Tóth Ágnes: Hívjatok a nulla-kettőn! (1. rész)

Vidám kis színdarab egy karácsonyi készülődésről

Időtartam: kb. 40 perc.

Köteles Anna rajza (EmArt Műhely, Szabadka)

A Sós család karácsonyi készülődését láthatjuk, ahol három generáció él együtt: apa, anya, nagytata és gyerekek. A lány 12 éves, a fiú 14.

A darab „láthatatlan” főszereplője az Igazság tündérke, aki nem tűri a hazugságot, a csúnya szavakat, a konfliktust, és az a hivatása, hogy az ilyen problémás családoknál rendet teremtsen.

Szereplők:

Igazság tündérke, ő végig láthatatlan a szereplők számára, csak a nézők látják. 6-7 év körüli gyermek nagyságú. Haja kék és göndör, homlokán csillag, szeme nagy, szája mosolygós. Két oldalt az arcán egy-egy piros pötty. Sötétkék trikóján elöl félhold és pár csillag. Sötétkék buggyos nadrágján csillagok, ezüst csatos kék cipőcskében van. Hátán szitakötő szárnyacska. Nyakába akasztva aranyozott dobocska. Kezében aranyozott varázsbotocska, egyben dobverő.

Apuka – 40 éves, szemüveges. Újságíró és irodalomkritikus. A szigorúság és a becsületesség mintaképe.

Anyuka – 38 éves tanárnő. Kék babos kötényben, babos kendőben végzi a házimunkát. Konfliktusmegoldó személyiség.

Nagytata – 75 éves, görnyedt, ősz bácsi tréning ruhában, bottal a kezében. Nehezen mozog a reumája miatt. Kicsit infantilis, de mindig fején találja a szöget.

Amálka – 12 éves bakfis. Lírai, romantikus alkat. Verseket ír titokban. A füzete állandóan nála van.

Pistike – 14 éves kamasz. Vagánykodó, hazudozó, lázadó rocker. Fekete haja tüskésen meredezik a fején. Fekete farmerben van, fekete trikóján halálfej. Kezén fekete szegecses csuklóvédő.

3 manó – fekete trikóban, nadrágban, hogy a sötétben szinte láthatatlanok legyenek.

Szín: Sósék otthona. Nappali szoba. Balról ablak, előtte asztal abrosszal, adventi koszorúval, székekkel. Szemben a kanapé. Felette a falon egymás mellett jól látható, felnagyított fotók  – a szereplők portréi – sorakoznak (üvegtelen, műanyag keretben):  Pisti, anya, Amálka, apa, és nagytata arcképei.  Jobb oldali falon szekrénysor. Egy kétajtós rész és két polc. Rajtuk TV készülék és könyvek. A szoba üres.

Első jelenet

Megszólal a zene. Kicsit varázslatosan, mintha csillagport hintenének.

Villogó színes diszkó fény.

Kinyílik a szekrényajtó, és kidugja göndör fejét Igazság tündér, körülkémlel, majd kilép, trallalázva és a villogó színes diszkó fényben körbetáncikálja a szobát, majd előreszalad a színpad széléig, ahol reflektorfény világítja meg. Végigméri a közönséget, arany botocskájával dobpörgésbe kezd, aztán (énekelve vagy szavalva) tánclépésekkel kíséri a szöveget: jobbra kettő – lábemelés, balra kettő – lábemelés:

Tündér:

Igazság Tündér a nevem,

Azt mondták, hogy itt a helyem,

Most érkeztem holdsugáron,

Segítek a Sós családon.

Itt az igazság nem hódít,

Kicsi és nagy sokat lódít.

De ennek most véget vetek,

Ideje, hogy rendet tegyek!

Vagyok  Igazság-varázsló,

Szemem izzó és parázsló,

Nyelvem éles, szívem bátor,

Szikrát szór a hazugságtól!

Hazug szót nem tűrök, kérem,

Felforr tőle agyam, vérem!

S ha egy hazug szó felröppen,

Varázsdobom nagyot dörren:

(Nagyot üt botocskájával a dobra.)

Bumm!

Villogó fény kialszik.

Tündér: No de munkára fel! Hozzuk helyre a dolgokat! Nézzük, kikkel lesz dolgom!

(Varázs-zene. A kanapéhoz szalad, felugrik rá, és egyet-egyet lépve végig megy a felakasztott képek előtt, aranybotjával egyenként rájuk koppintva, énekel, vagy szaval.)

Tündér:

Felmérem most a terepet,

Ideje, hogy rendet tegyek.

Ez itt Pisti, ez meg anya,

Amál, apa, és nagyapa.

Jól megférnek itt a falon,

De az életben nem nagyon.

Na de én most teszek róla,

Hogy forduljon minden jóra.

Vagyok  Igazság-varázsló,

Szemem izzó és parázsló.

Nyelvem éles, szívem bátor,

Szikrát szór a hazugságtól.

Hazug szót nem tűrök, kérem,

Felforr tőle agyam, vérem,

S ha egy hazug szó felröppen,

Varázsdobom nagyot dörren:

(Nagyot üt botocskájával a nyakába akasztott dobra.)

Bumm!

Villogó fény kialszik.

Nyílik balról az ajtó. Tündér nem bújik el, leül a kanapé támlájára a képek alá. Két kis lábát lóbálja. Tudja, hogy láthatatlan.

Apuka: (Belép, öltönyt visel, dudorászik, nem látja a tündért, a könyves polchoz lép, és keresgél a könyvek között.) Ez felháborító! Sehol sem találom az Irodalmi Lexikont. Pedig meg mernék esküdni, hogy a felső polcra tettem, a Jókai kötetek mellé. (Körülnéz gyanakodva.) Mintha valami nagy puffanást hallottam volna az előbb, de úgy látom, minden rendben van, semmi nem esett le. Biztos a szomszédból jött a zaj. Hiába, vékonyak a falak. Na, végre itt egy nyugodt hely, ahol olvasni is lehet. Az egész lakás kész hangyaboly így, a karácsonyi készülődés idején. Megfogadtam, hogy nem idegeskedem, és nem veszekszem. Az olvasás mindig megnyugtat. (Kiveszi a zsebéből az újságot, leül az asztal bal oldalához, felteszi a szemüvegét.) Először nézzük az időjárást. (Olvasni kezd. Felkiált.) Na, végre havazni fog! Szép fehér karácsonyunk lesz!

Bejön anyuka jobbról, egyik kezében fakanál, másikban portörlő, feje babos kendővel hátrakötve, előtte babos kötény, törölgetni kezdi a port a bútorokról.

Anyuka: Jól hallottam? Azt mondtad, havazni fog? Jaj, úgy örülök, hogy fehér karácsonyunk lesz! Nincs is annál csodásabb.

Nagytata: (Bal oldali ajtón botra támaszkodva betotyog nagytata, lehuppan a kanapéra és köhögni kezd.) Megmondtam Irma, hogy ne takaríts, amikor a szobában vagyok, mert allergiás vagyok a porra! Khöm-khöm.

Anyuka: Nagytata, ne kekeckedjen velem, jó? Maga nem is volt bent, amikor elkezdtem a port törölgetni. Különben is, tegnap vettem magának allergia elleni orvosságot, vegye be, és hallgasson! (Anyuka az események alatt jön-megy, mindent letörölgetve. Nagytata meg a kezével hessegeti a felszálló port, és bele-beleköhög a beszédközökbe.)

Jobbról beszalad a két gyerek, kezükben kusza drótok színes égőkkel. Sikongatva szaladnak két kört az aszal körül, aztán leülnek az asztal mellé, a drótokat az asztalra teszik, és bogozgatják.

Pistike : Na, most leellenőrizzük, hogy működnek-e. Holnap már díszíteni kell a karácsonyfát.

Nagytata: Csak nehogy valami ormótlan nagy fenyőfát vegyetek! Először is túl drága, másodszor úgyis csak izé, szimbi-szimbu, szimbóliumnak kell. Elég lesz egy egészen kicsike fenyőfa.

Amálka: Csak nehogy valami kis csenevész fát vegyetek, hanem egy szép nagy ezüstfenyőt, ami a földtől a plafonig ér. Az ám az igazi!

Nagytata: És az ablak elé kell állítani, mert ott nem lesz útban, és nem kell kerülgetni.

Pistike: Csak nehogy az ablak elé tegyétek, mert elveszi a világosságot, és nem lehet kilátni az ablakon, ráadásul a radiátor melege elszárítja hamar a tűleveleket, és idő előtt lehullanak. Tata mindig hülyeségeket beszél. (Tündér a Pisti fejére üt, Pisti odakap, megvakarja a búbját.)

Nagytata: Pisti, te mindig ellentmondasz nekem. Ha én fiatal koromban így beszéltem volna a nagyapámmal, olyan pofont kaptam volna, hogy leesem a kanapéról!

Pistike: Nem is volt kanapétok, amikor fiatal voltál. Te mondtad, hogy csak egy priccsetek volt. (Tündér nagyobbat üt a Pisti kobakjára, aki behúzza a nyakát, tapogatja a fejét, nézeget körül, mi lehetett ez?)

Nagytata: Elegem van a büdös nagy logikádból és a még nagyobb szádból, jobb lesz, ha befogod, mert véletlenül eltalálom a tenyeremmel. (Botjával kopogtatja a padlót.) Azt mondom, hogy a szoba közepére kell állítani a fát.

Apuka: Csak a szoba közepére ne állítsuk a fát, mert akkor eltakarja a tévét, és nem fogjuk látni az ünnepi műsort.

Nagytata: Mondtam, hogy rossz helyen van a televízió. Már három éve folyton mondom, de senki nem figyel rám. Így jár az ember, ha megöregszik. Le se tojják.

Anyuka: Nagytata, maga csak hallgasson, mert itt mindenki a maga kedvében jár. A tavaly is csak maga miatt vettük meg a fára azt a rengeteg színes égőt, amit most a gyerekek bogoznak.

Pistike: A fene egye meg ezeket a vacak drótokat! Most jól belegabalyodtam! Csak tudnám, miért nem égnek a színes égők. Biztos zárlatos valamelyik szál. Amál, te melyikre tippelsz?

Amálka: Le merem fogadni, hogy a zöld színű huzalban van a hiba. Lehet, elszakadt a drót valahol a szigetelés alatt. (Maga felé húzza a drótcsomót.)

Pistike: Egy frászt van a zöld elszakadva, te nagyokos! Szerintem ebben a piros drótban van a hiba, ez nagyon meg van csavarodva. Mibe fogadunk? (Maga felé húzza a drótokat.)

Amálka: Ha nekem van igazam, és a zöld drót van valahol elszakadva, akkor meg kell ígérd, hogy egy hétig nem fogsz hazudni. Hi-hi-hi!

Pistike: Rendben van. Ha pedig nekem van igazam, és a piros drót zárlatos, akkor egy hétig minden nap el kell mondjad valamelyik versedet, amit titokban írogatsz, és dugdosol. Amál-Zabál. He-he-he.

Amálka: (Rácsap Pisti fejére a füzetével) Te csak ne röhögj, mert én igenis el fogom mondani a költeményeimet! Rólad máris mondok egyet:

„Pisti bátyám huligán,

Feje helyén buzogány.” – És most add ide a zöld drótokat! (Maga felé ránt egy csomó huzalt.)

Anyuka: Amálka, Pistike, csak el ne kezdjétek itt javítani ezeket a vacak drótokat, mert majd megint kiveri a biztosítékot, mint a tavaly, és sötétben maradunk reggelig.

Apuka: Igaza van anyátoknak. Ti csak ne nyúlkáljatok az elektromos dolgokhoz, mert megüt az áram. Adjátok ide, majd inkább megnézem én! (Odatolják a drótcsomót az apjuknak.)

Nagytata: (Felemelkedik a székről, botjával hadonászik.) Fiam, te csak maradj az irodalomkritikánál, és ne javítgass kontármódra semmit, inkább hívjál egy villanyszerelőt, aki ért hozzá.

Amálka: Nem kell ide semmiféle szerelő. Gyújtsunk gyertyákat és csillagszórókat, az olyan szép, ünnepi hangulatot áraszt.

Nagytata: Csak gyertyákat és csillagszórókat ne gyújtsatok, mert le fog égni a fa és az egész lakás, mint a tavaly a Szabó családnál a negyedik emeleten.

Apuka: (Az asztalra csap.) Elég volt a vitából és a kerepelésből! Sok beszéd szegénység. Cselekedjünk! Anya, vedd elő a szaloncukrot, és a lurkók meg nagytata hurkoljanak rá cérnát, hogy fel tudjuk majd aggatni a fára. Én megjavítom addig ezeket a zárlatos drótokat. (Leteszi az újságot, maga elé húzza a drótokat, és bogozni kezdi a szálakat.)

Amálka: (Feláll, és kihúzza a szekrény oldalsó fiókját.) Mindjárt megkeresem a zöld színű cérnát. Annak illik a színe a zöld ágakhoz. (Kiveszi a cérnát meg az ollót. Visszaül, és vagdosni kezdi a cérnát a kötözéshez.)  

Anyuka: (Kinyitja a szekrényajtót. Kivesz egy kartondobozt az összehajtogatott pulóverek alól. A doboz gyanúsan könnyű. A füléhez emelve rázogatja, majd leveszi a doboz tetejét, és az üres dobozt magasra emelve meglengeti.) Ó, a hétszentségit neki, ez a doboz üres! (Szemöldökét összevonva az öreghez lép. Csípőre tett kézzel, mérgesen néz a nagytatára, és az orra elé dugva rázza az üres dobozt.)

Anyuka: Nem állja meg tata, hogy titkot tartson a kölykök előtt, mi?

Nagytata: Nem én árultam el nekik, hogy hova tetted a cukrot. Én csak azt mondtam, hogy ne keressék a pulóverek alatt. Most miért nézel ilyen csúnyán rám? Százszor mondtam, hogy a szaloncukrot nem szabad olyan hamar megvenni, mert a srácok felzabálják, és nem lesz mit aggatni a fára. Bezzeg az én időmben nem volt ilyen nagy pocsékolás. Amikor én fiatal voltam, és annyi idős, mint Pistike, pékinasként dolgoztam, hogy eltartsam az özvegy anyámat, és...

Pistike: És hajnali négykor keltél, és négy kilométert gyalogoltál, mert nem volt metró meg busz, és 40 fokos melegben izzadtál meg a kenyérrevalóért... blá-blá-blá... stb. stb.

Nagytata: Te csak ne csúfolódj, te, te rocker roller, mit tudsz te az életről, te pernahajder, hiszen tálcán kapsz meg mindent, és még egy szem szaloncukorért sem kellett megdolgozzál soha. Vigyázz, mert túl sok olyan dolgot tudok rólad, ami jobb, ha nem derül ki. Apropó, Irma, százszor mondtam, hogy a cukrot nem szabad olyan hamar megvenni, mert a kölykök felzabálják és nem lesz mit aggatni a fára. Vagy már mondtam? Nahát akkor!

Amálka: Most mit bámultok így rám? Én nem is ettem belőle...

Ebben a pillanatban nagy Bumm, és leesik Amálka képe a falról, mert a tündér a dobjára üt és a botjával lelöki Amálka képét a falról. Mindenki összerezzen. Igazság Tündér csóválja a fejét.

Nagytata: Nocsak, nocsak, tán csak nem füllentett valaki akkorát, hogy a fal is megremegett bele?

Amálka: Jól van, na! Nem tagadom tovább. Megettem pár szem cukrot, de biz’ isten még maradt éppen elég, hogy a fára is jusson belőle.

Pistike: Ne nézzetek ilyen gyanakodva rám, én egy árva szem szaloncukrot sem ettem, így görbüljek meg, ha hazudok! (Bumm! Tündér a dobra üt, majd botjával meglöki a Pistike portréját is, ami szintén leesik a falról. Igazság Tündér kacag, de nem hallják, nem látják.)

Pistike: (Felordít.) Óóó... Izééé... Azt akartam mondani, hogy én nem egy árva szaloncukrot ettem meg, hanem legalább tizenegyet, és tényleg így görbüljek meg, ha nem igaz!

Nagytata: Ne nézz rám ilyen csúnyán Irma, és ne gyanúsítgass, mert én nem is értem el azt a dobozt, olyan magasra tetted. (Dob. Bumm! Tündér leveri a tata képét is. Tata behúzott nyakkal)  Khöm-khöm... Azt akarom mondani, izé, hogy én nem is értem el azt a dobozt, csak úgy, hogy felálltam a sámlira. Khöm, khömm, de még akkor volt benne szaloncukor. 

Anyuka: (mérgesen) Mit mereszti úgy rám a szemét tata, csak nem gondolja, hogy én akár egy szemet is megettem. (Dob. Bumm! Leesik az anya fotója is a falról. Anyuka összerezzen.) Na jó, bevallom pár szemet bekaptam én is, de csak azért, hogy lássam nem avasodtak-e meg itt a szekrényben . (Közben akasztja a képeket vissza a falra) Mi van itt, földrengés? Még jó, hogy műanyag a keret, és nem tettük üveg alá a képeket. Most seperhetném össze a sok törmeléket. Holnap beszélek a szomszéddal, hogy fogja vissza az ikreit, mert úgy ugrálnak, hogy remeg a fal.

Nagytata: Inkább egy láthatatlan angyal vagy szellem költözött be hozzánk, aki arra figyelmeztet, hogy ne hazudozzatok!

Apuka: (Félve pislog a saját fotójára.) Az a helyzet, izé, hogy én pusztán kíváncsiságból kóstoltam meg a cukrokat. És nem tudtam, hogy csak ez az egy doboz cukor van.

Tündér mosolyogva bólogat, leugrik a kanapéról, körbetáncolja a szobát, mindenkit megpiszkál, megcsiklandoz egy kicsit a botjával. Kitör a nevetés, mindenki hahotázik, jobbra-balra dőlve, térdüket csapkodva nevetnek. Tündér is kacag, tapsikolva ugrál.

Amálka: Akkor most nincs mit egymás szemére vessünk. Adjatok pénzt, leszaladok a boltba, és veszek egy másik doboz szaloncukrot.

Pistike: Marcipánosat vegyél, mert az a kedvencem!

Nagytata: Inkább zseléset vegyél, mert azt meg tudom rágni.

Apuka: Én a kókuszosra szavazok.

Anyuka: Nem vesztek ti semmit, mert elfogyott a pénzünk a nagy ünnepi vásárlásban. Csak a fenyőfa ára maradt meg, amit holnap reggel ki kell fizessek Jani bácsinak, amikor meghozza faluról az ezüstfenyőt. Ezért most keressétek meg a tavalyi cukrokat, mert azokat aggatjuk holnap a fára. Még jó, hogy eltettük a szép színes csomagolása miatt. Megenni nem tudjuk, de legalább díszíti a fát. Máskor legalább nem fogjuk felzabálni karácsony előtt a szaloncukrot. Ez most egy jó lecke volt mindannyiunknak.

Apuka: Helyesen beszélsz, anya. Nagyon helyesen. És legközelebb senki se nyúljon az elektromos huzalokhoz, mert ellátom a baját. Megértettétek? Na, nézzük csak, sikerült-e megjavítanom a drótokat. (Elmegy a baloldali ajtóig és a falon lévő konnektorba bedugja a drótok végét. Abban a pillanatban nagy villanás, csattanás, majd sötét lesz. Gyerekek visítanak.)

Apuka: (Felkattintja az öngyújtóját.)  Kivertem a biztosítékot! A kutyafáját! Gyerekek, keressétek meg gyorsan a gyertyákat, meg a gyufát! Az asztal fiókjában vannak. .. Éppen ott, ahol Amálka ül.

Anyuka: És a csillagszórókat is vegyétek elő! Holnap a karácsonyfára is teszünk belőlük.

Amálka: (Kiveszi a gyertyákat, csillagszórókat a fiókból. Meggyújt egy-egy gyertyát.) Szép ünnepi hangulat lesz majd a csillagszórókkal és a gyertyákkal!

Nagytata: Majd meglátjátok, hogy le fog égni a fa, meg az egész lakás, mint a tavaly Szabóéknál a negyedik emeleten! Már érzem is az égett szagot!

Anyuka: Égett szagot? Jesszusom! A sütőben felejtettem a mákos bejglit! (Égő gyertyával a kezében, kétségbeesve siet ki a színről.)

Függöny

(folytatás következik)