Rímkóci Bori:
Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?
Szabó Imola
Julianna: 2014-ben vettem egy nagy levegőt, és megkérdeztem Mészöly Ágit, hogy
az IC zárt csoport-e, és játszhatok-e esetleg velük ebben a virtuális
birodalomban. Az ajtó kinyílt. És az egészben a legjobb, hogy nem csak
játszótérre találtam így, hanem igazi cimborákra, szívcsücsök barátokra és
sajátbolygós hősökre is.
R.B.: Mit jelent
számodra, hogy az ÍC tagja vagy?
Sz.I.J.: Az IC
egy olyan tér, ahol szabadon lehet létezni. Találkozni szöveggel, képpel,
emberekkel és szándékokkal. Figyelemmel és nyitottsággal körbeölelt másik
dimenzió, ahol senki sem orrol meg rád, ha éppen nincs időd „átugrani”. Ha
pedig egy hatalmas fejessel vetődnél egy új témába, akkor szabadon megteheted.
Közben lehet kérdezni, és folyton rácsodálkozni arra, hogy milyen nagy erővel
bír egy közösség.
R.B.: Melyik
téma volt az elmúlt öt évben a kedvenced? Milyen projektet látnál szívesen?
Sz.I.J.: A Hét határon Nemzetközi
Meseprojekt volt a nagy kedvencem. Izgalommal vártam a képet, amihez majd írnom
kell. Akkor találtam Javier Zabala képzőművészre, és Maúllo Miska macskára,
aki az első abszurd meselényem. Ugyanakkor a gyerekrajzokhoz készített
szövegnél érzem azt, hogy olyan szerencsések vagyunk, hogy írhatunk. Hogy
azokhoz a zseniálisan bátor és erőteljes rajzokhoz hozzászólhatunk. Azokat a
perceket, amiket azzal töltöttem akkor, hogy több száz rajzot nézegettem, és
fogalmam sem volt melyiket válasszam, mert mindben volt valami, azt nehezen
felejtem. „A valami”. Ami miatt jó. Amiatt különösen jó néha ebbe a párhuzamos dimenzióba
ugrani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése