Széchey Rita: Pimpáré és Vakvarjúcska

   

körmese

– Pim-pam, pimm-papamm, pim-pim, pimm-pipimm…
– Kopp. Kopp.
– Pim-pam, pim-pipimm…
– Kopp. Kopp.
– Pim…
– Jaj, te ki vagy?
– Én? Hát én vagyok a toronybéli aranyhajú királykisasszony, Pimpáré.
– Azért pim-pampogsz itt egész nap?
– Csak dúdolok. És nem egész nap, csak amikor jó kedvem van.
– Ezek szerint egész nap jó kedved van.
– De neked, amint hallom, egész nap rossz. Igazán kár.
– Kár?! Szóval csúfolódsz is.
– Dehogy csúfolódom, egyszerűen csak sajnállak, hogy ilyen rossz kedved van egész nap.
– Nincs is egész nap rossz kedvem. Csak egész nap egyedül vagyok.

Miklós Kelemen illusztrációja

– Ó. Hát, ha én te lennék, és egész nap egyedül lennék, nekem egész nap rossz kedvem lenne. És ha te én lennél, akkor nem csodálkoznál, hogy nekem egész nap rossz kedvem van…
– Tessék? Mit pim-pampogsz itt?
– Csak azt, hogy szívesen leszek a barátod.
– Barát? Az meg mi?
– Az olyan, hogy te idejössz, és megkérdezed, hogy királylány, mit csinálsz, és akkor elmondom, hogy keresem az aranyfésűmet, és közben dúdolgatok. És aztán te is elmondod, hogy mit csinálsz.
– Az téged érdekel, hogy éppen csak ide-oda repdestem, és akkor a torony felől a szemembe tűzött egy fénysugár, és idejöttem megnézni, és érdekel, hogy mérges lettem, mert beletűzött a szemembe a nap egy aranyfésűről?
– Persze. Ilyenek a barátok. Érdeklik egymást. Egy… miről?
– Egy aranyfésűről. Ott van a fenyőfa ágán, nem látod? Talán a tegnapi viharban fújta oda az ablakodból a szél. Ott, arra. Látod?
– Ööö, nem.
– Kár. Igazán kár.
– Talán segíthetnél…
– Miért?
– Mert a barátok segítenek egymásnak.
– De én nem is vagyok a… Na, figyelj. Ha a torony jobb oldalára állsz, látod azt a fényes foltot az ágak közt. Az a fésűd. Az világított bele a szemembe. És én utálom a belevilágítást, mert nem látok jól anélkül se, és ilyenkor aztán egész nap fáj a szemem.
– Igazán sajnálom, hogy miattam…
– Na jó, nem olyan nagy baj. Majd visszahozom neked, beteszed a fiókba, és akkor nem világít a szemembe, te meg fésülködhetsz. És pim-pampoghatsz tovább kedvedre.
– Oh, ez jó ötlet, de csak ha te is velem énekelsz.
– Már megint csúfolódsz?
– Jaj, dehogy, én csak…
– Királylány, el kell mondanom neked, ha esetleg nem tudnád, a varjúk nem tudnak énekelni.
– Jó. Akkor legyél te… legyél te… tudod mit? Legyél te a dob.
– A mi?
– A dob. Én éneklem, hogy pim-pam, pimm-papamm, te meg úgy csinálsz, mint amikor találkoztunk. Hogy kopp.
– K… kopp.
– Ez az! Figyelj, kezdem. Pim-pam, pimm-papamm, pim-pim, pimm-pipimm…
– Kopp. Kopp.
– Pim-pam, pim-pipimm…
– Kopp. Kopp.