Körmöczi-Kriván Péter: Usb menza

Endrődi Kata illusztrációja

Csettint a szem és bekapcsol a tévé. Imádom a tévét. Főleg most, amikor az elnök úr döntést hoz a szájreform ügyében. Végre! Már készítem is a telefont, és megkezdtem a szavazást. Hat, hat, hat. Hat, hat, hat. És egy nulla a végére, mert szerintem a szájnak befellegzett. Tegnap még azt gondoltam, hogy a száj az egyetlen elképzelhető út, ahol az étel, a görcsös falatok utat találhatnak bennem. De azóta már megjártam az Usb menzát, és úgy feltöltődtem, hogy még most kúszik bennem az energia. Egy giga libamáj. Egy mega krumpli. Csak úgy hömpölyög bennem. És a végén. A végén egy terra vanília puding. Nem ám aromás, hanem igazi vanília rudacska. Éreztem az ízét magamban. És közben mit csinált a szám? Természetesen semmit. Eleinte sajnáltam, hogy csukott, és legszívesebben…

Hű a mindenit. Az elnök úr kezébe veszi az étlapot. Micsoda elegancia. Olyan kíváncsi vagyok, hogy neki hol van a bejárat. Én a fülem mögé kértem, mert ott takarásban van. Hát hogy is mondjam, még szoknom kell. Bár a vanília, az igazi vanília miatt már megérte. És ez még csak a kezdet.

Az elnök úr olvas, és láthatóan dönt. A vörös hajú pincér elveszi tőle az étlapot, és a sarokba hajítja. Az étlap repül, az elnök úr követi a szemével, a szája résnyire kinyílik, majd összepréseli, mert hogy ő most fontos esemény előtt ül. Az étlap megérkezik, és lehuppan a pulton. A vörös hajú pincér mosolyog, és elégedetten veszi fel a rendelést. Egy byte csontleves, egy byte csigatészta, egy byte csülök, egy byte babos tök és egy byte pirított fűmag. A vörös hajú pincér bólint, majd zsebéből elhúzza a vezetéket, és kíváncsian az elnök úrra néz.

Most végre kiderül, hogy hova ültették be neki. Szerintem a jobb lapockája. Már küldöm is az SMS-t. Hat, hat, hat. Hat, hat, hat. És egy hármas a végére, avagy a jobbik lapocka.

Az elnök úr megfogja a vezetéket, és egyenesen belenéz a kamerába. Úr isten. Engem néz. Bárcsak tudnám, mit lát bennem? Lehet, hogy még a vaníliát is.

Az elnök úr keze kigombolja az elnöki inget, és lehorgonyoz a szívnél. Mit csinálsz te ott? Nem lehet a szív! De az elnök úr keze még mindig ott zsibbad, és a vezetéket, te jó ég, a vezetéket beköti. Egyenesen bele a szívbe.

Nem baj. Nekem így is jó. Most, hogy lapocka vagy szív. Tök mindegy. A lényeg, hogy pozitív döntés szülessen. Nekem már elegem van a rágásból és szürcsölésből, hogy a trutymó megakad a torkomon, és itt mindenki csak prüszköl a galuskától, és ütögetik egymásnak a lapockáját, hogy kuckuc.

Oh, a vanília. Ő az igazi.

Az elnök úr láthatóan élvezi a bevitelt. A csontleves már bent van, látszik az arcán, a csigatészta kúszik piszkosul, a csülök becsorog, és már bent dörömböl, hogy megvan, a babos tök már a mellkas másik oldalán röhög, és... és… és…

Mit történik! Az elnök arca vörös. Hiszen már csak a pirított fűmag van hátra, hogy megszülessen a döntés, hogy a száj végleg becsukódjon. De az elnök úr már zöld, és a vörös hajú pincér szemében gyűlik a részvét, és… Vágd már hátba! Hát mire vársz? Hogy megfulladjon!?

Az elnök arca vörös, és én nem tehetek semmit, csak nézem, ahogy felemeli a kezét, kirántja magából a vezetéket, és kinyitja a száját. Micsoda tragédia. Kinyitja a száját, és a fogai közül egy virtuális hajszálat húz elő, ami vörös, és már csak azt látom, ahogy a kamera a pincér arcára közelit, ami még a hajánál is vörösebb.

Töltés vége. Csettint a szem, és kikapcsol a tévé.