Est-mesék

Bertóti Johanna: Várom az estet

Várom az estet,

mikor a mese testet ölt.

Utazunk oda,

ahol a csoda végbemegy.

Lehunyom szemem,

olvasol nekem. Hallgatom.

Majd jön az álom,

ott újra látom a mesét.

Endrődi Kata: Hintázó angyal

Mészöly Ágnes: Várom az estet

Várom az estet, amikor a mese testet ölt.

Mesébe öltöm az este a testet, a várást.

Testet ölt az est, mikor a mese várhat.

Öltöm a mesét, mikor estet vár a test.

Mikor várom a testet, estet ölt a mese.

Este öltöm a mesét, mikor vár a test.

            A mese vár, a test az este ölt.

Simon Noémi illusztrációja

Smelka Sándor: Egymondatos töredék

...várom az estet, mikor a mese testet ölt, és vájuk a véget, a sűrű homályba bukót, a csodákat, ahogy mondja a költő, de ez csak zárójel, asszociáció, mint minden ezen az estén, kint a kertben, a holdfényes udvaron, most újra feléled a múlt, a régi telek, mikor szedtük elő a szánkót, az őszi szüretek, mikor apám mosta a hordót, a sarjadó tavasz, ó azok a májusfák, és minden, ami ehhez az udvarhoz köt, legyen az olvasmányélmény, film, Hatteras kapítány sétál a kert fái közt nagyanyámmal együtt, harmincöt év élményanyaga bújik elő a gyűmölcsfák ágai közül, a holdfényből, a fene tudja honnan, mindegy is, mert talán a táj őrzi a múltat, az elpusztult macskáink csontjait,  elmúlt záporok esőcseppjeit,  mert a táj körülvesz, keretet ad: Kozár felől kel a nap, a Jakab-hegynél nyugszik, a présházunk tetőgerincén túl van észak, és dél, a gyerekkornak vadont adó dél, az erdő felé esik, az erdőn túl messze ott van a Villányi-hegység, az már Bacchus birodalma, olyan ez, mint egy magánmitológia, ami felett ott az ég saját csillagképekkel, és ezen az éjjelen, a holdfényből előjön minden, ami emlék, jönnek a tudatom homéroszi távlatából – igen, itt van Trója is az udvaron –, jönnek, jönnek az emlékek, a hangok, az emberek: élők, holtak, valósak, kitaláltak, és kezdődik a bál, az emlékek meddő mégis mámoros bálja, és én várom az estet, mikor a mese testet ölt...