Mészöly Ágnes: Angyalmese

Horváth Réka rajza (J. J. Zmaj Általános Iskola, Szabadka)

– Végre elindultak! A végén még lekésik a Betlehemet! – tette be Anya hatalmas sóhajtással a kertkaput Nagypapa és a két gyerek, Márk és Mirella után. Aztán dideregve visszaszaladt a házba. Az ajtó előtt gondosan letopogta a cipőjéről a havat, nehogy összemaszatolja az Ünnep tiszteletére csillogó-villogó lakást.

A nappaliban Apa már felállította a hatalmas, harsogó-zöld fenyőt. Anya a kamra mélyéről fakó, jellegtelen papundekli dobozt bányászott elő. Letette az ebédlőasztal közepére, letörölgette a port a tetejéről, aztán óvatosan kinyitotta.

A dobozban kristályfényű üveggömbök, édességet rejtő kicsiny masnik – a zselés meg a karamellás szaloncukor –, és ezer színben pompázó karácsonyfadíszek rejtőzködtek. Anya és Apa egyenként felaggatta mindet a fára, s mikor a csúcsdísz is a helyére került, elégedett, huncut mosollyal néztek össze.

– Mindjárt itt vannak az angyalkák az ajándékokkal – nézett az órájára Apa. – Aztán behajigáljuk a csomagokat a fa alá, és jöhet a siserehad!

– Ideje kiállni az erkélyre; perceken belül megérkezhetnek… – mondta Anya, és vastag kendőt kerített a vállára.

Alighogy kiléptek a behavazott erkélyre, már meg is pillantották az angyalkák légikocsiját: épp akkor fordult be az utcasarkon. Ablaktól ablakig, erkélytől erkélyig libbent a házak között, alig hallható csilingeléssel. Néhány perc alatt végigjárta a Meggyfa utcát. Először a huszonhatos számú házhoz, Kocsisékhoz kanyarodott. Az angyalkák egymás után adogatták Kocsis néninek az ajándékokat. Kocsis bácsi fújtatva számolta a csomagokat: aki tizenöt unokát vár a karácsonyfa alá, annak bizony oda kell figyelni, nehogy valaki meglepetés nélkül maradjon! Aztán az angyalkák a huszonhéthez irányították a kocsit: itt csupán egyetlen apró csomagocskát nyújtottak be Halász néninek.

– Szegényke! – súgta Anya Apának. – Szörnyű lehet, ha valaki karácsonykor csak a cicáját ajándékozhatja meg!

– Ühüm – bólintott Apa, nem túl sok együttérzéssel. – De figyelj, most jönnek hozzánk!

Mindketten izgatottan pipiskedtek az erkélykorlát mellett, s várták, hogy odaérjen hozzájuk a kocsi, de az egy elegáns fordulóval elhúzott az orruk előtt.

– Hé, hé, várjanak!!! – kiabált utánuk Apa.

– Ne menjenek el, hahó! – integetett Anya is.

A légikocsi alig hallható fékcsikorgással megállt, és visszatolatott a Meggyfa utca huszonnyolc elé.

– Segíthetünk valamiben? – kérdezte kedves mosollyal az egyik angyalka.

– A... a két ajándékot szeretnénk – felelte Apa. Aztán, mert az angyalkák nagyon értetlenül néztek, hozzátette: – Körösi Márk és Mirella névre...

– Sajnos csak az előjegyzésben szereplő címekre tudunk kézbesíteni – felelt hidegen a másik, sokkal szigorúbb tekintetű angyalka. – A kívánságokat advent második vasárnapjáig kell leadni, és a borítékra rá kell írni...

– Persze, tudjuk! – bizonygatta Anya. – Időben feladtuk a kívánságokat, ahogy tavaly, meg azelőtt is.

– Akkor rajta kéne lenniük a listán – húzott elő egy nagy papírtekercset a kedvesebb angyalka. – Meggyfa utca, igen, nézzük csak, huszonkettő, huszonhat, huszonhét.

– Huszonnyolc nincs? – próbált Apa bekukucskálni a papírba. – Egy királylány-babáról meg egy társasjátékról lenne szó…

– Sajnálom, – mondta a szigorú angyalka, de nem látszott rajta, hogy különösebben sajnálná, – de tovább kell mennünk. Még rengeteg dolgunk van. Kellemes karácsonyt! – és az orra alatt mormogva bizonyos feledékeny szülőkről visszafordult a légikocsi kormányához.

– Talán… valahogy elveszett a levelük. Tudják, idén álltunk át számítógépes adatkezelésre – magyarázkodott a kedvesebbik. – Igazán sajnálom – tette hozzá, és látszott rajta, hogy tényleg sajnálja.

– De most mit… most mit teszünk a fa alá? – kérdezte Anya már-már sírva.

– Próbáljanak meg kitalálni valamit! Kellemes karácsonyt! – integetett bíztatóan a kedves angyalka, míg a morcos gázt adott, és a légikocsi befordult az utcasarkon.

Apa és Anya két szomorú, ázott verébként állt a csillogó karácsonyfa mellett.

– Végül is, a karácsonyban nem az ajándék a fontos, hanem a szeretet… – mondta Apa, de ő is tudta, hogy ez így azért túlzás. Igaz, de túlzás. A szeretet, az, persze, a legfontosabb – nemcsak karácsonykor, hanem húsvétkor, május elsején meg október nyolcadikán is, és nőnapon, gyereknapon, anyák napján, és minden hétfőn meg csütörtökön –, de azért az ajándék is hozzá tartozik a karácsonyhoz. Elég komolyan hozzá tartozik.

– Szegény Márk! – sóhajtott Anya. – Szegény Mirella!

– Se társas, se királylány… most mit csináljunk? – fogta a fejét Apa.

Néhány percig csak tébláboltak a gyönyörűen feldíszített lakásban, aztán Apa egyszerre csak felkiáltott:

– Csinálj egy kis helyet a nagyasztalon! Maradt még egy kis karton, ha jól emlékszem! – és elviharzott a dolgozószoba felé.

Anya villámgyorsan lepakolta a szépen felterített asztalt, Apa meg kartont, ollót, színeseket és ragasztót hozott.

– Aha! – mondta Anya, és ő meg a kamrába szaladt, és a varródobozzal, némi ronggyal meg egy fakanállal tért vissza.

– Még van egy fél óránk! Az alatt készen lehetünk! – bíztatták egymást. Apa kezében csattogott az olló, Anya kezében villogott a tű. Apa bonyolult társasjátékpályát meg szerencsekártyákat rajzolt, Anya kedves angyalarcot festett a fakanál-királykisasszonynak.

Szerencsére csomagolópapír is bujkált a szekrény mélyén, így mire a nagypapa hazahozta Márkot és Mirellát, két gyönyörű, csillogó-masnis doboz bújt meg a karácsonyfa alatt. A gyerekek eszeveszetten rohantak a karácsonyfához – Anya, ki tudja miért, kivételesen nem sikoltott, hogy „összesarazzátok a lakást!” –, és észre sem vették, hogy a nappali enyhén szólva rendetlen: a földön rongy meg cellux-darabkák, a kanapén egy halom rongy meg papír összegyűrve… Mert a karácsonyban fontos a szeretet, meg fontos az ajándék is, de úgy látszik, a takarítás nem annyira fontos.

Ubori Petra rajza (J. J. Zmaj Általános Iskola, Szabadka)

Néhány óra múlva a Meggyfa utca huszonnyolc előtt megállt egy furcsa jármű. Nem az aszfalton, a kapu előtt parkolt, hanem az erkélyajtó előtt lebegett. A légikocsiban két nagyon fáradt angyalka ült.

– Menjünk már, minek kerültünk erre, már a kormányt is alig bírom fogni, és a szárnyam is majd lefagy! – morgolódott az egyik.

– Jó, jó, csak egy pillanat! – csitította a másik. – Csak kukkantsunk be, mi lett ezekkel a szerencsétlen…

– Inkább feledékeny…

– …szóval, hogy hogyan ünnepelnek.

A két angyalka bekukkantott az üvegen. Még a morcosabbik is elmosolyodott a látványtól: Márk, Apa és Anya kipirult arccal, nagyokat hahotázva társasozott a padlón, Mirella pedig egy rakás papírfecni és rongymaradék között aludt a kanapén, szorosan ölelve Kavari Hercegnőt.