Tóth Ágnes: Hívjatok a nulla-kettőn! (2. rész)

Kávai Renáta rajza (J. J. Zmaj Általános Iskola, Szabadka)

Második jelenet

Sósék otthona. Ugyanaz a nappali szoba. Közepes nagyságú, gyéren díszített fenyőfa áll az ablak előtt. Alig pár szem cukor van rajta. Az asztal a szoba közepére van húzva. Tálban piros almák, sütemény, egy üveg bor, ásványvíz, poharak. Tányérok. Vacsora után vannak. Asztal körül ül a család, kivéve nagytatát. Sütit eszegetnek. Apa balról, anya jobbról. Két gyerek egymás mellett, szemben a nézőtérrel. Nagytata a kanapén ül, térdén szalvéta, kezében kistányér, süteményt majszol. Amálka egy füzetbe írogat elfordulva Pistikétől, hogy az ne lássa, mit körmöl, de aki mégis bele-beleles a füzetbe. Igazság Tündér a kanapén ül az öreg mellett, a nagytata tányérjáról csipeget egy-egy falatka tésztát, nyalogatja az ujjacskáit. 

Anyuka: Na, most, hogy túl vagyunk az ünnepi vacsorán, megyek mosogatni. Minél hamarabb túl vagyok rajta, annál jobb. Nagyon elfáradtam. Hasogat a hátam, derekam. (Összeszedi a tányérokat és kimegy jobbról.)

Amálka: (Feláll, az ablakhoz megy. Kinéz.) Ó, de szépen hull a hó! (Ki-kipillantva az ablakon írni kezd a füzetébe.)

Apuka előveszi az újságot, felteszi a szemüvegét, olvasni kezd.

Pistike: Apa, melyik drót volt zárlatos? 

Apuka: A sárga. Úgyhogy egyikőtöknek sem volt igaza.

Pistike: Hurrá, hurrá, akkor Amálka fel kell olvassa a költeményeit. Hehehehe!

Amálka: (Szamárfület mutat Pistinek, és a nyelvét is kinyújtja.) Neked sokkal nehezebb dolgod lesz, mert nem szabad hazudjál egy hétig! Hihihihi!

A két gyerek kergetni kezdi egymást az asztal körül visítozva. Amál nagyokat üt Pisti fejére a füzetével, Pisti pedig jól megrángatja Amálka haját. A Tündér is szalad utánuk nevetve.

Apuka: Elég legyen, a nemjóját! Abbahagyni, mert elverem a port a feneketeken! Még szenteste sincs az embernek nyugta tőletek.

Amálka visszamegy az ablakhoz, írogat a füzetébe.

Pisti: (A szekrényhez lép, és a polcon álló tévét kapcsolgatja.) Hogy a fene egye meg! Már csak ez hiányzott! És éppen ma este! Ez a nyavalyás televízió nem működik! Éppen ma adta be a kulcsot! Biztos akkor, amikor apa kiverte a biztosítékot. Most aztán halálra unhatjuk magunkat!

Nagytata: Még hogy halálra unjátok magatokat! Rám jön a röhögés meg a sírás! Televízió nélkül meg számítógép nélkül nincs is élet a földön ugyebár. Bezzeg az én időmben még rádiónk sem volt, nemhogy flancos tévédoboz meg mobiltelefon, komputer. Mi emberi módon szórakoztunk. És ha beszélgetni akartunk a barátainkkal, akkor meglátogattuk egymást, és nem drótokon meg antennákon keresztül társalogtunk személytelenül, mint manapság. És mégse haltunk bele, kisapám! És nem is untuk magunkat. Olvastunk, fociztunk, fára másztunk, kártyáztunk, fát hasogattunk, segítettünk a ház körül. (Próbál felállni, de mindig visszahuppan. Nagyokat nyög.) A fene egye meg, úgy fáj a lábam a reumától, hogy nem bírok megállni rajta! Hiába, na, nagy betegség az öregség. (Ülve marad. A tündér mellette ül, megsimogatja a tata fejét, majd botocskájával megérinti az öregnek a térdeit.)

Pistike: (Odamegy a tatához. Elveszi tőle a kistányért, és az asztalra teszi.) Ne búsulj tata, mert már nem sokáig tart a szenvedésed. Felfedezték ugyanis az öregség ellenszerét. Csak beveszel egy fehér pirulát belőle, és kinőnek a fogaid, beveszel egy sárgát, és kinő a hajad, a pirostól aztán kiegyenesedsz, megerősödnek csontjaid, izmaid. Elhajítod a botot, és futsz a lányok után. Biz’ isten! Olvastam egy tudományos lapban az interneten. (Bumm, és leesik Pistike portréja a falról.)

Nagytata: Majd mindjárt kidől a fal is, ha tovább hazudozol, te nagyokos pernahajder! Szerintem beköltözött hozzánk egy szellem, aki nem tűri a lódításokat. Csak azt sajnálom, hogy nem a fejedre esett a képed.

Pistike: (kicsit megszeppenve) Menjél már a butaságaiddal tata, én nem hiszek a szellemekben. Különben is tudhatnád, hogy Kovácséknak az ikrei folyton ugrálnak a túloldalon, a rekamién, és attól rezeg a fal. A tavasszal már meggyűlt velük a bajunk. De megoldom én ezt a szellem-ügyet egykettőre. (Pistike fogja a saját képét, és bedugja a kanapé alá.) Így ni, szellem ide, szellem oda, most essen le a kép, ha tud! Hehehe!

Amálka: Apa, nincs még éjfél? Akkor szoktunk énekelni. És az ajándékokat átadni egymásnak.

Apuka: (Órájára néz.) Még csak 11 óra. Amálka, megkérdezhetem, mi a fenét csinálsz ott az ablaknál? Miért nem mész a konyhába segíteni anyának elmosogatni? Egész nap dolgozott szegény.

Pistike: Ne is álmodjatok róla, hogy Amál-Zabál mosogatni fog, mert most szállta meg az ihlet. Elkapta az írógörcs, és ilyenkor nem bírja abbahagyni. (Tündér kivesz egy marék aranydiót a zsebéből, és Pistihez vágja az egyiket. Pisti a nyakához kap, dörzsöli.)

Amálka: Téged meg a sírógörcs kap el mindjárt, ha jól belerúgok a sípcsontodba! (Tündér hozzávág egy diót Amálkához is, aki a fülét tapogatja.) Még télen is csípnek a szúnyogok?

Apuka: Amál! Várom a válaszodat.

Amálka: Nézem, milyen csodásan hull a hó odakint az éjszakában. Gyertek ide az ablakhoz, és nézzétek meg milyen gyönyörű lett a város. (Tündérke odaszalad és kinéz az ablakon. Amálka a szívére szorítja a kezét, és áhítattal mondja) Ó, a tél maga a nagy Fehér Titok. Éjjeli sötétség borul a behavazott tájra. Itt-ott apró villanykörték világítanak a magas, hósapkás póznákon, és titokzatos kör alakú fényt szórnak a hóra. A sápadt fénykörben apró hó-szemcsék villognak, kavarognak, mint millió kristálypor. És a hófehér út most olyan sejtelmes, alaktalan és kihalt, mint a szellemek útja. Ritkán lehet ilyen fenséges jelenséget látni. Annyira megihletett, hogy verset írtam róla.

Pistike: Akkor olvasd fel inkább, mert nincs kedvem elmenni az ablakig.

(Igazság Tündér csípőre tett kézzel áll, bosszús arckifejezéssel ingatja a fejét.)

Nagytata: Úgy van. Olvasd fel, Amálka! Én úgysem bírok felállni innen.

Apuka: (Leteszi az újságot, leveszi a szemüvegét. Feláll, nyújtózik, visszaül.) Nahát, nem is tudtam, hogy verseket írsz. Meg vagyok lepődve. (Kikiált.) Anya gyere be gyorsan, nagy meglepetést tartogat nekünk Amálka.

Anyuka: (Beszalad jobbról, kezét egy konyharuhába törölgetve.) Na halljam, mi az a meglepi?

Pistike: Családunk lírai lelkű házi költőnője felolvassa hóhullás ihlette versét. Készíthetitek a babérkoszorút.

Tündér leszáll a kanapéról, és közel megy az asztalhoz. Vár.

Anyuka: (Szívéhez kap.) Jesszusom! Nem is tudtam, hogy az én kislányom verseket ír. Istenem, Uram, ne hagyj el! Halljuk, halljuk! (Leül egy székre.)

Amálka a család felé fordul, köszörüli a torkát, és olvasni kezdi a versét. A családtagok egyre jobban elcsendesülnek.

December – írta Sós Amálka

Nézd, milyen sok hópillangó

táncikál az éjben,

mintha csak az öröm fénye

szállna a sötétben. 

Lesz belőlük hótakaró,

pihe-puha szőnyeg,

kertek alján hamarosan

hóemberek nőnek.

Némelyikük varázsseprűt

szorongat kezében,

azon száll a házak fölé

holdvilágos éjen.

Hogyha szépnek találja a

mélyen alvó várost,

megemeli kalapját,

a rozsdásfülű lábost.

Igazság tündér törölgeti a szemét, és kis csengettyűt ráz. Ettől halk, örömteli, csilingelő zene csendül fel, majd elhalkul. Mindenki tapsol, csak Pistike nem.

Pistike: Micsoda marhaság! Még hogy a hóemberek seprűnyélen szálldosnak a város felett! Röhög a májam. (Tündér a fiú fejére sóz a botocskájával, Pisti odakap mérgesen.)

Amálka: Irigy pulyka! Érzéketlen fatuskó! (Amál fejére is rácsap.)

Pistike: Nagy kultúró! Az lesz belőled!

Amálka: Belőled meg hullamosó! Ahhoz pont illeni fog a halálfejes trikód!

(Tündér jó nagyot csap Pisti és Amálka fejére, akik ijedten húzzák be a nyakukat.)

Nagytata: Amálkám, te ne törődj Pistikével! Neki a szar is ízetlen. Ez a vers egyszerűen gyönyörű volt drágaságom, le a kalappal! Igazi tehetség vagy. Még sokra viszed az életben. Talán még megérem, hogy híres költő leszel. (Törölgeti a szemét.)

Anyuka: (meghatottan, sírós hangon) Drágám, gyere ide, hadd öleljelek meg! Nem is tudtam, hogy ilyen tehetséges kislányom van. Igaz a mondás, hogy az alma nem esik messze a fájától. (Megölelik, megpuszilják egymást.) Tudod, én is írogattam verseket kislány koromban, és van egy szép karácsonyi versem, amit akkor írtam, amikor papónál, anyai nagyapámnál töltöttem a karácsonyi ünnepeket. Ó, még mindig szóról szóra emlékszem rá.

Amálka: Anyu, mondd el, kérlek, azt a verset! Úgy szeretném hallani!

Apuka: Halljuk, halljuk azt a verset, drágám!

Anyuka: (Megáll az asztal előtt. A törlőruhát a melléhez szorítja, a fakanállal kimutat az ablakon, és ábrándos tekintettel szavalni kezd.)

Giling-galang

Karácsonyváró a tél,

Fehér szárnyán szél zenél.

Mosolyog a Hold az égen,

Hóangyalkák szállnak szépen.

Ezüstfenyő tárja karját,

Tőlük várja hópalástját.

Lent a völgyben szól a harang,

Azt énekli: „giling-galang”.

Hirdeti a Szent Ünnepet,

A kis Jézus megszületett.

Este van, s a gyertyafényben,

Szeretetben, békességben

Kicsi házban engem várnak

Bekopogok, ajtót tárnak.

Kalácsból font öröm vár rám,

Angyal zenél arany hárfán.

Odabent én, nagyi, papó,

Kint meg vattacukor a hó.

Tündér tapsikol, nevet. Mindenki tapsol.

Apuka: (megöleli, megpuszilja Anyukát) Nagyon tehetséges vagy, Irma. Csodaszép volt ez a vers. Úgy emlékszem, meg is jelent egy irodalmi lapban. Máskor is írjál!

Anyuka: Ó, hát persze. Ahogy te azt elképzeled. Majd, ha a sok munkától egy lélegzetvételnyi időhöz jutok, majd akkor. De nagyon örülök, hogy végre elmondhattam nektek. Ez a mai nap a meglepetéseké és az örömé. Nem tudtam, hogy ilyen tehetséges a lányunk. 

Nagytata: Honnan is tudhattátok volna, hogy verseket ír, amikor nem értek rá odafigyelni a gyerekekre. Reggeltől estig csak dolgoztok. Az én időmben nem dolgoztak annyit az asszonyok, otthon maradtak a gyerekekkel. Nem is voltak úgy szétesve a családok, mint manapság, amikor a szülők reggeltől estig melóznak, pluszmunkát vállalnak, hogy elég legyen a pénz. A kölykökre meg senki nem figyel oda. Nekik csak a számítógép, a tévében durrogó hülye akciófilmek meg horrorok és disznóságok jutnak. Mindenütt erőszak, öldöklés, robbantgatás, trágár szavak, erkölcstelenség. Csavargás, piálás, drogozás, bulizás. Meg pirszing és tetoválások, a nemjóját!  És Pistikéről mit tudtok, kérdem én? Mert ő aztán egy külön fejezet. Lóg a suliból, állandóan csak zenét hallgat, és eladogatja a cuccait. Múlt héten tudjátok, mit tetováltatott a felsőkarjára? Láttátok?

Pistike: Miket hordasz itt össze tata? Nem is igaz, hogy tetováltattam!

(Tündér rácsap Pisti fenekére, veri a dobját. Mindenki összerezzen.)

Anyuka: Csak tudnám ki a fene püffögtet ennyit karácsony este, hogy nem sül le a bőr a képéről!

Nagytata: Én mondom, hogy ez egy szellem, aki beköltözött a lakásunkba, hogy még idejében figyelmeztessen benneteket arra, hogy rossz felé mennek itt a dolgok... A képek sem hiába estek le a falról.

Anyuka: Tata, ne beszéljen zöldségeket itt nekünk, mert mindjárt beadom a nyugtatóját, és lefektetetem.

Nagytata: Akkor sincs rendben semmi. És Pistike igen is tetováltatott valamit a felsőkarjára. Kérdezd meg tőle, hogy miből fizette ki a tetoválást!

Apuka: Megáll az eszem! Szörnyű dolgokat hallok. Na, gyere csak ide Pisti fiam, és mutasd a karodat!

Pistike: Ne izélj már apa, nem kell mindent elhinni az öregednek. Tudod, hogy szeret nagyokat mondani, mint a kollégája, a Háry János. (Apuka elkapja Pistike fülét, és megcsavarja, úgy húzza közel magához a fiút.)

Apuka: Hogy beszélsz te a nagyapádról, mi? Na húzzad csak fel az inged ujját, te jómadár!

Pistike felgyűri az ingujját, ott a tetoválás.

Pistike: Csak egy halálfejet tetováltattam, olyat, ami a trikómon van. Most mit vagytok úgy oda? Több száz korombeli fiúnak van már tetkója a suliban. Nehogy már egyedül nekem legyen lelki furdalásom miatta!

Apuka: Na halljam, miből fizetted ki a tetoválás árát? Ki vele! De az igazat mondd, az istenfáját, mert akkora pofont kapsz, hogy reggelig zúgni fog a füled!

Pistike: Eladtam az Irodalmi Lexikont. Annak az árából fizettem ki.

Apuka: Szóval ezért nem találom már egy ideje. Tudtad, hogy szükségem van rá a munkámhoz. Miért nem a CD-idet adtad el, mi? Na, fiam, ma nem hoz neked a Jézuska ajándékot! (kiabál) A nyári szünidőben pedig elmész dolgozni, hogy megkeresd a lexikon árát, és visszavásárold az antikváriumból! Meg van értve!?

Nagytata: Nagyon helyes. Nagyon helyes! Úgy látom, megjött végre az eszed, fiam.

(Amálka és anya összebújva hallgatják, nagytata elismerően bólogat, botjával a padlót koppintgatva, háttérben a tündér bólogat.)

Pistike: Ó, apa, ne izélj már. Miért kell mindent úgy felfújni. Elegem van abból, hogy mindig hagyod magad befolyásolni a nagytatától. Meg kellene értenetek végre, hogy már nem az ő világát éljük, hanem a huszonegyedik századot. Ne menjünk már vissza a kőkorszakba, jó?

Apuka: Én hallgatok az apámra és tisztelem, mert özvegyen, kétkezi munkával nevelt fel engem. És becsületre, tisztességre, igazmondásra tanított.

Pistike: (kiabál) Becsület? Tisztesség? Igazmondás? Nem is vitted semmire vele! Nézd meg a szomszédunkat, a Nyerges famíliát. Lopnak. Csalnak. Hazudnak! És multimilliomosok lettek.

Apa: (Nagyon ki van magából kelve, lép egyet Pisti felé.) Engem mersz te becsmérelni a becsületességem miatt? Engem mersz összehasonlítani egy tisztességtelen csalóval, egy korrupt alakkal? (Püff, leken egy nagy pofont Pistinek, aki megtántorodik, és arcára tapasztja a kezét.)

Nagytata: (Botjával ütögeti a padlót) Brávó, brávó! Úgy kell neked, te pernahajder! Már régen el kellett volna húzni a nótádat!

Anya: (Apához szalad, lefogja az újra ütésre emelkedő kezét.) Kérlek, ne bántsd! Még gyerek. Nem ismeri a világ piszkos oldalát. Nem gondolta komolyan, amit mondott. Csak az irigység és a keserűség beszélt belőle.

Pisti: (hüppögve) Igenis irigy vagyok és megkeseredett! Nincs igazság a földön! A szomszéd drágalátos fiacskája, Alpár, aki egy idős velem, születésnapjára BMW-t kapott. Pedig egy lusta agyú, tohonya állat. És amíg nagykorú nem lesz, a saját sofőrje hozza iskolába minden nap. Nektek meg a becsületes munkából soha nincs elég pénzetek! Az idei karácsonyon is csak a tavalyi kőkemény cukor került a fára. Sajnálom, hogy Anya sem kaphatja meg azt a kékselyem estélyi ruhát, amit olyan sóvárogva nézeget minden nap a szemben levő butik kirakatában, hogy Amálkának nincs egy laptopja, amibe beírhatná a verseit, hogy Apának nincs digi video kamerája, amivel filmezhetne a kirándulásokon, ünnepnapokon, és most már lexikonja sincs miattam. Hogy nem kaphatok egy nyamvadt gitárt, amin a saját szerzeményeimet játszhatnám el, és azt is sajnálom, hogy szegény nagytatának a lábai úgy fájnak, hogy alig tud rájuk állni. Elegem van mindenből! Torkig vagyok az egésszel! (Az asztalra borul, és a karjába temetve az arcát hangosan, keservesen zokog. Tündér szomorúan lehajtja a fejét, kis kézfejével törölgeti a szemét.)

Anyuka: (Megsimogatja Pisti kobakját.) Nem kell túlzásba esni. Valahogy mindig minden kisikeredik. Igyekszünk mindent megadni nektek. Majd minden jóra fordul, meglátod. A mi gazdagságunk a szeretetben, a tisztességben és a tudásunkban rejlik. (Ráhajol Pistikére és puszilgatja fejét.)

Tündér nagyot üt a dobra. Bumm-Bumm! Hirtelen sötét lesz. Beindulnak a villogó színes diszkó-fények. Varázslatos csiribiri zene szól egy percig, közben furcsa zajok, mozgás van. A család körül nagy a jövés-menés, kis manók futkosnak, pakolásznak, aztán abbamarad a villogás, manók eltűnnek. Lassan kivilágosodik a szoba. A családtagok tátott szájjal meresztik a szemüket a karácsonyfára, ami gyönyörűen fel van díszítve. Friss cukrok, csokoládék, aranygömbök, angyalhajak vannak rajta. Fa alatt gitár, asztalon laptop, digitális videokamera, a szekrényajtóra kívül kékselyem estélyi ruha van akasztva. Nagytata nyakában meleg sál piroslik. Fején szőrmesapka. Pár pillanatig megdöbbenve szemlélik mindannyian a dolgokat.

Amálka: (Elsőként tér magához, felkapja a laptopot magához öleli.) Köszönöm, köszönöm!

Pistike: (Felkapja a gitárt, megpengeti) Óóóó, örök hálám! Ígérem, többé nem hazudok, nem beszélek csúnyán.

Anyuka: (A szekrényhez rohan, maga elé tartja az estélyi ruhát.) Istenem, pont az én méretem! Nagyon örülök neki. Köszönöm, köszönöm!

Apuka: (Felveszi a videokamerát, nézegeti, beállítja.) Egek, teljesült a kívánságom! Szívből köszönöm. Ez igazán nagy meglepetés-ajándék! Anya, vedd fel az estélyit gyorsan, aztán álljatok a karácsonyfa elé, lefilmezlek benneteket. (Anya gyorsan leveszi a pongyolát, és belebújik az estélyibe. Amálka gyertyákat csíptet a fára, és meggyújtja őket.)

Nagytata: Nahát, köszi az ajándékot! (felugrik a kanapéról, bot nélkül fürgén a fához siet.) Jézusom, tudok járni. Csoda történt. Elmúlt a reumám! Mondtam én, hogy valami titokzatos szellem vagy jó tündér járt itt ma este.

Apuka: Ne butáskodjon tata, ez nem a tündér volt, hanem az aszpirin. Álljon inkább oda a többiek közé! (Behallatszik a harangszó a közeli templomból. Bim-bam, bim-bam.)

Anyuka: Drágáim. Megszületett a kis Jézus. Éjfél van.

Pistike megpengeti a gitárt, és gitárkísérettel mindannyian énekelni kezdik a Mennyből az angyalt. A tündérke mosolyogva a csoport elé áll, ő is énekel. Apa bekapcsolja a videokamerát, és lefilmezi a fa előtt csoportosuló, éneklő családját.

Apa: Na, most végre megörökítettelek benneteket! Milyen régen vágytam már erre a percre.

Tündérke kilép a csoportból, a jobb oldali ajtó felé szalad mosolyogva, puszit int a család felé, a nézők felé, és kisurran az ajtón.

Apa: Gyertek, nézzük meg hogyan fest a család együtt! Azonnal visszatekerem a szalagot. Mindenki odaszalad, hogy lássa. Nézik a felvételt, egymás kezébe adják a gépet.

Anyuka: Ki ez itt? Egy pillangó kisasszony?

Amálka: Ezt nem hiszem el! Itt áll előttem egy lepkeszárnyú csitri. Nem is láttam eddig.

Pistike: Ti is látjátok? Ki a fene ez szárnyas pipi itt közöttünk? Hogy került ide?

Apuka: (Nézi a felvételt. Még közelebb viszi a szeméhez és felkiált) Híjnye ,a mindenit! Igaza volt a nagytatának. Vendégünk volt. Vendégünk bizony! Mégpedig olyan valaki, aki nem csak a szemünket, hanem a szívünket is megnyitotta, hogy jobban halljuk, lássuk, és megértsük egymást. És ma este ez a legértékesebb karácsonyi ajándék mind közül! Azt mondom, becsüljük meg nagyon! Most pedig gyertek az asztalhoz, koccintsunk erre a csodálatos eseményre! Gyerekek, ti szőlőlevet kaptok, anyuka és nagytata borocskát. (Mind az asztalhoz lépnek. Apa mindenkinek tölt.) Boldog karácsonyt kívánok, kedveseim! Boldog szentestét! (Mind koccintanak.)

Mindenki: (egyszerre) Áldott békés karácsonyt!

A szobára és a családra fokozatosan sötétség borul. Csak a karácsonyfán égő pár gyertya halvány fénye pislákol. Hirtelen éles, kerek reflektorfény vetődik a színpad szélére, amelybe belép a tündér. Erősen meg van világítva. Botocskájával beint, mint egy karmester. Ráüt a dobjára. Zene megszólal, és ő énekelni kezd (vagy szavalni).

Igazság Tündér:

Jöttem, láttam, végül győztem.

Rendet tenni alig győztem.

Megsúgok egy apróságot, 

Kedvelem a Sós családot.

Pistit, Amált, apát, anyát,

Meg a reumás nagypapát.

Nehéz tőlük búcsút vennem,

De sajnos most el kell mennem.

Sok Sós család van még, kérem,

Itt ülnek a nézőtéren.

Vagyok Igazság-varázsló,

Szemem izzó és parázsló,

Nyelvem éles, szívem bátor,

Szikrát szór a hazugságtól.

S vagyok nagyon vigasztalan,

Ha valami igaztalan.

Konfliktust nem tűrök, kérem,

Felforr tőle agyam, vérem.

S ha egy hazug szó felröppen,

Varázs dobom nagyot dörren:

Bumm! - Bumm! - Bumm!

A megoldást jól kiötlöm,

Ha szükség van, jövök rögtön.

Hívjatok a nulla-kettőn, (Felmutat az ég felé)

Fent ülök egy bárányfelhőn!

Jól bánok a varázs-szerrel,

Hívj, és tekerek ezerrel.

Csörögj rám a nulla-kettőn,

Fent ülök egy bárány felhőn.

Tündér integetve szalad kifelé, közben kezével telefont imitálva, még lekiált a nézőtérre:

Tündér: A nulla-kettőn!!!

Eltűnik a színről, ami már teljesen sötét.

Függöny

VÉGE