Interjú Bertóti Johannával

Bori igen erősen habozott, hogy feltegye-e a kérdéseit az egyik legcimborább cimborának, Bertóti Johannának. Kíváncsi volt a válaszaira nagyon, de még jobban szerette volna, ha Johanna mesél, vagy versel, de leginkább azt, ha előkapja a gitárját, és énekel. Végül győzött a kötelesség, Bori kérdezett, de utána elmazsolázgatott itt a blogon Johanna varázslatos világában.

Rímkóci Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?

Bertóti Johanna: Dávid Ádám hívott meg a Cimborák közé még az alapításkor. Azelőtt nem voltak publikált szövegeim, de nagyon érdekelt a gyerekirodalom. Boldogan csatlakoztam.

R.B.: Mit jelent számodra a közös munka?

B.J.: Kezdettől fogva motivált, hogy benne vagyok a csapatban. Elég nehezen írok, és mindig nagy segítség, ha van valamilyen téma, ami támpontként szolgál.

Nagyon rokonszenves a csoport mentalitása: többször megfogalmazódott, hogy olyan ez a hely, mint egy játszótér, ahol ki-ki bekapcsolódhat a játékba, ha kedve van hozzá. A szó szoros értelmébe vett játszótereket kinőttem már, de a játékkedv még megvan bennem, ezért nagyon örülök, hogy a Cimborák között lehetek.

R.B.: Melyik téma volt az elmúlt öt évben a kedvenced? Milyen projektet látnál szívesen?

B.J.: A sok kedvenc közül a Mi lenne, ha... témát emelném ki, amiben szervezőként is részt vettem. A téma lényege az volt, hogy gyerekrajz pályázatot hirdettünk meg, a beérkezett rajzokhoz pedig a szerzők szöveget írhattak. Nagyon tetszett, hogy a gyerekek alkotásai adták az ihletet az íráshoz, és mindenekelőtt nagyon tetszettek a beérkezett rajzok.

Olyan projektet látnék szívesen, ami ugyancsak interakcióra épül (nem volt hiány eddig sem az ilyen témákban). Pl. versmegzenésítéssel egybekötött téma (nem én mondom ki először).