Miklya Zsolt: Laci nem fér – Turbuly Lilla: Apu, te!

Miklya Zsolt: Laci nem fér –

Te Laci, te,

ne hülyéskedj,

megint nem férsz a fejembe,

mért nem hagysz már nyugton?

Inkább

nézd meg ezt a titkot itten,

és ne csipkodj, mert különben,

el találom szólni.

Aztán

mi lesz velünk titok nélkül?

Ugye kell?

Hát ne követelj

többet, mint amire futja.

Mese kéne? Regényforma?

Vagy egy jó lovagi torna

Jerhamondom országában

Szőr Rontom s Bontom között?

Ne mondd már, hogy körözött?!

Rontomot sosem körözte,

Bontomot se Jeride,

a Zinterpól nyomozója.

Akkor meg mi? Üldözött?

Két menekült lovagféle?

Hát, ide még csak az kéne!

Akkor inkább tarka lepke…

Ne csipkodj mán,

maradj csendbe’,

inkább segíts kitalálni,

hogy a két Szőr

hogy fog itten

lovagolni,

nyelvegelni,

meg a hátamon felállni.

Pernyész Dóra illusztrációja

Turbuly Lilla: Apu, te!

Apu, te!

Hallod-e?

Hallod ott, ahova mentél?

Nincs mobilod, hogy jelezzél?

Vagy a töltőt hagytad hátra?

Térerő nincs más világba?

Nem moccanok akkor innen,

szemem tartom a kilincsen,

fülelek, hogy te nevetsz-e

nagyon távol, vagy egy lepke

szárnya csapkod,

szólok addig én magamhoz,

mesét mondok, nem egészen…

csak ahogyan én emlékszem…

Volt egy apu, nem volt bajsza,

se szakálla, csak kedves arca.

Morgott, ha kertjére rontott

egy-két túlbuzgó vakondok,

de nem öntött sose ürgét,

nem is látott ilyen fürgét

kiskorába’ se, hisz tudható:

az ürge nem panellakó.

De amikor kertje lett,

folyton ásott, ültetett.

Körülötte keltem, jártam,

letapostam, kapirgáltam,

nem szidott meg mégse engem,

meséjében ürge lettem.   

Volt egy apu, csöndes, vékony,

fogyó holdból holdemléknyom.

Hívom mégis, hallja, hátha,

van térerő a másvilágba’.