzas tehát megpaskolta szürkekocsit: — Felszállás! Szürkekocsi nem kérette tovább magát, nem köhögött, kopogott, pöfékelt. Falták a mérföldeket az aggodalomba vegyült vidámsággal. Szösziöcsi Kóconborzasra ütött, szóval túl nagy baja biztosan nincsen, el sem hagyja magát, jég hátán is megélő, nevetős fajta. Hussant a táj, a fák, az autók. — Igen, ez repülés - gondolta Kóconborzas. Hangosan szólt a zene, a szürkekocsi leengedte az ablakait, Kóconborzas hátradőlt az ülésben, bal kézzel kormányzott, a jobb tenyerét az ülés fejtámlájára simította hátulról. Nem volt idő, nem voltak kilométerek, nem volt semmi csak a mérhetetlen szabadság, a lehetőségek ezernyi végtelenje. — A biciklizés még ilyenebb - villant a gondolat Kóconborzasba. - Lerobogni a dombtetőről, amikor kizárólag rajtad múlik a sebesség, az ügyességeden a bukás vagy szerencsés megérkezés. Meg kell tanítanom Szösziöcsinek és főleg Bongyifürtnek. Meg kell tanítanom őket repülni! Aztán megérkeztek, és ahogy MindennekEllenére megjósolta, kilyukadt Kóconborzas erszénye. Szürkekocsi bűnbánóan pörgette a bal hátsó kerekét, hiszen az első, nagy lyukat az ő rendbe hozatása ütötte az erszénykén. Szösziöcsinek meg kitágult a pupillája, ahogy a fogorvos után meglátták Kóconborzas lyukas, üres erszényét. — Most mi lesz? - kérdezte Bongyifürt, aki mindig mindent tudni akart előre és ebben idegesítően hasonlított a Nemmondomholékhoz. Szösziöcsi Kóconborzasra nézett: — Majd lesz valahogy. — Legrosszabb esetben elmegyünk a templomba egérnek - vigyorgott Kóconborzas. - Az lesz ám a móka, pókfonál biztosítókötéllel ugrálni a templomtetőről. Bongyifürt és Szösziöcsi rémülten meredtek Kóconborzasra, teljesen elment szegénynek a megpróbáltatásoktól az esze… —Szegény, mint a templom egere - fűzött hozzá végre értelmeset Kóconborzas. — Eh, se templom egerei, se mások sem leszünk ettől. Bár azért pókfonálon toronyugrálni nagy vagányság lenne...
Szürkekocsi biztatóan villogtatta a lámpáját. Kóconborzas pedig tett néhány kört hazafelé. Hangos volt a zene, lehúzták az ablakokat és hátradőltek az ülésben. MindennekEllenére, ha látta volna, elégedetten dőlt volna hátra. A semmittevés szabadsága is hasonlít a repüléshez…
De leginkább a szabadság szabadsága hasonlít hozzá.
Tulajdonképpen vicces volt, már eleve az indulás. Kóconborzasnak ugyanis több és jobb dolga is lett volna a fesztiválozás helyett, csak éppen egy őrült pillanatában eldöntötte, hogy neki ez most kell. És még végig is dolgozza, mert olyat, hogy Kóconborzas csak úgy ül és nem csinál semmit?! - Tulajdonképpen fel kellene lépnem ezzel a cirkuszban, ha tudnám, hogy kell csinálni! – sóhajtotta, de a barátnője, MindennekEllenére csak a fejét csóválta.
- Biztos világszám lenne, azoknak, akik ismernek. De az emberiség 98% eleve semmit nem csinál. Inkább azzal lépj fel, hogy te ezt nem tudod. Na az, az világszám! – válaszolta MindennekEllenére, aki jóban volt a számokkal, fizikával és egyáltalán, semmittenni viszont ő sem tudott. Időnként Kóconborzassal kísérletet tettek a dologra, de egy idő után csengés-bongás, csapágy és fogaskerékhangok vegyültek a nevetésbe. Világmegváltó Kovácsműhely, jelent meg a helyiség ajtaján, lettlégyen az bármilyen helyiség és ajtó. Néha viszont annyira kellett nevetniük, hogy a világmegváltást meghatározatlan időre elhalasztották, ami persze csak a legközelebbi találkozásig tartott. Így aztán Kóconborzas fel és alá rohangászott a fesztiválon, olvasott fel, meg le, mesélt madzaggal és gitárral. Míg végül eljött az utolsó nap és hazaindult Bongyifürt és Szösziöcsi felé. De nem is Kóconborzas lett volna, ha nem tesz kitérőt, mert úgyis mindegy, meg úgyis szeret vezetni. Az már majdnem olyan, mint a repülés. Különösen a bukkanóknál. Meg akkor már hazaviszi a kedves kolleginát. "Öveket kérjük bekapcsolni, itt a kapitány beszél, az utazás alatt a következő zeneszámokat hallgathatják:"
— A Titanic zenéjét kellett volna — jegyezte meg másfél óra múlva Kóconborzas, miután szürkekocsi puffogó hangokat hallatva megállt.
Az olajlámpa is villogni kezdett, meg Kóconborzas fejében is a vészvillogó. Semmi baja nem volt a problémákkal, általában megoldotta őket, esetleg igénybe vette Az idő mindent megold névre keresztelt módszert, nem saját találmány, ellenben hatékony, különben sem kell mindig feltalálni a spanyolviaszt, mert az már majdnem fából vaskarika.
— Bárcsak az autó száguldozna úgy, mint a gondolataim - sóhajtotta Kóconborzas, de ebben is megtalálta a viccet, mert elképzelte, ahogy az autó fénysebességgel lődörög, mint egy részeg tengerész által kormányzott hajó a viharos tengeren. — A képzavarból is több a soknál! — nyögte hangosan, azzal nekiállt telefonálni, miközben persze a telefon merült, az autóban meg (mivel leállt) nem lehetett tölteni. Hamarosan megérkezett a felmentő sereg első osztaga (egy kedves kollegina), aztán a második, egy trailer. Kóconborzas arra gondolt, milyen kár, hogy Szösziöcsi nincs ott, mennyire élvezné, legalább ő a dolgot.
A szürke kicsi kocsit bevontatták a szervizbe, Kóconborzas pedig beletőrődött, hogy Bongyifürt és Szösziöcsi mégis további egy napot töltenek Nemmondomhol. Aztán csak ültek az egyes számú felmentő sereggel és hamar világos lett, hogy a szürkekocsi nem véletlenül állt meg akkor és ott. — Ahhoz, hogy repülni tudjunk, szárnyak kellenek - mondta a felmentő sereg. — Meg légáramlat sem árt és megfelelő körülmények - nézett vissza Kóconborzas és az üzlet megköttetett.
Az egyes számú felmentő seregnek ugyanis új repülésirányítóra volt szüksége. (Valójában egy szerkesztőre a szövegeihez, de ez nem hangzik olyan vagányul, szóval pszt!) A felmentő sereg aludni tért, Kóconborzas meg dolgozni kezdett. Másnap a szürkekocsi vigyorogva várta a szerviz udvarán, mintha csak azt mondta volna, látod, tudtam én, mire van szükséged. Kóconborzas azonban feszült volt, de aztán egy váratlan pillanatban elnevette magát és a számlát leszámítva minden jó lett. Elbúcsúztak hát a felmentő sereggel, miközben Kóconborzas startolt jött még egy telefon, hogy Szösziöcsi megsérült. Kóconborzas tehát megpaskolta szürkekocsit: — Felszállás! Szürkekocsi nem kérette tovább magát, nem köhögött, kopogott, pöfékelt. Falták a mérföldeket az aggodalomba vegyült vidámsággal. Szösziöcsi Kóconborzasra ütött, szóval túl nagy baja biztosan nincsen, el sem hagyja magát, jég hátán is megélő, nevetős fajta. Hussant a táj, a fák, az autók. — Igen, ez repülés - gondolta Kóconborzas. Hangosan szólt a zene, a szürkekocsi leengedte az ablakait, Kóconborzas hátradőlt az ülésben, bal kézzel kormányzott, a jobb tenyerét az ülés fejtámlájára simította hátulról. Nem volt idő, nem voltak kilométerek, nem volt semmi csak a mérhetetlen szabadság, a lehetőségek ezernyi végtelenje. — A biciklizés még ilyenebb - villant a gondolat Kóconborzasba. - Lerobogni a dombtetőről, amikor kizárólag rajtad múlik a sebesség, az ügyességeden a bukás vagy szerencsés megérkezés. Meg kell tanítanom Szösziöcsinek és főleg Bongyifürtnek. Meg kell tanítanom őket repülni! Aztán megérkeztek, és ahogy MindennekEllenére megjósolta, kilyukadt Kóconborzas erszénye. Szürkekocsi bűnbánóan pörgette a bal hátsó kerekét, hiszen az első, nagy lyukat az ő rendbe hozatása ütötte az erszénykén. Szösziöcsinek meg kitágult a pupillája, ahogy a fogorvos után meglátták Kóconborzas lyukas, üres erszényét. — Most mi lesz? - kérdezte Bongyifürt, aki mindig mindent tudni akart előre és ebben idegesítően hasonlított a Nemmondomholékhoz. Szösziöcsi Kóconborzasra nézett: — Majd lesz valahogy. — Legrosszabb esetben elmegyünk a templomba egérnek - vigyorgott Kóconborzas. - Az lesz ám a móka, pókfonál biztosítókötéllel ugrálni a templomtetőről. Bongyifürt és Szösziöcsi rémülten meredtek Kóconborzasra, teljesen elment szegénynek a megpróbáltatásoktól az esze… —Szegény, mint a templom egere - fűzött hozzá végre értelmeset Kóconborzas. — Eh, se templom egerei, se mások sem leszünk ettől. Bár azért pókfonálon toronyugrálni nagy vagányság lenne...
Szürkekocsi biztatóan villogtatta a lámpáját. Kóconborzas pedig tett néhány kört hazafelé. Hangos volt a zene, lehúzták az ablakokat és hátradőltek az ülésben. MindennekEllenére, ha látta volna, elégedetten dőlt volna hátra. A semmittevés szabadsága is hasonlít a repüléshez…
De leginkább a szabadság szabadsága hasonlít hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése